Vita

(23 idézet)

Az okos ember akkor lesz bölcs, mikor az ostobákkal már nem vitatkozik.

Kopátsy Sándor

A házasságban a túléléshez néha szükséges, hogy a partnerek odaálljanak egymás elé, és mindketten torkuk szakadtából üvöltsenek. Ezt hívjuk az "igazság pillanatának". Ez az a pillanat, amikor a párok szabad folyást engednek az addig felgyülemlő nézeteltéréseknek, és ezzel nyugvópontra jutnak a dolgok.

Steve Biddulph

Ez a szép a vitában. (...) Ha jól érvelsz, nem tévedhetsz.

Köszönjük, hogy rágyújtott! c. film

Meg kell értenünk a másik problémáját is ahhoz, hogy feloldódjanak a konfliktusok.

Oláh-Horváth Sára

Nem jó vitapartner, aki ragaszkodik egy mondatához, és mindenre ugyanazt a sztereotip szöveget vágja rá. Kitalálja magának, hogy "pitypalatty", és ha hússzor rákérdezel, akkor is pitypalatty, ha cáfolod, akkor is pitypalatty. Na, ezekkel a beszélgetőtársakkal nem nagyon lehet mit kezdeni, igazi energiavámpírok.

Kálmán Olga

Az ember azért kiabál olyan hangosan, mert a nyelve elégtelen, így akarja elnyomni mások szavát.

Antoine de Saint-Exupéry

Az ember ne veszítse el az eszét és ne veszekedjék azokkal, akik ragaszkodnak hozzá.

Pierre de Marivaux

A harag kitöltése nem oltja el a düh lángját. Ellenkezőleg: táplálja azt.

Adam Grant

Azok, akik nem teljesen biztosak az igazukban, sokkal hangosabban vitatkoznak, mint azok, akik meg vannak győződve róla.

Terry Pratchett

A vitatkozás annak a bizonyítéka, hogy nem értünk valamit.

Csuang Csou

Vitassuk meg azt, amiben nem értünk egyet, méghozzá úgy, ahogy kultúremberekhez illik, érvekre érvekkel, tényekre tényekkel. A puszta elutasítás még soha nem vezetett értelmes eredményhez. Az okos viták azonban igen.

Kende Péter

Lefekvés előtt lehetőleg ne vitatkozzunk a gyerekekkel. Attól rosszul alszanak, rólunk nem is beszélve. Jusson eszünkbe a régi mondás: "Soha ne feküdjünk le haraggal a szívünkben."

Frances E. Jensen

Nincs olyan, hogy tökéletes. Mindig lesznek viták. Magának csak azt kell eldöntenie, kivel szeretné ezeket átélni.

A szerelem útján c. film

Ha kiabálok, rendszerint nincs igazam. Ha te kiabálsz, neked nincs.

Müller Péter

Ez a lényege a kompromisszumnak: kérsz tőle dolgokat, de cserébe te is változol ugyanebben a dologban. (...) Ne felejtsd el: nem ellenségek vagytok, hanem szövetségesek. Egy csapatot alkottok, nem egymás ellen, hanem egymásért kell harcolnotok. Nem legyőzni akarod őt, csak meggyőzni. Olyan soha nincs, hogy neked van mindenben igazad és ő mindenben téved. Az igazság valahol félúton van.

Csernok Miklós

Kapcsolódó kategóriák: Beszéd Harag Vélemény

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ