Apa halála

(10 idézet)

Amikor megtudtam, hogy meghalt (...), olyan jó szomorú lettem. Azt hittem, hogy ez az. Azt érzem, amit kell. Hogy átérzem a veszteséget. (...) Akkor tört rám, hogy hát ő nincs. Nem csak anyám nincsen, apám sincs már. És minden lehet velem, lehetek még szerelmes is, bármi. De soha többé nem leszek a gyereke valakinek. És, hogy senki nem áll már köztem és a halál közt.

Terápia c. film

Apa három hónappal azelőtt, januárban halt meg a bányaszerencsétlenségben, emberemlékezet óta nem volt olyan ítéletidő. Az elvesztése felett érzett tompultság helyét a semmiből előrontó fájdalom vette át, ilyenkor összegörnyedtem, a testemet rázta a zokogás.

Suzanne Collins

Egy délben, ősszel, meghalt apám. Erővel halt meg, méltósággal és példásan. Mintha megmutatta volna, hogyan kell meghalni. - Kezeim között halt meg, s ettől a pillanattól módosult halálfélelmem; nem félek már úgy, s nem a haláltól félek, nem attól az ismeretlentől, borzalmastól; inkább csak az életet sajnálom itt hagyni, az élet ízét és illatát követelem a halálon; de abban a pillanatban, mikor apám behunyta a szemeit, megértettem, hogy a halál nem rossz és nem jó, nincs semmiféle jellege.

Márai Sándor

Bizonyos tekintetben a továbblépés is apám emlékének tiszteletben tartása. Nem akarta volna, hogy a halála olyan mértékben rányomja a bélyegét az életemre, hogy ne tudjak dolgozni vagy eleget tenni a kötelezettségeimnek. Az élet folytatása az emlékezés egy módja. Noha szeretteink már nem lehetnek velünk, mi helyettük is tovább élünk.

Albert Y. Hsu

Ne sajnáljon engem senki,
nem kell engem vigasztalni,
apám elment, az ő dolga,
mit érzek most, nincs, ki tudja.

ByeAlex

Elengedlek - elengedlek;
nem azért, mert nem szeretlek,
viszlát apám, itt most vége:
fogadd búcsúm, eredj véle.

ByeAlex

Bár még egyszer újra hallanám,
Ahogy szólsz hozzám, Apám!
Szemedben égne a régi láng,
Az, amit rám hagytál.

Hooligans

Apám sírjánál ott állok,
bocsánatáért kiáltok,
rossz fiú voltam, belátom,
apám fia makacsságom.

ByeAlex

Nem számít, hogy ki volt az apám; az a fontos, hogy én kire emlékszem.

Anne Sexton

Én istenem, ha menni kell,
Add, én is így mehessek el,
Éjjel, sötétben, észrevétlen,
Büszkén, magamban, ahogy éltem.
Mikor az élet menekül,
Haljak meg én is egyedül,
Egy vén díványra ráborulva,
És senkire se rászorulva,
Mint az apám.

Heltai Jenő

Kapcsolódó kategória: Halál

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom