A hit ereje

(10 idézet)

A hit, akárcsak a félelem vagy a szeretet, ugyanúgy megértendő erők, mint ahogy értjük a relativitáselméletet vagy a valószínűségszámítást. Ezek is olyan jelenségek, amelyek meghatározzák életünk alakulását. Tegnap az életem még egy adott irányba tartott, de ma már egy másik irányba halad. Tegnap még úgy gondoltam, hogy sosem tennék meg olyat, amit ma megtettem. Ezek az erők, amelyek gyakran újrateremtik az időt és a teret, és alakítani és módosítani tudják azt, akinek képzeljük magunkat, már jóval a születésünk előtt hatni kezdenek, majd az elmúlásunk után sem szűnnek meg. Az életeinket és a választásainkat, ugyanúgy, ahogy a kvantummechanika jelenségeit is, pillanatonként értjük meg, minden egyes kereszteződés, minden egyes találkozás egy új, potenciális irányt kínál.

Felhőatlasz c. film

A hit ereje az egyetlen valóságos hatalom.

Lewis Gannet

7

Az országot néha jobban megvédi az imádság, mint a fegyverek.

Gárdonyi Géza

Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.

Biblia

57

Mert a hit az erő, mert aki hisz, győzött,
Mert az minden halál és kárhozat fölött
Az élet Urával szövetséget kötött.

Papp-Váry Elemérné

A hit az emberek legerősebb fegyvere, és ha mélyen gyökeredző hitünk van, semmi sem tud legyőzni bennünket. Semmi.

Norman Vincent Peale

A hit az az áram, amely tüzes szikrát tud csiholni a kőből, megvilágítja a sötétséget és feltámasztja a holtakat.

G. Hajnóczy Rózsa

15

A hit elhárít minden csapást és kristálytiszta vízzé változtatja a mérget is.

Paulo Coelho

41

Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete.

Csoóri Sándor

Nem hiszek a legendákban, de hiszek a mások hitében.

Terry Pratchett

9

Kapcsolódó kategória: Hit

Rendben

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ