Kamaszkor

(18 idézet)

Kegyes dolog a természettől, hogy ad 12-13 évet arra, hogy az ember megszeresse a gyerekét, mielőtt még eléri a kamaszkort - és nagy találmány a logika, amelynek segítségével néha még ez alatt a nehéz időszak alatt is szót tud érteni vele.

Mérő László

A kamaszok valami jobb és színvonalasabb helyre szeretnének átruccanni, de ilyen hely sehol nincs a láthatáron.

Steve Biddulph

A legrosszabb, amit a serdülőkkel megtehetünk, az, hogy magukra hagyjuk őket. Ezért van szükségünk gyermekünknek ebben a korszakában azokra a tényleg nagyszerű tanárokra, edzőkre, cserkészvezetőkre, ifjúsági munkásokra és sok más szervezet felnőtt tagjaira. Sok ilyen személy kell; legyen minden gyerek számára egy, aki különleges - és ez nagy kihívás!

Steve Biddulph

Kamaszkorban gyakran annyira éhezünk a szerelemre, hogy azt, aki valószínű jelöltként szerepel a szemünkben, képzeletünk élénk színeivel megszépítjük. Legalább annyira "vagyunk szerelmesek a szerelembe", mint az adott személybe. Idővel aztán áttetszik a valóságos személyiség, és a fantázia elhalványul. Ami végül is jó - mivel a valóságos személyek sokkal érdekesebbek, mint a képzelet szülöttei. Vagy az is lehet, hogy rosszul sül el a dolog - de legalább rájöttünk!

Steve Biddulph

A fiúk lelke túl nagy ahhoz, hogy beérjék a családdal, horizontjuk pedig tágabb, mint amilyet egy család nyújthat nekik. Tinédzseréveik közepe táján a srácok ki akarnak lépni oda, amit úgy hívnak, jövendő - de ehhez az kell, hogy létezzen is egy hely, ahová kiléphetnek, és létezzenek erős karok, amelyek támogatják őket.

Steve Biddulph

A kamaszkor nem egyszerűen az élet egyik fontos időszaka, hanem az egyetlen olyan időszak, amikor életről lehet beszélni egyáltalán, a szó valódi értelmében.

Michel Houellebecq

Bárcsak ne is élne az ember a tizedik meg a huszonharmadik esztendeje között. Vagy legalább átalunnák ezt a fiatalok. Mivelhogy ebben az időben egyebet se mívelnek, mint fölbökik a lyányokat, meg ingerkednek az öregekkel, meg lopnak, meg verekszenek.

William Shakespeare

Kamaszkorban könnyebben megszerezhetők és tartósabbak az emlékek, mint felnőttkorban. Erről nem szabad megfeledkeznünk! Kamaszkorban kell megtalálnunk az erősségeinket és kiaknáznunk a kialakuló tehetséget. Ekkor számíthatunk a legjobb eredményekre a tanulási és érzelmi problémák megoldásával kapcsolatban.

Frances E. Jensen

A tinédzserek elég jól informáltak és öntudatosak ahhoz, hogy tudják, nem automaták, képesek változtatni a viselkedésükön, és e változtatás az ő felelősségük. Erre kell figyelmeztetnünk őket - azután újra és újra és újra.

Frances E. Jensen

A kamaszok viselkedését nem a kockázat észlelése, hanem a kockázat ellenére várható jutalom lehetősége motiválja. Más szóval a kamaszok meggondolatlansága mögött a vágyak kielégítése húzódik meg, és a kockázatos tevékenységekbe bonyolódó kamaszok, akik soha vagy szinte soha nem tapasztaltak negatív következményeket, nagyobb valószínűséggel ismétlik meg a zabolátlan viselkedést a további kielégülés reményében.

Frances E. Jensen

A kamaszkort részben az teszi olyan nehézzé, hogy a tinédzser elsősorban az érzelmei, nem pedig a józan esze vezérletével reagál a világra. Ezt nem csak a felnőttek tudják, hanem a tinédzserek is. Sokszor tekintik az életüket "drámának", amely a körülményektől függően "túl elviselhetetlen" vagy "túl csodálatos".

Frances E. Jensen

A kamaszkor túlélése sokszor csak annyit jelent, hogy kihajózunk a tinédzserekkel a nyílt, kavargó tengerre, és kivárjuk, amíg elérjük a nyugodtabb vizeket.

Frances E. Jensen

Mivel a kamaszkor egyébként is a hangulatingadozások és a magatartászavarok időszaka, minden eddiginél fontosabb, hogy a szülők, gondviselők és tanárok tisztában legyenek a tizenévesek érzelmi szükségleteivel, különösen válság és stressz idején, amikor a kamaszok a szokásosnál is érzékenyebbek a mentális zavarokra.

Frances E. Jensen

Előbb-utóbb - és tudom, hogy tinédzserek mellett ez az idő nagyon-nagyon hosszúnak tűnik - a gyerekeink kénytelenek egyedül felnőni, fejlődni, tanulni és érni. Nem vállalhatjuk át tőlük ezt a feladatot.

Frances E. Jensen

Tinédzsereink nem földönkívüliek, nem egy másik bolygóról érkezett másik faj tagjai, hanem fejlődésük egy kritikus szakaszában vannak, amikor még nem került minden összhangba egymással.

Frances E. Jensen

Kapcsolódó kategória: Fiatalság

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ