Jóslás

(33 idézet)

Szeretnék egyszer látni egy kis öregasszonyt, aki összekuporgatja a pénzecskéjét, és elmegy a jósnőhöz. Rém izgatottan várja, mi a jövője, és a jósnő ezt mondja neki: "A holnap és az összes hátralévő napja olyan lesz, mint a mai nap: az órák unalmas sora. Nem vár magára sem új szenvedély, sem új gondolat, sem új utazás. És amikor meghal, teljesen elfelejtik. Ötven schillinget kérek!" Szeretném én azt látni!

Mielőtt felkel a Nap c. film

A jóslatot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.

Horst Knapp

Körülbelül olyan a helyzet, mint amikor egy hormonzavar miatt elhízott embert azzal akarnak lefogyasztani, hogy elmagyarázzák neki az egészséges táplálkozás elveit. A tömeg nem egyszerűen azért hisz a médium természetfölötti képességeiben, mert nem veszi észre a csalást. Ez is kell hozzá persze, de nem ez a lényeg. Elsősorban azért hisz, mert eleve hinni akar. A médiumok és jövendőmondók (...) olyasmit nyújtanak az embereknek, amit azok a tudománytól és általában a mai racionalitástól nem kapnak meg: érzelmi biztonságot.

Vassy Zoltán

Nyilvánvaló, hogy ha meg akarod jósolni a jövőt, akkor szilárd adatokra kell alapoznod, amelyeket minden találgatástól és elfogultságtól megtisztítasz. Nem a bizonyosság, hanem a valószínűség talaján kell mozognod, és egyértelmű időkeretet kell felállítanod.

Mike Pearl

Bármilyen terület határait feszegetve a legnagyobb probléma, amellyel szembesülhetünk, hogy a határok mindig a sarkunkban vannak. Előrejelzéseink vagy idejétmúlttá válnak, mire megjelennek, vagy nevetségessé, miután egyértelműen kiderül, hogy tévesek.

Seth S. Horowitz

Aki a jövőről fogalmaz meg állításokat, az csal vagy hazudik. Mit lehetett volna megjósolni akár csak ötven évvel ezelőtt olyan szavak nélkül, hogy kompjúter, internet és mobiltelefon? Semmit.

Csányi Vilmos

Mi értelme a jóslatoknak, ha nem változtatnak meg semmit?

Yuval Noah Harari

A Világegyetem önmaga lehető leggyorsabb szimulációja, és nem ismeri a saját jövőjét.

John Gribbin

A XXI. századi élet legfontosabb ténye az, hogy az emberek hackelhető állatok lettek. Ha elég adatod van és elég a számítási kapacitásod, akkor meghackelheted az embereket és jobban megértheted őket, mint ők értik saját magukat. Megjósolhatod a döntéseiket, manipulálhatod a vágyaikat és bármit eladhatsz nekik, amit csak akarsz, legyen az politikus vagy árucikk. Ez azt jelenti, hogy az adat válik a legfontosabb erőforrássá a világon.

Yuval Noah Harari

A múlt és jövő csak két táska az emberiség
hóna alatt: egyik az emlékeket, a másik
a jóslatokat tartalmazza, nyilvánvalóan
mindkettő valótlan.

Weöres Sándor

11

A jóslat természete, hogy akkor érted meg, midőn bekövetkezik és túl késő változtatni rajta.

Vikingek c. film

Nehéz és kockázatos a rövid távú jóslás. Mert "könnyű", kockázatmentes azt jósolni, hogy 2350-ben, mondjuk, megteremtjük a Földön kívüli civilizációkkal a kapcsolatot; e jóslat kieszelője, illetve felhasználója szinte semmit sem veszt, ha jóslata nem következik be. De aki "mindössze" 20 évvel helyezi előbbre a cselekményt, az még szembesülhet saját jóslataival.

Apáti Miklós

A legveszedelmesebb dolog az univerzumban: jóslatok alapján kormányozni. Sem elég bölcsek, sem elég bátrak nem vagyunk az efféle játékhoz.

Frank Herbert

Az által, hogy a jósnő megmondta a jövőmet, el is vette tőlem.

Dorthe Nors

A jövőbe látás művészet, nem tudomány.

Cinda Williams Chima

Kapcsolódó kategória: Szkeptikus

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom