Idézetek az életről

(4086)

A múltból nézve létrejöttünk esélye gyakorlatilag nulla, szédületes mázli, hogy itt lehetünk. Külön szerencse, hogy az irdatlan időfolyam jelent jelző vékonyka sávja éppen most halad a nekünk szánt időszak felett, felvillantva létezésünk lángját két végtelen halál között egy pillanatra. Kiválasztottak vagyunk, értékes az élet. Ez a valószerűtlen világ pedig rendkívül izgalmas és megismerésre vár. Ne csukjuk be szemünket hát, még ha ennek az is az ára, hogy néha pupillánkra vetül az örök elmúlás árnya.

Boldogkői Zsolt

Nagyon sok ember él úgy, hogy nem mer élni.

Balsai Mónika

Az élet útjai kiszámíthatók. A kezdetben könnyen járható egyre rosszabb lesz; a nehezen járhatón végül repülni lehet.

Kopátsy Sándor

1

Ha álom csak az élet,
Egyszer mindenki felébred
Egy tiszta hajnalon,
Várja borzalom
Vagy irgalom.

Ákos

Míg élek, nem nyugtat, csupán
az élet.

Umberto Saba

1

Az élet arra való, barátom, hogy élvezzük, hogy leszakítsuk a virágát, mert ha elérünk a végére, lejár a szavatosságunk, és nincs csere.

Francisco González Ledesma

3

Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel.

Rejtő Jenő

Az egyik évben jobban megy, máskor kevésbé. Egy egész életet kell tekintetbe venni az értékeléskor, nem lehet egységeket ki­emelni.

Tahi-Tóth László

1

Egész életünkben úgy kell élnünk és dolgoznunk, hogy az életből bármikor eltávozhatunk, de magunk után értékes nyomot hagyjunk. Legyünk erre fölkészülve. Minden napot úgy zárjunk le, mintha a holnap számunkra már nem folytatódnék.

Szenti Tibor

Nem végérvényesen vagyunk ideítélve, hanem átmenők vagyunk. A legbölcsebb emberek semmit sem vettek túlságosan komolyan. Főleg önmagukat nem. Kezük laza volt, léptük táncos, és akkor érezték jól magukat, ha önfeledtek voltak. Nem ragaszkodtak semmihez, mert tudták, hogy itt semmi sem a miénk.

Müller Péter

Az élet valódi határkövei rendszerint nem nyilvánosak.

Bodor Ádám

Mekkora ötlet egyszerűen csak lenni! Milyen meglepő és forradalmi ötlet!

David Grossman

1

Elég léteznünk ahhoz, hogy egészek legyünk.

Fernando Pessoa

1

Életednek csupán az a része lényeges, csupán az szülhet valódi műveket, amelyik mindenestől szolgálatába fogad, amelyik elkötelezi éhezésedet és szomjúhozásodat, gyermekeid kenyerét és a neked szolgáltatott vagy megtagadott igazságot. Különben nincs más, csak játék, torz élet, torz kultúra.

Antoine de Saint-Exupéry

2

Vajon azért vagyunk a földön, hogy a lehető legkönnyebb életet éljük, vagy azért, hogy megerősödjünk és bölcsebbé váljunk?

Dan Millman

7
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ