Idézetek a világról

A világ olyan, mint egy ketrec, amely minden embert körülvesz.

Louis Aragon

2

Csak később jöttem rá, hogy a világ valójában nem kifejezetten észérvekre épül, sokkal inkább az érzelmekre.

Igor S. Popovic

5

Űzzék hát az iszonyt és lelkűnkből a sötétet
Már ne a nappal csillámló dárdái s a napfény,
Ámde a természet szemlélete s ésszerűsége!
S ebben az első és legfőbb számunkra e törvény:
Nem születik soha semmi a semmiből istenszóra.

Titus Lucretius Carus

1

Én nem értettem meg a világot. Próbáltam megtanulni a törvényszerűségeket, de a világ folyton rögtönöz, döntő szerepet enged a véletlennek.

Kaján Tibor

Tudjuk, hogy a legtöbb csillag körül vannak világok is, de azt nem tudjuk, van-e valamelyiken élet. Az biztos, hogy a mi világunkon van, de ebből még nem derül ki, hogy ez normális-e vagy sem. Lehet, hogy az élet valamilyen különleges dolog, ami csak egyszer fordult elő, és a másik világokon nincs senki, aki ezen gondolkodhatna.

Randall Munroe

2

Az utolsó hideg időszak körülbelül tízezer évvel ezelőtt ért véget, és elég meleg van azóta, hogy az emberek írni és városokat építeni kezdtek. Most a világ egyre forróbb kezd lenni, mert megváltoztattuk a levegőt, és az több meleget tart magában. Lehet, hogy a melegedés még egyszer olyan nagy lesz, mint ami az utolsó hideg időszak óta volt, de ez nem egy ember élete alatt történik. Nem tudjuk, hogyan néz majd ki a föld száz év múlva, mert ilyet eddig még senki sem csinált.

Randall Munroe

A csillagok messze vannak. Olyan messze, hogy amikor nézzük őket, a múltjukat látjuk, hiszen a fény több év alatt ér csak ide, hozzánk. Az emberek néha azt mondják, a csillagok, amiket látunk, valószínűleg már meg is haltak, mire a fényük ideért. Ez nem igaz. A legtöbb csillag, amit látunk, csak néhány száz fényévnyire van. Szóval ne aggódj, a csillagaidnak valószínűleg kutya baja.

Randall Munroe

2

A csillagok úgy néznek ki, mint ha a tetőre festette volna valaki, de igazából olyanok, mint egy sötét tengerben mozgó porszemek.

Randall Munroe

5

Amikor a Nap nagyon nagyra nő, a széle eléri a Főidet, az beleesik a Napba, és elég. De emiatt most nem kell aggódnod. Ha az emberek a Nap halála után is életben akarnak maradni, addig sokkal több problémát kell megoldaniuk. A Nap növése miatt aggódni most olyan lenne, mintha attól félnél, hogy egyszer kinő egy fa ott, ahol éppen állsz.

Randall Munroe

0

A Föld múltját a kövekből ismerjük. A kövek szintekben fekszenek egymáson, és ha a világ különböző (és különböző korú) részein megnézzük ezeket a szinteket, össze tudunk rakni egy történetet, ami a világ kezdetéig nyúlik vissza.

Randall Munroe

Senki sem tudja igazán, hány élő lény van a földön, de kigondolhatjuk, és az a szám nagyon nagy. Nemcsak ahhoz nincs elég szavunk, hogy ezekről az életekről beszéljünk, de a számukról sem tudunk beszélni igazán. Ez talán segít, hogy elképzeld, hány dolog élt már a földön: a világon sok a tenger, és mind mellett van homokos part. Ha egyszer egy ilyenen jársz, vegyél fel a sok közül egy szem homokot, és nézd meg! Képzeld azt, hogy az egy kis világ a maga tengereivel és partjaival és homokszemeivel; éppen olyan, mint a Föld! Az élet fáján annyi ág van, ahány homokszem az összes kicsi parton az összes kicsi homokszemvilágban. A világunkról beszélni az összes szavunk kevés lenne.

Randall Munroe

Magam a tudósok azon csoportjához tartozom, akik ha nem is osztják a hagyományos vallás tanait, mindazáltal tagadják, hogy a Világegyetem a vak-véletlen céltalan terméke. Tudományos munkásságom során mindinkább arra a felismerésre jutottam, hogy a fizikai valóság olyan bámulatos találékonysággal épül fel, amelyet nem tudok puszta tényként elfogadni. Kell lennie, nekem úgy tetszik, valami mélyebb magyarázatnak.

Paul Davies

1

Aki azt akarja, hogy a világ olyan maradjon, amilyen, az valójában nem is ezt akarja.

Erich Fried

0

Ha mindennek oka kell legyen, akkor Istennek is oka kell legyen. Ha létezhet bármi, aminek nincs oka, az a valami éppúgy lehet a világ, mint Isten, az érvelés tehát nem lehet érvényes. Valójában ugyanolyan természetű, mint az a hindu nézet, mely szerint a világ egy elefánton áll, az elefánt pedig egy teknősbékán; s amikor megkérdezik a hindut: "És min áll a teknősbéka?", azt feleli: "Inkább váltsunk témát." Az Első Ok érve sem ér többet. Nincs rá ok, hogy a világ ne jöhetett volna létre ok nélkül; másfelől arra sincsen ok, hogy miért ne létezhetne öröktől fogva. Nincs rá ok, hogy feltételezzük, hogy a világnak egyáltalán volt kezdete. Az az elképzelés, hogy minden dolognak kezdete kell legyen, valójában képzelőerőnk szegénységéről tanúskodik.

Bertrand Russell

Ez a világ elmekórház
hol a bolond bölcset formáz
a bölcset bolondnak nézik
eb ugat bankó beszél itt
törvénye ki-bírja-marja
s forog a Pénz imamalma.

Kerék Imre

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ