Női lélek

(8 idézet)

A női lélek meghódításának megvannak a maga szigorú szabályai; aki úgy határoz, hogy rábeszéli a nőt, észérvekkel cáfolja meg álláspontját stb., az aligha ér célt. Sokkal okosabb dolog megérteni a nőnek önmagáról kialakult alapvető képét (alapelvét, eszményét, meggyőződését), s aztán (szofizmák, logikátlan demagógia segítségével) lehetőleg összhangba hozni a nő kívánatos cselekedetét ezzel az önmagáról kialakított alapvető képpel.

Milan Kundera

11

A női szem fényét, a hang sokszínű játékát csakis a lélek tiszta hite teszi varázslatossá.

Fejes Endre

Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mi lehet fájdalmasabb egy nőnek: a nemi erőszak, vagy az a fajta erőszak, amit a nők lelkén hajtanak végre?

Szalai Vivien

Néha meg kell hallgatnod, mi nyomja a nők lelkét, hogy aztán megmutathasd, képes vagy a változásra.

Agymenők c. film

Nekünk, a kiknek a női test csakúgy, mint a női lélek, egy édes és fenséges misztérium, a melyet Anatole France oly találóan nevezett el örök Vénusz-nak, - nekünk, a kiknek a teremtés e bájos hibája nemcsak gyönyörforrás, de etikai fogalom és esztetikai jelenség is, a melyet olykor érzéki érdeklődés nélkül is óhajtunk nézni, - minekünk sohase lesznek rokonszenvesek azok az asszonyok, a kiknek szagos szájvizeket kell használni, hogy eltűnjön fogaik közül a nikotinillat.

Milkó Izidor

A női lélek olyan kusza, mint a pamutgombolyag, amellyel 4-5 macska gurigázott álló nap.

Vavyan Fable

157

A női lélek nem alkot, hanem megért, nem okoskodik, hanem megérez, nem tud, hanem megsejt.

Csáth Géza

Az élet csupa sürgető vágy: cselekedni, érezni, látni, tudni. A nő lelke csendes virágzás egy elsöprő forgószél közepén.

Charlotte Bronte

Kapcsolódó kategória: Nők

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ