1956

(6 idézet)

Minden forradalom seb a történelmen.

Tóta W. Árpád

A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.

Bibó István

Mindenszentek éjszakáján, ezerkilencszázötvenhatban,
a bánatkönnyek kővé merevedtek. Megkövesedtek.
A béke-köpeny heves csapással a földre hullott,
hiénaként állt az elnyomó ott, fogvicsorítva.
Mindenszenteki anyák! Sirassátok Magyarország gyermekeit!

Azt hitték, meleg szívből eredtek a bánatkönnyek,
s a szabadság régtől elzárt fáját előkeresték,
hogy újból virágzóvá tegyék azt a magyar földben.
De Mindszentek éjszakáján, ezerkilencszázötvenhatban,
vaskemény halál sújtott le a kereső karokra,
a korán hívő, elárult szívekre.

Aslaug Vaa

Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.

Albert Camus

Ezerhétszázhárom, nyolcszáznegyvennyolc,
és ötvenhat: egyszer minden száz évben
talpra állunk kínzóink ellen.

Faludy György

A rendszerváltás óta minden október 23-án tömegesen jelen van a ballonkabát, csak az élő elem, a statiszta cserélődik benne. Ezek szerint vannak, akik úgy gondolják, harminc ballonkabát látványától az ember azonnal 1956-ban érzi magát.

Keresztury Tibor

Kapcsolódó kategóriák: Haza Nemzet

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom