Paulo Coelho

Paulo Coelho

1947. augusztus 24. —
brazil író

Figyelés

Könyvek

Amikor egy ügyvéd lezár egy ügyet, azonnal belevág a következőbe, és többé nem néz vissza.

3

Az emlékezet egy folyó, amely mindig visszafelé folyik.

Az emlékek szeszélyesek, tele vannak képekkel, apró részletekkel, jelentéktelennek tűnő hangokkal, amelyek még mindig össze tudják szorítani a szívünket.

Az emlékek magukkal hozzák azt a démont is, amelynek neve Melankólia.

A szívem ma egy kísértetváros, amelyben egykoron szenvedély és lelkesültség, most pedig magány, szégyen, csalódás és bánat lakik. És nem tudok szabadulni tőlük, még olyankor sem, amikor elfog az önsajnálat és csöndben sírok.

A napraforgó mindig napraforgó marad, akkor is, ha még nem tudod megkülönböztetni a többi virágtól. Bármennyire is szeretnéd, nem változtathatod sem rózsává, sem tulipánná, országunk jelképévé. Ha meg akarja tagadni önmagát, csak megkeseredik és már életében halott lesz. Ezért tanuld meg derűs nyugalommal követni a sorsod, bármilyen legyen is.

A virágok arra tanítanak, hogy semmi sem örök: sem a szépség, sem a hervadás, hiszen a magokból új növények serkennek. Jusson eszedbe ez, ha örömet, fájdalmat vagy bánatot érzel. Minden elmúlik, megöregszik, meghal és újjászületik.

Még a legmagasabb fák is (...) apró magvakból sarjadnak. Vésd ezt az eszedbe, és ne akard siettetni az időt!

A legrosszabb rémálom az, amelyik újra meg újra megismétlődik.

Amikor a múlt olyan emléket idéz az eszünkbe, amely feltép egy régi sebet, hirtelen az összes többi sérülés is a felszínre kerül, olyannyira, hogy a lélek vérezni kezd, és addig abba sem hagyja, míg térdre nem rogyunk, és ki nem tör belőlünk a zokogás.

Minden erőmmel harcoltam ezért a szerelemért, de most elfáradtam. A kő, amely a szívemet nyomta, mára sziklává nőtt, és dobogni sem engedi a szívemet. Az pedig utolsó leheletével azt súgta, hogy más világok is léteznek.

Csak a szerelem adhat értelmet annak, akinek nincs semmije.

Én nem kértem azt, hogy boldog legyek; csak annyit kértem, hogy ne legyek annyira boldogtalan és nyomorult, amilyennek éreztem magam.

Amikor egy nő hagyja, hogy egy férfi segítsen neki, az mindig kiszolgáltatottá teszi: a férfiak pedig éppen erről álmodnak.

Mindenki kacérkodik a veszéllyel, persze azt feltételezve, hogy a veszély nem létezik.

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ