Idézetek a célokról

(658)

Az életben nem az jelenti a tragédiát, ha nem éred el a célokat, hanem, ha nincsenek céljaid.

Benjamin Elijah Mays

87

Semmi nem megy úgy, ahogy kellene, száz, ezer, tízezer vágyunk, reménykedésünk dugába dől: de az az egy, legfeljebb két legeslegfontosabb dolog, ami nélkül nem lenne élete az embernek, az végül mégis sikerül. Csak úgy mellékesen, természetesen.

Ottlik Géza

32

Az életnek két célja lehet: először elérni, amit akarunk, s ezután örülni neki. Csak a legbölcsebbek teljesítik a másodikat.

Logan Pearsall Smith

Úgy látszik, az életnek, mindennek, ami él, nincs más célja, mint a lehető végső időig megmaradni és megújulni.

Márai Sándor

Úgy látszik, az ember mindent bír, addig a határig, amíg célja van az életnek.

Márai Sándor

Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarnia kell.

Stendhal

Törekedhetünk sok dologra, de nem érjük el csak azért, mert akarjuk. Inkább élem az életem közel a madarakhoz, mintsem arról álmodjak, hogy szárnyaim nőnek.

Doktor House c. film

490

Az ember legfontosabb célja, hogy értéket teremtsen, és meg is őrizze.

Lewis Mumford

Ha boldog akarsz lenni, tűzz ki magad elé bármilyen célt, csak egyet ne: a boldogságot.

Lucian Blaga

Ha nem tudod, hová mész, oda bármilyen úton eljuthatsz.

Lewis Carroll

Ha valamit el akar érni, először is legyen tisztában vele, mit is akar pontosan, tartsa nyitva a szemét, és koncentráljon erősen. Senki nem éri el a célját, ha csukva van a szeme.

Paulo Coelho

Hasznos életcélt találni és azt kitartóan megvalósítani - ez az egyik titka minden olyan életnek, amelyet érdemes megélni.

Herbert Casson

Lassan haladok, de sosem hátrafelé.

Abraham Lincoln

Ott tévedünk, ha azt hisszük, a boldogság a cél.

Francois Lelord

Még a leglassúbb is, ha célját nem téveszti szem elől, szaporábban halad, mint az, aki céltalan bolyong.

Gotthold Ephraim Lessing

105
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ