Katonák
(7 idézet)
A háború kémény és könyörtelen dolog. Ha nem akarjuk, hogy azok, akik kénytelenek reszt venni benne, vadállatokká váljanak, hagynunk kell, hogy amikor csak lehet, utat engedhessenek a természetük jobbik felének.
Egy tábornoknak felette kell állnia az egyszerű emberek gyarlóságán. Sziklának kell lennie, amire a hadsereg épülhet. Amikor a katonák azt hiszik, már nem képesek többet elviselni, a tábornoknak meg kell győznie őket arról, hogy ez semmi ahhoz képest, amit még kibírnak.
Meg ha nem is vagyunk többek elegáns ruhákba öltözött barbároknál, az idea, hogy igenis jobbak vagyunk ennél, megnyugvással tölti el az egyszerű embereket.
Teszerinted kicsodák a katonák; nem azok az okosak-e, akik abból élnek meg, hogy meg fognak halni?
Nem az-e a jó katona, aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? (...) Ám ugyanakkor van-e rosszabb katona, mint aki szó nélkül végrehajt minden parancsot? A szolgálat furcsa paradoxiája, érthetetlen ellentmondása, hogy a tökéletes és a nagyon rossz (a már-nem-is-katona) meghatározása teljesen egybeesik; jó és rossz itt ugyanaz; találkoznak, egymás képét öltik fel a föltétien engedelmességben, úgyhogy azt is mondhatnók: a katona sohasem lehet igazán jó, mert tökéletességében egyúttal hitvánnyá válna.
A porosz típusú hadsereg hivatalos nézete szerint (...) a katona boldogan hajt végre minden parancsot, lelkesen önként adja oda életét, a vérét, örömmel vállalkozik akár hóhérmunkára is, mihelyt "a haza" ezt kéri tőle, s aki nem így tesz, az csak ritka kivétel, golyóra érett gazember lehet. Így tartja a nyilvános nézet, s csak egy-egy ilyen furcsa szabály (illetve annak hát megetti jelentése) árulja el, hogy minden bizony csupa szólam és frázis, a felsőbbség nevelő célú propagandája, mert a katona tetteinek mozgatórugója természetesen nem annyira az önkéntes lelkesedés, mint inkább a félelem meg a kényszer, s ezt nagyon jól tudja a hatalom is. A hadsereg: engedetlenségre hajlamos egyének olyan különös szervezete, amely fegyverrel kényszeríti engedelmességre magamagát.
Emlékeznünk kell a halottakra, azokra, akik az életüket adták másokért. Ez a vidék épp eleget szenvedett a hódítások és háborúk során. És ha nem emlékszünk az elődeinkre, akkor arra vagyunk kárhoztatva, hogy elkövessük ugyanazokat a tévedéseket, amiket ők. Akkor csak vakon tántorgunk az erdőben.