Gének

(20 idézet)

A gének és a környezet szoros versenytársai egymásnak. Mondhatnánk, hogy arra sodródunk, amerre a génjeink terelnek bennünket, de ez nem jelenti azt, hogy előre meg van írva, hogy ilyen vagy olyan ember lesz belőlünk.

Lawrence Wright

Az evolúció az élet egészét egyetlen szerszámmal kovácsolta: a tévedéssel.

Westworld c. film

A gének nem a szervezet főparancsnokai, hanem inkább olyanok, mint egy billentyűzet, amelyen a szervezet játszik.

Joachim Bauer

A gén terjedni akar, s teljesen mindegy, hogy az mennyire "jó" a fajnak vagy akár az egyednek.

Kun Ádám

A szocializáció és a tréning is jelentősen módosíthatja a genetikai késztetést, de az alapvető különbségeket teljesen nem törölheti el.

Miklósi Ádám

A gén az a lencse, amely az esélyeket megszűri és derékba töri.

Siddhartha Mukherjee

Lehet, hogy örökölünk néhány béna gént, de azok nem feltétlenül kapcsolnak be. Olyan ez, mintha egész életünkben cipelnénk egy kézigránátot, ám soha nem húznánk ki a biztosítószeget.

Ruby Wax

Hasonlítsuk az emberi test mintegy 20 ezer génjét egy több ezer kötetes állománnyal rendelkező könyvtár összesített információmennyiségéhez! E DNS-könyvtár valamennyi könyve mondatokba rendezett szavakból áll. Ezek a DNS-mondatok a gének. Az egyes mondatok tovább szerveződnek bekezdésekké és fejezetekké. Ezek a rendkívül pontosan összehangolt és együttműködő genetikai egységek megfelelői, amelyek még magasabb szinten a könyveket, a fölött a könyvtár egyes részlegeit (a szöveteket, szerveket stb.) alkotják. És itt jön a lényeg: a könyvtárba látogató olvasó átfogó élményanyagát nem csupán a polcokon lévő könyvek összessége határozza meg. Az olvasót más és más benyomások érhetik attól függően, hogy mikor látogat el a könyvtárba, ki kíséri el, mely részlegeket keresi fel, a könyvtár mely részei tartanak nyitva vagy zárva az adott időpontban, és milyen könyveket emel le a polcokról. Egyszóval az, hogy mit olvas el az olvasó, vagyis hogy mely gének fejeződnek ki és melyek nem, a biológiai és környezeti impulzusok roppant összetett kölcsönhatásain múlik. A lehetőségek végtelenek, és a környezet hatásai nélkülözhetetlenek a folyamatban.

Walter Mischel

A génjeink befolyásolják, hogyan boldogulunk környezetünkben, a környezet viszont hatással van rá, hogy DNS-ünk mely elemei fejeződnek ki, és melyek nem. Viselkedésünkkel és azzal, hogy mennyire hatékonyan tudjuk célirányosan szabályozni a figyelmünket, magunk is alakítjuk azt a környezetet, amely végül visszahat ránk.

Walter Mischel

A gének nem képesek minden lehetséges helyzetre előrehuzalozott megoldást kódolni, ezért létrehoztak egy tanulógépezetet, az agyat.

Boldogkői Zsolt

Az egyik legvégső fék a saját genetika: aki túl mohó és túl sokat vesz el, anélkül, hogy adna, az önmagát fosztja meg saját élete alapjától, és kihal.

Peter Wohlleben

A kedvezőtlen génkonstelláció nem okvetlenül jelent kivédhetetlen sorsot. Észszerű életvitellel, amibe az egészséges táplálkozás is beleértendő, jócskán befolyásolhatjuk vélt genetikai sorsunkat. Ugyanígy egy kedvezőtlen, oktalan életmóddal megerősíthetünk egy korai, rossz programozást, vagy elronthatjuk szerencsés genetikai adottságainkat.

Yael Adler

A gének csak lehetőségeket teremtenek, de sosem jelentenek végzetet.

Szendi Gábor

Fogantatásunkkal szüleink genetikai üzeneteit egyesítjük, vállalva, hogy azokat épségben továbbadjuk majd. Cserébe az anyaméh tápláló melegét és a családi fészek oltalmát kapjuk.

Boldogkői Zsolt

Az élet (...) alapvetően a gének missziója, s csak kisebb részben a miénk.

Boldogkői Zsolt

Kapcsolódó kategóriák: Biológia Egészség

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom