Idézetek a fiatalságról

(151)

Amikor kamasz vagy, minden nap, amikor nem kapod meg azt, amit akarsz, egy örökkévalóságnak tűnik. Abban az életkorban a szíved nagyító alatt van - minden természetellenesen nagynak látszik.

Tiffany Reisz

1

A fesztiválozásban az a legjobb, hogy az egymást nem ismerő embereket is összeköti a közös érdeklődési kör, a sorban állás, a zene szeretete, a szabadság érzése és a hangulat.

Leiner Laura

19

A tinédzsereknek egyetlen céljuk az, hogy tökéletesnek tűnjenek. Nem akarnak kilógni a sorból, legalábbis én soha nem akartam. Aki feltűnően viselkedik, csak azért teszi, hogy önmaga lehessen. Mindenki azt akarja mutatni magáról, hogy tudja, mit csinál, pedig általában fogalmunk sincs minderről.

Cecelia Ahern

5

Gyerek vagy még, s mégis szinte készen
A ránc, szemednél bujkáló mosoly,
Ujjad végén a Nap már felnézhet,
Hátad ívén elfutnak folyók.

Szabó Balázs Bandája

A felnőtt élet ilyen: ad valamit, de el is vesz. És folyton választás, döntés elé fog állítani.

Fejős Éva

4

Ne az öregek sérelmeiből, bűneiből, rossz példáiból adódjon a jövő, hanem ifjúságból, szabadságból és új közösségekből.

Csányi Vilmos

5

Mostanában fárasztanak a fiatalok, mindig olyan szörnyen őszinték.

Anthony Ryan

6

Bárcsak ne is élne az ember a tizedik meg a huszonharmadik esztendeje között. Vagy legalább átalunnák ezt a fiatalok. Mivelhogy ebben az időben egyebet se mívelnek, mint fölbökik a lyányokat, meg ingerkednek az öregekkel, meg lopnak, meg verekszenek.

William Shakespeare

8

Kamaszkorban könnyebben megszerezhetők és tartósabbak az emlékek, mint felnőttkorban. Erről nem szabad megfeledkeznünk! Kamaszkorban kell megtalálnunk az erősségeinket és kiaknáznunk a kialakuló tehetséget. Ekkor számíthatunk a legjobb eredményekre a tanulási és érzelmi problémák megoldásával kapcsolatban.

Frances E. Jensen

A tinédzserek elég jól informáltak és öntudatosak ahhoz, hogy tudják, nem automaták, képesek változtatni a viselkedésükön, és e változtatás az ő felelősségük. Erre kell figyelmeztetnünk őket - azután újra és újra és újra.

Frances E. Jensen

6

A kamaszok viselkedését nem a kockázat észlelése, hanem a kockázat ellenére várható jutalom lehetősége motiválja. Más szóval a kamaszok meggondolatlansága mögött a vágyak kielégítése húzódik meg, és a kockázatos tevékenységekbe bonyolódó kamaszok, akik soha vagy szinte soha nem tapasztaltak negatív következményeket, nagyobb valószínűséggel ismétlik meg a zabolátlan viselkedést a további kielégülés reményében.

Frances E. Jensen

1

A kamaszkort részben az teszi olyan nehézzé, hogy a tinédzser elsősorban az érzelmei, nem pedig a józan esze vezérletével reagál a világra. Ezt nem csak a felnőttek tudják, hanem a tinédzserek is. Sokszor tekintik az életüket "drámának", amely a körülményektől függően "túl elviselhetetlen" vagy "túl csodálatos".

Frances E. Jensen

2

A kamaszkor túlélése sokszor csak annyit jelent, hogy kihajózunk a tinédzserekkel a nyílt, kavargó tengerre, és kivárjuk, amíg elérjük a nyugodtabb vizeket.

Frances E. Jensen

4

Mivel a kamaszkor egyébként is a hangulatingadozások és a magatartászavarok időszaka, minden eddiginél fontosabb, hogy a szülők, gondviselők és tanárok tisztában legyenek a tizenévesek érzelmi szükségleteivel, különösen válság és stressz idején, amikor a kamaszok a szokásosnál is érzékenyebbek a mentális zavarokra.

Frances E. Jensen

Tinédzsereink nem földönkívüliek, nem egy másik bolygóról érkezett másik faj tagjai, hanem fejlődésük egy kritikus szakaszában vannak, amikor még nem került minden összhangba egymással.

Frances E. Jensen

4
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ