Főoldal » Kapcsolatok » Együttérzéssel kapcsolatos idézetek
Kategóriák

Együttérzéssel kapcsolatos idézetek

Idő   Szerző   Kedvenc

A semmibe bámult, és éreztem, ő is ugyanúgy szenved, mint én. Átölelt, és csak ültünk együtt a verandán; mint két elveszett, szerencsétlen ember.
 Sharon Creech
32
Az asszonyszívet könnyen meglágyítja a gyöngédség, a részvét.
 Mihail Solohov
3
Néha az ember elfelejt együtt érezni, és inkább másokat hibáztat mindenért, még az olyan dolgokért is, amikről nem tudta, hogy rossz, amikor elkövette.
 Mo Hayder
14
A vigasztalás olyan, mint a timsó: a frissen vágott seb vérzését elállítja, de borotválkozni mégsem lehet vele.
 Balla D. Károly
14
Érdekes módon azok képesek inkább az empátiára, akik nagyon is azonosak önmagukkal. Akinek nincs erős önképe, kevésbé képes más helyzetébe beleélni magát.
 Balla D. Károly
17
Csak az érti meg a másik szenvedőt, aki már maga is égett a szenvedés tüzében.
 Gyökössy Endre
46
Az együttérzés a te fájdalmad az én szívemben.
 Joyce Rupp
76
Elnézésünk azok iránt, akiket ismerünk, általában sokkal ritkább, mint szánalmunk azok iránt, akiket nem ismerünk.
 Antoine de Rivarol
9
A természet számos ajándékai közül a legnemesebb képességünk az együttérzés és a nyomában járó cselekedet.
 Joshi Bharat
10
A túlpörgetett élet, amiből teljesen hiányzik az odafigyelés, előbb-utóbb lerontja az emberek önértékelését. Az emberek nagy része nem engedi, hogy kifejlődjön benne az együttérzés, mert az kényelmetlenségekkel járhat, megváltoztatja az életet. De akiben nincs együttérzés, annak számára kizárólag fekete és fehér a világ. Akiben viszont van, annak milliárd színű.
 Joshi Bharat
12
Olyan felemás, tanácstalan kifejezést láttam az arcán, mint egy gyerekén, aki nem tudja eldönteni, megverik vagy megdicsérik-e azért, mert sikeresen feljutott a csillárra.
 Vavyan Fable
22
Megkérdeztem, akarja-e, hogy leírjam az érzéseimet, de nemet mondott.
- Ez nagyon személyes dolog, magadba kell zárnod. Hogyan is értékelhetném én? A te érzéseid, nem az enyémek.
 Paulo Coelho
47
Van abban valami félelmetes, hogy valaki csak az elesetteket képes szeretni. Nem egészséges lelki vonás.
 Jókai Anna
26
Aki a segítő pálya mellett dönt, annak tudnia kell, hogy ott nincs helye a sajnálatnak.
 Csernus Imre
24
A kicsivel voltam. Ott bújtunk a feketerigó fészkében. Puha, meleg testét tollak borították. A feketerigó a háztetőn ült, szárnyait lebegtette, rikoltozott. MacNabola doktor és Halál doktor alattunk állt a kertben. Mellettünk egy asztalon kések, ollók és fűrészek. Halál doktor egy nagy fecskendőt tartott a markában.
- Hozd le! - kiabált. - Rendbe hozzuk! Jobb lesz, mint újkorában!
A kicsi sivalkodott és sivalkodott félelmében. Ott állt a fészek szélén, a szárnyait lebegtette, először próbált repülni. Láttam a szárnyán a nagy kopasz foltokat: még nem volt elég tolla, a szárnyai nem voltak elég erősek. Próbáltam utána nyúlni, de a karom kemény volt, merev, mint a kő.
 David Almond
2

1 2 3 4 5 Következő oldal

Böngésző
Friss
Interaktív
Homokozó
Társoldalak




Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Felhasználási feltételek | Médiaajánlat | Impresszum