Gyermekkel és oktatással kapcsolatos idézetek

(29)

Mivel egy boldog gyerek számára a tanulás egyet jelent a szórakozással, a kislányod egy- és ötéves kora között sokkal többet fog tanulni magától, mint később az iskolában. Az is nagyon szomorú dolog, ha a szülők túlságosan elfoglaltak, és nincs idejük a kis totyogóval játszani, mindenfélét csinálni, ám az már egyenesen tragikus, hogy mire ezek a gyerekek iskolába kerülnek, kivész belőlük a felfedezés szeretete.

Steve Biddulph

2

A gyerekek természetes módon tudnak a flow állapotába kerülni. Azért tanulnak gyorsan, mert izgalmasnak találják a tanulást. Egy csecsemőnek nem kell fizetni, hogy megtanuljon beszélni vagy járni, természetes késztetés él benne, hogy tökéletesítse a tudását. Amikor azonban bezárjuk őket az iskolába, ahol ülniük és hallgatniuk kell, az nem természetes számukra. Mindez a felnőtt-világ félreértése arról, hogyan tanulunk.

Csíkszentmihályi Mihály

7

A nő gyermekét értelmessé, bölcscsé szeretné tenni, e törekvésében saját eszmeköre tágul, s ez önképzés nem ritkán a nőnek lelkét oly józanná és szilárddá képezi, mint a gladiátort a küzdelem.

Vas Gereben

1

Ki mondta, hogy a jó tanuló a tehetséges ember? Épp ellenkezőleg: a tehetséges és kreatív ember deviáns, egyenetlenül fejlődik, és utálja, amihez nincs kedve. El vagyunk tájolva, amikor a gyerekeinket a jó tanulásra űzzük.

Vekerdy Tamás

18

Egy nap minden család életében eljön a pillanat, amikor ki kell tölteni a jelentkezési lapot és meg kell írni a felvételit. Ennek súlyával azonban mintha csak a felnőttek lennének tisztában. A kamaszt minden érdekli, csak a tanulás nem.

Vályi-Nagy Erika

2

A gyerekek új energiákkal teli energiaforrásként hatnak egy lemerült világban - aztán amint lehet, ők is a rendszer részeivé válnak, és még fel sem ocsúdhatnak, már ők is elvesztik erejüket.

Jeanette Winterson

1

Csak az marad meg igazán, amit gyerekkorunkban fedezünk fel.

Kern András

7

Az egyetem felemészti (...) az emlékeket, és az ottani élmények megváltoztatnak bennünket. Ha akarjuk, ha nem, megtesszük az első lépéseket a felnőttkor felé. Döntenünk kell, kik vagyunk és mi lesz belőlünk. Valami nagyobb és jobb felé száguldunk.

Emily Giffin

8

Ne sulykolj semmit a gyermekeidnek. Tanítsd meg őket gondolkodni, tapasztalatokat értékelni és veled ellenkezni!

Richard Dawkins

16

A gyereket meg kell ismertetnünk a csodálatos nyelvvel: az ünnepélyes, a nagy, a szép szavakkal is. Milyen sokszor lekezeljük a gyerekeket a nekik szánt könyvekben, imákban, versekben. Pedig már egy hatévest is megborzongathat a Biblia nyelvezete vagy Miltoné.

Libby Purves

3

A felnőttek jól neveltek, hiszen ha olyan dolgokról beszélek nekik, amit nem értenek, unnak, akkor ennek ellenére is mosolyognak és bólogatnak. A gyerekek viszont nem ilyen jól neveltek. Ha valami nem tetszik nekik, nézelődni, mocorogni, sms-ezni kezdenek. Ha az ember gyerekekkel foglalkozik, muszáj megtanulnia úgy beszélni, hogy értsék is. Becsomagolom nekik, mert ha ízlik, akkor jobban megjegyzik.

Böjte Csaba

21

Miért van az, hogy önállóan és alkotóan gondolkodó embert szeretnénk gyerekeinkből nevelni anélkül, hogy nevelésük során hagynánk őket önállóan gondolkodni és cselekedni?

Winkler Márta

36

Az óvodáinknak, iskoláinknak nem bajnokképző tanfolyamoknak kellene lenniük, nem hiszem, hogy egy iskola versenyistálló kellene legyen, ahol egyetlen dolog számít, az individuális eredmények, a sikerek, hanem az életre felkészítő, az életnek szerves részét alkotó terek, ahol egy reális világba kilépésre készítjük fel a gyermekeinket.

Böjte Csaba

35

Egy jobb világban mindenki a gyermekektől tanul majd. Most sietve igyekszel tanítani őket. Senki sem tanul tőlük, pedig ők oly sok mindenre megtaníthatnának. Neked azonban semmid nincs ahhoz, hogy taníthasd őket. Nincstelen vagy. Azt akarod, hogy a gyermeked is az legyen?

Osho

37

Úgy kell tanítani gondolkodni a gyerekeket, ahogy a gyerekek tanítják magukat gondolkodni - történetek formájában.

Malcolm Gladwell

18
Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ