Idézetek

A Lissy a harmincöt nyelvre lefordított A gonosz maga szerzőjének új pszichothrillere. Ugyanúgy egy szörnyű balesettel kezdődik, mint Luca D’Andrea nemzetközi sikerű, első regénye. Ezúttal nem a hegyimentő szolgálat helikopterét sodorja el a lavina, hanem egy menekülő fiatal nő kocsija csúszik meg a jeges úton és zuhan le a szakadékba.

A történet 1974-ben játszódik. Főszereplője Marlene, aki mielőtt megszökik a férjétől, Dél-Tirol legrettegettebb bűnözőjétől, ellop tőle egy zafírokat tartalmazó bársonyzacskót. A férj azonnal a felesége után küldi legkegyetlenebb bérgyilkosát.

A súlyos balesetet szenvedett asszonyt megtalálja és meggyógyítja egy elszigetelt hegyi tanyán élő férfi, aki jól ismeri a gyógyfüvek titkait. Aztán kezdetét veszi a bizarr fordulatok sora...

A Lissy 2017-ben elnyerte az év legjobb olasz nyelvű krimijének járó díjat, a Corriere della Sera szerint íróját végérvényesen a krimiirodalom élvonalába emelte.

Tisza Kata legfrissebb könyvében ismét újat ad: pszichológiai doktori kutatásait, coaching praxisát és saját élete élményeit gyúrja össze. Az eredmény egy rendhagyó terápiás verseskötet, ami műfajt teremt és hiányt pótol. Az emberi életút egyik legkritikusabb csomópontját járja körül: a válást. Alig van ember manapság, akit ne érintene a kérdés, ami ugyanakkor még mindig számos társadalmi tabu árnyékában áll. A szerző bátorsággal, nyitottsággal és érzékeny szakértelemmel nyúl hozzá, a cél pedig az, hogy a szembenézéssel feldolgozhassuk a traumát, elgyászolhassuk, és végül épülhessünk belőle.

Tisza Kata terápiás verseivel – a pszichopróza után – ismét új műfajt teremt: a pszicholírát. Tabudöntő kötetével a házasság mítoszáról lebbenti fel a fátylat. Kíméletlenül őszinte pszicholíra ez, magánéleti vonatkozása mellett szakmai háttere van, a valóságot ötvözi tudományos ismereteivel. A versek egy készülő szakkönyv írása közben születtek, felszínre hozzák a házassággal és a válással megélt traumákat és segítik a feldolgozást. Hat cikluson keresztül, a legmélyebb szenvedéstől a talpra állásig – és tovább – követhetjük a folyamatot. A tavaly megjelent Akik nem sírnak rendesen pszichoprózái után, egyszerre minden ízében személyes és távolból figyelő versein keresztül látunk rá érzelmeinkre, legmélyebb valónkra. A mottószerűen tömör mondatok és az áradó szabadversek között a szenvedő és a fokozatosan felszabaduló ember minden egyes levegővételét átéli az olvasó, a tudatosulás lépcsőfokain egyre mélyül önismeretünk, együttérzésünk magunk és embertársaink iránt. Tisza Kata élet-halál kérdéseket feszeget, éleslátóan, pontosan fogalmaz. Sokszor megfejthetetlenül gyönyörű, gyógyító versei a döbbenet és megkönnyebbülés között egyensúlyozva vezetnek a legjobb helyre – ahogy a kötet címe is ígéri –, önmagunkhoz.