Kárpátia

2003-ban alakult magyar zenekar

Figyelés

Nem voltam jó, nem voltam rossz,
Azt kaptam mindig, ami jár,
És örültem annak, hogy ismertelek,
És ismertél te is talán.

Nem látlak én téged soha, soha, sohasem,
Te sem látod, hogy érted könnyes a szemem.
Nevedet hiába mondom, könnyemet hiába ontom,
A harcok mezején, valahol tőled távol...

Törvényekkel nem tilthatják
magyar nyelvem ékes hangját.

Visszavár hazád, és mindent megbocsát.
Karjába zárja rég elkóborolt fiát.
A széllel küldi el az otthon illatát,
A fenyvesek dalát, a folyók zúgását,
És minden magyart hívó vezérlő csillagát.

Most, hogy meg kéne végre pihennem,
most, hogy fáradtnak érzem mindenem,
talán még egyszer jónak kéne lennem,
aztán jöjjön, aminek jönni kell.

Túl minden álmon, túl az ismeretlenen,
egy ajtót nyitottak neked és nekem.
Hol két világ összeér, harangok kondulnak,
a menny és pokol bennünk egybeolvadnak.

Hej tulipán, tulipán,
sóhajtásod messze száll,
sebes szárnyán visz a szél,
hallják meg, hogy van remény.

Ha az ajtót nem nyitja rám senki,
ha a szívem lassabban kezd verni,
ha a számon nem megy már le étel,
csak miénk lesz az éjjel,
még együtt alszunk el.

Meséld el, milyen voltam,
hogy éltem, hogy daloltam,
segíts, hogy emlékezzem,
kit szerettem?
Mondd azt, hogy minden rendben,
nincs baj, és nem kell félnem,
s én majd behunyt szemmel
emlékezem.

Anyám keze az irgalom,
tíz ujja tíz virágszirom.
Apám ökle az igazság,
ütötte mások asztalát.
Érintésük arcomon,
a halálomig hordozom.

Egy gúnyám, egy csizmám, mégis gazdag vagyok,
mert biz én magamnak magam parancsolok,
hegyeken, völgyeken keresztül kószálok,
ott, ahol megállok, szerencsét próbálok.

Ha más nyelvén kell szóljak,
Nem lesz, mit daloljak,
Ha más nyelvén kell írnom,
Eltépem papírom,
Ha más nyelvén kell éljek,
Pusztuljak el végleg,
Ha más nyelvén kell hinnem,
Verjen meg az Isten!

Telnek-múlnak, elszállnak az évek...
Megfordulok és ha visszanézek,
Visszanézek, nézlek téged.

Én Uram, csak arra kérlek,
Vigyél hírt a kétkedőknek,
Ne apadjon ki a forrás,
Add, hogy legyen gyermekáldás.

Szülessenek ezerszámra,
Mesés, szép Magyarországra,
Mint tavaszi vadvirágok,
Honfiak és honleányok.

Ha elhagy is minden remény,
Akkor sem változhat vízzé a vér.
Legyek inkább üldözött,
Mint áruló, latrok között.
A haza minden előtt!

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ