Színház

(32 idézet)

Színház mindig volt, van és lesz. Az élő szó és az élő megjelenés ereje az mindennél erősebb.

Mikó István

A valóságban a világ nagy, én pedig kicsi vagyok, el vagyok veszve benne. Aztán veszek egy színházjegyet, beülök a nézőtérre, s egyszeriben fordul a kocka: a világ hirtelen összezsugorodik, beszorul a színpad négy fala közé, én pedig mint egy szemlélődő filozófus vagy jósisten kívülről figyelem, hogy mi történik benne. Mint amikor egy gyerek egy üveggolyót tart a kezében és belelátja az egész világot. Ez az átlényegülés a színház varázsának egyik forrása.

Hankiss Elemér

Nincs fontosabb, mint a közönség. Számomra egy csoda a színház, aminek minden percét élvezem, de minden értük van, ezért nagy alázattal kell viselkednünk előttük.

Kiss Mari

A színház olyan, mint a cigaretta, egy idő után függőséget okoz.

Mucsi Zoltán

Ha a színpadon minőséget látunk, akkor bevalljuk vagy nem valljuk be: egy-egy pillanatban magunkra ismerünk. Ez maga a katartikus pillanat - és ez segít. Segít továbbélni.

Udvaros Dorottya

A színház jobb lesz, ha jókedvünkben születik. Rosszkedvből nem születnek ötletek, vagy ha igen, azok nyögvenyelős, csikorgós, izzadtságos erőlködések lesznek.

Funtek Frigyes

Minden jó darab és jó előadás ugyanazt járja körül: hogyan is éljünk?

Udvaros Dorottya

Ez a színház lényege: közös térben, közös időben megéljük önmagunkat, és azt, hogy egy közösséghez tartozunk.

Bozsik Yvette

Nem vagyok pszichológus, nem tudom, mitől, hogyan gyógyulnak a lelki sebek, de a színház akkor működik, ha erős az alkotóban a közlésvágy és pontosan tud fogalmazni.

Pintér Béla

A színház szerintem egy olyan fórum, ahol mindenki érti egymást. Egy nyelven beszélünk, a színház nyelvét használjuk.

Farkas Dénes

Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra.

Molnár Piroska

Ha mindenki szereti egymást, általában gyenge és unalmas előadás születik. Ahol konfliktus van, ott pedig addig hergelik egymást az emberek, amíg kifacsarják a legjobbat a másikból.

Ascher Tamás

A színházban nem kikapcsolódni, hanem bekapcsolódni kell.

Schruff Milán

Szerintem a színházban semmire sincs képlet, nincsenek szabályok, és nem lehet tudni, mi az, ami segít. (...) Súgnak az ösztönök, lendít a lazaság, de támogathat a gyötrődés is...

Gubík Ági

Semmilyen összefüggés nincs az előadás minősége és a díszlet gazdagsága között.

Zappe László

Kapcsolódó kategória: Művészet

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ