Zelk Zoltán

Zelk Zoltán

(18 idézet)

1906. december 18. — 1981. április 23.
József Attila és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró

Figyelés

Ne szánakozz rajtam. Ha keserű is
távozásod, mily szép az emlék,
mit bennem felejtesz.

Búcsúzni sose korai,
mert mily csodára várnék?
mégse tudom kimondani:
Isten veled fű, sár, rét,
hegy, út, folyó... jó ismerős,
kitől el sose válnék -
pedig talán
nem is több a halál, csupán
tikkadt vándornak árnyék.

A nagy emberek leszármazottjai mindig szerények és bátortalanok. Legszívesebben letagadnák származásukat, hiszen így visszanyernék szabadságukat, nem kérnék számon minden cselekedetüktől, hogy méltó-e a nagy elődhöz.

Nehéz vagyok? Nekem se könnyű,
hogy már csak téged lélegezlek,
mit adhatok? mit kérjek tőled?
próbáld megszokni, hogy szeretlek.

Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten léptei.

- Ha lehetne, szeretnéd
újrakezdeni?

- Miért, lehet egy partit
kétszer elveszíteni?

Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.

Miként a rab cellafalat,
úgy kopogtatnám sírodat,
megtanultam ott a jelet -
de más rabság ez, a tied.

Talán a fény, a fergeteg,
s a vadgesztenye-levelek,
mik sírodra keringenek,
ők tudják a morze-jelet.

A boldogság az bársony,
ölébe vesz, elaltat,
ringat és sose faggat.

Ez már az ősz. Borzongva kél a nap.
Közeleg a rozsdaszínű áradat.
Átzúg kertek, erdők, hegyek fölött -
elnémul a rigó, el a tücsök.
(...)
Csügged az ág, ejti leveleit. -
Ó, ha az ember is a bűneit
így hullatná! S lomb nélkül, meztelen,
de állhatnék telemben bűntelen!

14

Kimondanám már, hogy isten veled,
de fölsikolt bennem a nem lehet!
mert hajad, orrod, szájad és szemed -
mert az leszek, jaj, megint az leszek,
az a csordából kimart, seblepett,
kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
ha puskavégre fogja a halál.

Megtanultalak én örökre,
nem rólad tudok már, de téged.

Én téged tudlak és úgy tudlak,
mint az isten, aki teremtett.
Rezgésből, árnyból és színekből
ujból és ujból megteremtlek.

Hóval lepett égi úton
Mikulás már útra kél,
csillagok szállnak fölötte,
s vígan fut véle a szél.

Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útrakél Mikulás apó.

Szélfútta levél a világ.
De hol az ág? de Ki az ág?

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ