Elsőszülött gyermek

(5 idézet)

Ha megszületik az első gyermek, akkor a nők nagy százaléka úgy érzi, most lelte fel az Egyetlent. Nem a férje, hanem ez a csöppség lesz az igazi "valakije".

Csőgl János

Minden anya másképpen szereti a gyerekeit. Tény és való, hogy elsőszülöttből csak egy van. Ahogy a legkisebből is. Ám ez még nem jelenti azt, hogy egyikőtöket jobban szeretném a másiknál.

Jane Corry

Egy anya semmit sem szeret úgy, mint az elsőszülöttjét, tegyen az bármit is.

Trónok harca c. film

Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszűnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.

Szulejmán c. film

Két olyan női mosoly létezik, amit az angyalok elirigyelnének: az egyik, mellyel a nő a szerelmét fogadja, mielőtt szavak hagynák el az ajkát; a másik pedig, mellyel az elsőszülött gyermekét üdvözli, s biztosítja az anyai szeretetről.

Thomas Chandler Haliburton

Kapcsolódó kategória: Gyermek

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom