Kreativitás

(73 idézet)

Mindegyikünk küzd azzal a problémával, hogy két agyféltekéje működését megfelelően összehangolja. Ám amikor ennek következtében egy agyrész funkciói részben kikapcsolódnak, az akár a nagyfokú kreativitás alapja is lehet.

Detlef B. Linke

Az okosság az, mikor látjuk, milyenek a dolgok, és ezt a támpontot felhasználva kitalálunk valami újat.

Mark Haddon

Az embernek éppúgy szüksége van hideg fejre és józanságra, mint kreatív időszakokra.

Oliver Sacks

Az emberi kreativitás minden látszat ellenére nem individualista forrásból származik, bármennyire is szeretik az emberek a nagy tudóst, a nagy politikust látni. A kreativitás közösségi folyamat, csak csoportokban jelenik meg. Előfordul már két embernél is, de minél kiterjedtebb a közösség, annál különösebb formái jelentkeznek. A kreativitás eredendően emberi tulajdonság, és kevés köze van az intelligenciához. Valamennyi kell hozzá, persze, de jóval kevesebb, mint gondolják.

Csányi Vilmos

A rettenetes körülmények (...) nagyon kreatívvá is tudják tenni az embert.

Fullajtár Andrea

Kreativitás nélkül nincs új ismeret, nincs tudás.

Somogyi Péter

Utólag minden teremtő ötlet roppant logikusnak tetszik. Az egytől százig terjedő számokat mintegy öt másodperc alatt össze lehet adni egy olyan gondolati elv alapján, amely utólag okoskodva teljesen logikus - de ahhoz, hogy valaki eljusson ehhez az elgondoláshoz, kreativitásra volt szükség.

Edward de Bono

Egy-egy felfedezés igazolása, egy-egy felismerés helyességének bizonyítása mindig a nagy pillanat után következik; maga a kreatív aktus mind a tudós, mind pedig a művész számára fejesugrás a sötétségbe, ahol mindkettejüket saját, a legkevésbé sem csalhatatlan megérzései vezetik.

Arthur Koestler

Úgy van teremtve az ember, hogy képtelen egyedül élni. Szüksége van rá, hogy kitalálásaival rátelepedjen a környezetére.

Antoine de Saint-Exupéry

Az élet egyes területein jól működhet, ha nem a különbségek, hanem a hasonlóság irányába billen a mérleg nyelve. Az alkotótevékenységhez azonban távoli területek közti eszmecserére, idegenek találkozására van szükség.

Joshua Wolf Shenk

Az egymástól leginkább különböző emberek rendelkeznek a legnagyobb kreatív potenciállal. A kérdés, hogy sikerül-e a különbséget a kreativitás szolgálatába állítaniuk, ahelyett, hogy kioltanák egymást.

Diana McLain Smith

A kreativitás akkor jön létre, amikor az álmodozó találkozik a cselekvővel.

Joshua Wolf Shenk

Az eredetiség a kreativitással kezdődik: egy egyszerre újszerű és hasznos koncepció létrehozásával. De ezzel még nincs vége. Azok az emberek az eredetiek, akik valósággá változtatják a víziójukat.

Adam Grant

A kreativitás az, amikor megengedjük magunknak, hogy hibákat kövessünk el A művészet annak kiválasztása, hogy melyeket fejlesszük tovább.

Scott Adams

Sokan úgy tartják, hogy a mennyiség és a minőség között választani kell - ha jobb munkát akarunk végezni, akkor kevesebbet kell dolgoznunk -, de kiderült, hogy ez nem így van. Ami azt illeti, amikor ötletelésre kerül sor, a mennyiség a minőséghez vezető legkiszámíthatóbb ösvény.

Adam Grant

Kapcsolódó kategóriák: Művészet Tehetség

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom