Idézetek a felejtésről

(186)

Úgy hiszem, hogyha olyanról van szó, amit érdemes elfelejteni, akkor azt el is fogod. Anélkül, hogy az elfelejtésre gondolnál. Mivel minél inkább el akarsz felejteni valamit, annál erősebbé válik az az emlék.

Sword Art Online c. film

Akárhogyan próbálkozol, semmi sem menthet meg a feledéstől.

Kurt Cobain

25

Vannak dolgok, amiket soha nem lehet elfelejteni. Túlélni igen, megbocsátani igen, megbánni, jóvá tenni igen, letagadni igen, de elfelejteni soha.

Bartis Attila

75

Vannak dolgok, amiket az ember nem tud maga mögött hagyni. Ezek nem a múlt részei. Ezek a mi részeink.

Rick Yancey

20

Az ember nem kényszerítheti magát arra, hogy bízzon. Így hát az összes kételyt bele kell pakolni egy kis dobozba, és el kell ásni jó mélyre, majd meg kell próbálni elfelejteni, hogy hova. Az én problémám az, hogy az elásott doboz olyan, mint egy viszkető seb: nem tudom megállni, hogy ne vakarjam fel újra meg újra.

Rick Yancey

Azt mondják, hogy kétszer halsz meg. Először akkor, mikor már nem lélegzel, másodjára pedig akkor, amikor valaki utoljára mondja ki a neved.

Banksy

Ha túl sok mindent hajítasz el a múltadból, hátat fordítasz akkori énednek. Ha körülnyirbálod, egyben újraalkotod magad, ez igaz, de az ilyen farigcsálás valahogy mindig lekicsinyít, és a végén semmi sem marad belőled.

Mark Lawrence

7

Jönnek végtelen nyarak,
mikor ráolvad a Nap
az égre, és a múlt
már nem teher.

Szétesik pixelekre,
és hogyha élesebbre
állítom a képet,
akkor se bánt.

Vad Fruttik

Ne gyászold a múltat, amíg a jövő meg nem kapja a lehetőséget!

A törvény embere c. film

13

Az élet könnyedén átugrik a felejtésen, csak egy-két nem nagyon fontos apróságot veszít el, és a bánat nem egyéb, csak egy felhő átsodródó árnyéka.

Yann Martel

1

Miért van az, hogy amikor az emberek felnőnek, teljesen elfelejtik, milyen sebezhetők, tehetetlenek voltak gyerekként?

Murakami Rjú

5

Vannak a világon olyanok, akik hiába tűnnek el hirtelen, senki sem keresi őket, és senki sem aggódik értük.

Higasino Keigo

Mindannyian képesek vagyunk tanulni a hibáinkból. A múltból tanulni azonban nem ugyanaz, mint tetteink túszaként élni. Előbb-utóbb el kell engednünk a múltat, és újra kell kezdenünk.

Desmond és Mpho Tutu

Ha soha többet nem is beszélsz azzal az emberrel, aki megbántott, ha nem is látod többet, ha meg is halt, számodra akkor is tovább él, és mélyen hatással lesz az életedre.

Desmond és Mpho Tutu

Hárman álltunk lenn a téren,
Nyáron vagy télen, nem emlékszem már,
Valami olcsó szart ihattunk éppen,
Nem voltam képben, de
Más is jár így néha.

Tankcsapda

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ