Idézetek egy kihűlt szerelem emlékeiről

Van abban valami nyugtalanító, ha az ember felidéz egy szívet melengető emléket, és közben fagyos hidegség tölti el.

Gillian Flynn

74

El-elmegyek mellette némán,
Én nem nézek rá, ő se néz rám,
Hanem azért halkan, titokban,
A szivünk mégis összedobban.

Vérünk rég halott muzsikája!...
Emlékezünk egy régi nyárra,
Nevető szájra, könyes szemre,
Valamikor volt szerelemre.

Heltai Jenő

131

Naponta húzom fel a múlt kútjából az emlékvödröket. Vödörnyi szépet, csigát, kacskaringót, kéket, sárgát, hajnalt, alkonyt, a régi szelet és a régi színeket. A régi szíveink. Régi szíveinket lemeszelték a kápolna falán. De belerajzolva, téglába vésve most már ott marad tizenöt év dobogó szíve.

Latinovits Zoltán

32

Lementem a lépcsőn, és közben mindenhol és mindenben az együtt töltött évek nyomait láttam. Betöltötték az egész házat, és egyáltalán nem értettem, hogyan képes szerelem és megszokás azzá a furcsa eleggyé összesűrűsödni, amit úgy hívunk: élet.

Sue Monk Kidd

85

Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
De a percekre emlékezzél,
mikor odabújtál a szívemhez
és magadról megfeledkeztél.

Váci Mihály

239

Legtöbbször nem emlékezünk annak arcára, akit szerettünk. Csak részletek maradnak meg emlékbe: mosolya, hangja, szemvillanása.

Márai Sándor

430

Az utak, melyeken jártál vele, a hidak, melyeken áthaladva egy pillanatra megálltál vele, s a zúgó vizet nézted a mélyben vagy a felhők rongyfátylaival borított holdat, a fák, melyeknek lombja arcát súrolta, mikor szemébe néztél, a rózsák, melyeknek illatát beszívta egyszer a Szigeten, mind e nyomok, tanújelek, bűnjelek megmaradtak a világban, s bizonyítják, hogy csakugyan szeretted. De aztán, egy napon, elveszett ez a szerelem. Hol veszett el, melyik úton, melyik hídon, a mélybe hullt, a zúgó vízbe vagy az égbe szállott, a holdas éjbe vagy elvegyült a rózsák illatával, s azért olyan terhes és sűrű most ez az illat, júniusban?... Nem tudok felelni. Csak járok az utakon és a hidakon, lehajtott fejjel, s tűnődöm és emlékezem.

Márai Sándor

167

Olyan volt ez, mint amit a fiatal rizshajtásokkal csináltunk kora tavasszal; szétszakítottuk két növény egybefonódó gyökereit, hogy a növények önálló fejlődését biztosítsuk. A legtöbb hajtás túlélte a műveletet, néhány azonban belehalt. Amikor elszakítottam a gyökereket, hallgattam a szakadás neszét, és azon gondolkodtam, vajon érez-e a gyökér fájdalmat. Jen sosem figyelt így oda. (...) Eldobott magától, hogy megmentsen. Elküldött, hogy emlékezhessek rá. Én pedig emlékeztem.

Anchee Min

28

És fáj, nagyon fáj, hogy egykor mi történt,
hogy elvesztettél s elvesztettelek.
Csak magamat tudtam méltónak hozzád
és hozzám méltónak csak tégedet.
Ha lelkünk vissza sohse forrni tört szét,
mondd, mért őrizzük frissnek sebét?
Ami akkor, rég történt, tévedés volt,
ami azóta, kín és büszkeség.

Szabó Lőrinc

176

Ha újra elölről kezdhetné, ha maga szabhatná meg a sorsát, akkor sem akarná kihagyni mindazt, amit vele megélt. Még úgy sem, ha tudja, mi lesz a befejezés.

Rona Jaffe

171

Helyszín a kocsma.
Néhány abszint, mint asztaltársaság.
Meg valami vadidegenférfi. Alap.
Vajon tudsz még úgy nevetni?
Úgy, ahogy az a fülemben maradt?

Szuda M. Barna

47

A szép emlékek elveszett ékszerek.

Paul Valéry

112

Emléke visszacsillog,
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.

Dsida Jenő

35

A múlt egy csodálatos kifestőkönyv, és mi nagyon tehetséges színezők vagyunk. A kudarc élménye, vagy inkább emléke lassan vidám árnyalatba öltözik. És mi nap nap után egyre bátrabban vezetjük a kettős könyvelést, hogy aztán váratlan szembesülések hozományaként depresszióba amortizáljuk lelkünket. Miért? Miért vagyunk ilyen elképesztően idióták? Képtelenek vagyunk bármit is kezdeni az idővel, a mások és magunk döntéseivel. Mindent újracsinálnánk, állandóan elszalasztott ziccerekről, rossz húzásokról kesergünk, így rövidítve meg mindenkit. Nagy árat fizetünk, ha nem fogadjuk el a történéseket olyannak, amilyenek. A szeretet nagy bravúrja az elengedés. Így szép és teljes a lecke, amire tanít.

Novák Péter

158

Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.

Végh György

346
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ