Belső Nóra

(40 idézet)

magyar pszichiáter

Figyelés

Könyvek

A megszokás és a rutin a biztonság csalóka érzetét keltheti, és elhitetheti, hogy minden szép és jó, így kell lennie, hiszen negyven felett már "mit is vár az ember".

A szerelemhez sosem késő. Akár a már csak parázs fellobbanása, akár egy új találkozás a kiindulópont, a szerelem érzése és élménye kortalan.

Az a jó szerelem, amelyben jelen vannak az izgalmas, régi érzések is. Természetesen ezek a negyvenes években járva sokkal ritkábban ömlenek az emberre; nem akkora a lángolás, mint az első szerelemnél, mégis elengedhetetlennek tartom, hogy megőrizzük a tüzet.

A szerelem nemcsak életkoronként, hanem generációnként, szociokulturális környezet függvényében is változik - tehát térben és időben nézve más-más meghatározást kapnánk, attól függően, hogy kit kérdezünk meg.

A gyerek, aki családban nő fel, minden apró részletet, szavakat és tetteket elraktároz az emlékezetében, mint az apró mozaikdarabkákat, és amikor később már a saját magánéletének képén dolgozik, elő-előveszi az éppen odaillő darabokat, és azokat illeszti be. Lehet, hogy az a darab odaillik, de az is lehet, hogy inkább újat kellett volna alkotni. A lényeg az, hogy mindannyian felhasználjuk azokat az emlékeket, a mintákat, amelyeket magunkkal hozunk a szülői házból.

A szerelem, mint az emberi élet egyik legszebb élménye, bármikor, bármely életkorban széppé varázsolja a mindennapokat. Örök energiaforrás, mint a Földnek a Nap, a léleknek a szerelem ad sokszor életerőt.

A személyiségünkből alapvetően nem tudunk kibújni. Ez nem olyasmi, mint egy zokni, amit ki lehet fordítani. Rengeteget kell ahhoz dolgozni, hogy a személyiségmaghoz visszanyúlva alapvető működésmódjainkon változtassunk. Lehetséges, de kőkemény munka.

A nehézségek ellenére hiszek abban, hogy a mai negyvenesek mentálisan és testileg is alkalmasak arra, hogy új életet kezdjenek, nem kell feltétlenül lehúzni a rolót a negyvenedik gyertya elfújása után.

Sokan gondolják azt, hogy az érzelmeik hirtelen megjelenése vagy fellángolása a másikban is ugyanolyan ütemben zajlik. Pedig ez nem így van. Mennyi fájdalomnak, csalódásnak és veszekedésnek az alapja ez a tempókülönbség! De hát a szerelmes ember türelmetlen, eszetlen, nem tud várni és kivárni, pláne elfogadni azt, hogy a másiknál lassabban zajlanak a dolgok.

Az tud jó kapcsolat maradni, amelyikben a két fél egymáshoz viszonyulva is képes változni. Ez az egymáshoz csiszolódás. Amikor a párkapcsolatnak folyamatosan személyiséget vagy éppen karriert, magánéletet segítő, építő jellege van, és egyfajta konstruktív összefogás érvényesül. Az az ideális, ha az egyik fél érzi, hogy a másiknak éppen mire van szüksége - egyszer az egyikük érdeke kerül előtérbe, máskor a másikuk személyes ügye.

Boldogtalanul is lehet működtetni egy házasságot mint rendszert: ki viszi a gyereket óvodába, mikor megyünk a nagymamához, mikor ki segít leckét írni, és az egyéb operatív teendőket is össze lehet hangolni. A kérdés mindig az, hogy érdemes-e így élni, egymás mellett, családi menedzserként vagy asszisztensként, elfeledve azt, hogy a családon belül ott van az a nő és az a férfi, akik azért jutottak el idáig, mert valaha vonzódtak egymáshoz, szerelmesek voltak, élvezték a kettesben együtt töltött perceket, napokat.

Sosem késő, a szerelem bármikor ránk találhat. Negyven felett éppúgy, mint húszévesen.

Egyébként a mai napig úgy gondolom, hogy a férfiak egyik legfőbb erénye az ész, a tájékozottság, a világlátás és a humor. Sőt mi több, azt is ki merem jelenteni, hogy az életkor előrehaladtával ezek a tulajdonságok egyre fontosabbá válnak a nők körében, és egyre kevésbé számít, hogy valakinek Alain Delon-kinézete van-e.

A hirtelen jött gazdagságnak gyakran lélektorzító hatása van, tudatosság kell a kezeléséhez, és ez nem sikerül mindenkinek.

Minden embernek van egy képzeletbeli valósága, egy olyan valóság, amelyet csak ő lát és érzékel olyannak, amilyenné a saját fátylán keresztüli érzékelés során felépítette magában. Ennek apró részleteit otthonról is hozta, a többit maga alkotta hozzá. Ez a fiktív valóság nem egyezik másokéval, akármennyire szeretnénk is azt hinni, hogy mégis. Ugyanakkor az is igaz, hogy ez a belső valóság mindig torz, és a torzítás (a takaró fátyol minősége) is különböző mindannyiunkban.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ