Lois Lowry

1937. március 20. —
amerikai írónő

Figyelés

Könyvek

Az emlékek őrzésében nem a fájdalom a legrosszabb (...), hanem az egyedüllét. Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajtuk.

Azt hiszem, valóban egyszerűbb az élet, ha képesek vagyunk nevetni még az apróbb bosszúságokon is.

Jó dolog, ha az embernek olyan barátai vannak, akik megértik, ha egyik pillanatban sírni támad kedve, a másikban nevetni.

Az ember szeret bűnbakot keresni. Nem bánja, ha ő maga a bűnbak, még akkor sem, ha a lelke mélyén tudja, hogy semmi értelme sincs az egésznek.

Az embernek fel kell készülnie arra, hogy rossz dolgok is történnek vele. Az élet sokkal egyszerűbb, ha elfogadjuk ezt.

Ahhoz, hogy valamit jól megtanulj, néha kockáztatni is kell!

Valami a bensőmből kavargó forrósággal tört elő, s ez édes volt, meleg, és olyan bőséges, hogy szinte elviselhetetlennek éreztem. Rájöttem, hogy van egy igazi barátom, aki megérti, és nagyra becsüli azokat a dolgokat, amelyek fontosak a számomra.

Nem is olyan egyszerű valamit a tudattalanba zárni, és ott pihentetni.

Meríts büszkeséget a fájdalmadból! (...) Erősebb vagy, mint az, akinek nem fáj semmije.

Idővel a gyász sajgó fájdalma átadja helyét az emlékezésnek, s az ember lényének üresen kongó részei újra megtelnek hangokkal, beszéddel, nevetéssel...

Az emlékek arra valók, hogy az emberek osztozzanak rajta.

Az emlékek hatalmas súllyal nehezednek rám. (...) Olyan, mint mikor az ember egy szánkón ül, és mély hóban siklik lefelé a domboldalon. Eleinte üdítő, kellemes a dolog: a sebesség, a csípős, tiszta levegő. De egyre vastagabb hóréteg tapad a szántalpakra, azok egyre lomhábban csúsznak a lejtőn, s végül már teljes erőből lökni, hajtani kell a szánkót, hogy mozgásban tartsuk.

A félelem az a mély, émelygős érzés, amit egy várható szörnyűség vált ki.

Az egy szobában való együttélést az is megnehezíti, hogy képtelenség bármit is elrejteni a másik elől. Persze nem a pár nélküli, koszos zoknikra gondolok, vagy arra a galacsinná összegyűrt, tizennégy papírlapra, rajtuk egy sikertelen vers próbálkozásival. Elrejteni a legbensőbb, magánjellegű dolgokat kell: a könnyeket, melyek az ember szeméből olykor kikívánkoznak, a gondolatokat, melyeket egy csöndes, magányos zugban szeretne végiggondolni, a szavakat, amelyeket hangosan szeretne kimondani, hogy hallja, hogyan hangzanak - de más ne legyen fültanúja.

Az egész világ megváltozott. Csak a tündérmesék maradtak a régiek.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ