Friss
Közösség
Kövess!
Szűrők
Esterházy Péter

Esterházy Péter

(107 idézet)

1950. április 14. — 2016. július 14.
magyar író

Figyelés

Könyvek

Az ember ezért kapta a nyelvet, hogy elrejtse a gondolatait.

Gyáva a szívem. Az imák az Égben összeérnek. Uram. Valahogy már késő. Nem tudom rád bízni magam. Noha nem akarom csüggedten tudomásul venni - se magamat, se a bűnösségemet, se téged. De be se akarok csapni senkit. Legföljebb téged. Az ima a szív emlékezetének gyakori ébresztgetése. Gyakrabban kell emlékezni Istenre, mint ahogyan lélegzetet veszünk. Irgalom Atyja, ne hagyj el. Hogyan tovább? Erre várok tőled választ, mert ez az én kérdésem. Úgy szoktál válaszolni, hogy nem válaszolsz. Szépen tudsz hallgatni, Uram. Ha kérdezlek, hallgatsz, és ha már nincs több kérdés, az lesz az igazi válasz. Mégis most azt kérdem, mi végre. Ki vagy Te, Uram, és ki vagyok én? Tudom, rossz kérdés. Engedj látnom. Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság.

Egyedül. Én egyedül vagyok. Mintha be volnék zárva a csöndbe. A csöndben vagyok otthon. De a csönd akkor se ereszt, ha mennék. Hová? Hát valahová ki. Beszélgetni, játszani. Persze játszom én. (...) És a csönd nekem nem tömlöc, szeretem. De mégis. Ha egyedül vagy, akkor bármi lehetséges. Csak az nem lehetséges, hogy ne legyél egyedül.

Könnyebb jónak lenni, mint rossznak. A rossz kicsit érdekesebb, de nem sokkal. A jó is érdekes, mert mégse olyan könnyű. Azért érdekes, mert bonyolult. Bonyolultabb, mint a rossz.

Írónak lenni nem csupán tevékenység, hanem egy életmód is. Szigorú életmód, súlyos következményekkel.

Az olvasónak per definitionem igaza van, még akkor is, ha nincs igaza.

A napló nem emlékeztet, hanem megjelenít.

Akkor most mindent le kell jegyeznem? Mi a minden? Ez a naplóíró ijesztő és megválaszolhatatlan kérdése.

Egy anyja van csak mindenkinek, ezt például már tudom. Hogy egy élete volna csak, azt még most se. Vagy legalábbis nem fogom föl a súlyát.

Az ismeretlennel mint ismerőssel beszélni, az nem laza nagyvonalúság, hanem felületesség, végső soron hazugság. Kevésen múlik, hogy ez vagy az.

Úgy halunk, ahogy éltünk. - Ez a vég, amikor bölcsességekhez jutunk.

Meddig lehet bohóckodni? Sokáig. De nem a végtelenségig. A halálos betegséget, és a rák az, akkor is, ha nem halunk bele, valahogy (és tisztelettel valahogy!) a végtelennel hozzuk kapcsolatba. Ezt nem érzem, a végtelenséget. Igaz, a végességet se.

Ha a kívánságlista szerint haladnánk, akkor hamar fölszámolnánk az embert, minek a test, a toka, a ráncok, minek a zakón a svejfolás, minek a részletek, micsodába a részletekkel, sőt nem is kéne az egyes ember, mire jó egy Einstein meg egy Varga Zoltán külön, legyen egyben minden, egy egységes létezés... És félő, akkor azt neveznék Istennek.

Mintha mások jobban tisztelnék az életem, mint én. Vagyis hogy ők tisztelik. Vacak egy társalgási téma vagyok.

Mégiscsak luxusnak találom, fölöslegesnek, így bosszantónak, hogy a betegségre kell használnom az erőimet. Miközben nincs választásom. Még szerencse.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ