Children of Distance

2006-ban alakult magyar hiphop zenekar

Figyelés

Egy utazás az életünk, egy utazás a lét,
Egy alagútban ébredünk és keressük a fényt.

Elengedem a dolgot, már tüske sincsen bennem,
Most az életem üres, mégis valamit keresek,
Vajon ennyire megváltoztam, vagy ugyanaz lehetek?
Én sem értem, mi ez, ami még kavarog bennem,
Néha ordítanék, de inkább maradok csendben,
Félig felemésztett, mégsem ölt meg engem,
Nekem fontos volt, mégis tönkretettem...

A hosszú ölelésben elvesznek a percek,
Lehunyom a szemem, ezzel leplezem a terhet...
Elbújok válladon, elrejtem könnyem,
Oly nehéz a búcsú, hát ne engedj el könnyen.
Egy ölelést, egy csókot azért elviszek az útra,
Ezzel szűkösen kibírom, amíg viszontlátlak újra.

A néma tettekkel néma lettem.

Régen fontos volt, ma egy idegen néz csak rám,
Amiért ragaszkodtam, ma lehet, hogy eldobnám,
Hiszen csak gyerek voltam még, már csak a választ szeretném,
Azt tudom, te ki vagy, de ki vagyok én?

Jól vagyok kifelé, de idebenn meg szorongok,
A tükörben reggel egy idegennek mosolygok.

Valamiből egy van, nem élheted át még egyszer,
Valamihez nem elég a szív, hanem már lélek kell.
Van olyan út, ami százszor kísért az emlékekkel,
Kár volt eddig álmodozni, itt az idő, ébredj fel.

A sötét életemen szaladt át a fény,
Lehettél volna gyémánt, de maradtál csak szén.

Megtörtek a hónapok, nem mondanám, hogy jól vagyok,
Tudtam, vannak nehéz percek, jöhetnek még rossz napok.

Lehet, hogy nem az vagyok, akire vágytál,
De mégis jobban szeretlek másnál.

Ha tehetném, már nem is lennék mással,
Hiszen a társaság nem egyenlő a társsal.

Te vagy a kávémban a hab, te vagy az égen fenn a nap,
Te vagy a jó, te vagy a rossz, te vagy, ami bennem megmarad.

Álmatlan éjszakákon át az üres tereken,
Félrészeg séta, elmosott pecsét a kezemen.
Azt hittem, már az élet nem tartogat semmi jót,
De végszóra megjöttél, és megmutattad, nem ennyi volt.

Megtanultam, hogy a tüske ott marad az ember szívében.
A sok hülyeség után úgy éreztem, örökre kiégtem.
Miért nem tudom elmondani anélkül, hogy ne fájjon?
Talán mert valahol nem akarom, hogy kettőnk útja elváljon.

Maradtam, aki voltam, mikor megismertél régen,
Csak közben megőrültem, meghaltam, nagyon-nagyon mélyen.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ