Szerelmes vers
(356 idézet)
Fa leszek, ha fának vagy virága.
Ha harmat vagy: én virág leszek.
Harmat leszek, ha te napsugár vagy...
Csak, hogy lényink egyesüljenek.
Ha jősz, lángok emésztenek;
Ha mégy, kinok öldöklenek;
Éltem csak gyötrelem.
Jőj és ne menj, s napom virad,
Vagy menj s ne jőj, úgy nyugtomat
Siromba' meglelem.
A pók kirohanása
amikor megrezzen a háló
a háló rezzenése
amikor beleragad az áldozat
érkezésed
amikor megcsillan a lélek.
Csillagok letűnnek,
az idő elpereg.
Szeretlek, míg szivem dobog,
szeress, amíg lehet.
Óh, áldott béke e gyönyörű esti csendben!
Szemem visszafelé nézi az éveket,
és oly tökéletes egyszerre életed,
hogy könnyes hódolat remegi át szerelmem.
S mint mikor még csupán jegyesed voltam: ím,
térdelve hajolok ma is kebled fölé, hol
édes szived dobog, és az ujjaim épp oly
tiszták és szűziek, mint gondolataim.
Ébredj, rólad zeng a szívem,
ha közel vagy, oly örömmel,
mint sóhajtva daloló fák
eperérés hónapjában.
Megszerettem szépségedet,
De még inkább szép lelkedet,
Szeretlek én oly igazán,
Mint engem az édesanyám.
Nem óhajtok én egy tavaszt,
Hogy véled átmulassam azt,
Sem egy tavaszt, sem egy telet,
Hanem egész életemet!
A kedvesem egy drága lány!
Egy édes, drága lány!
E fényes földön hozzá fogható
nincs senki még,
olyan, akár a forró, déli ég,
s a tiszta hó.
Legyek születő világ,
nőjjek Időből Időtlenbe át,
csengjen csillagszíneimmel a Kozmosz,
jaj, lenne szavam bár a Vég s a Kezdet,
mást úgyse tudnék mondani: Szeretlek!
Jó reggelt fölébredt lelkeinknek,
mely másra többé sohasem figyel.
A Szerelem már senkinek sem inthet,
és csöpp helyen fér csöndesen igy el.
Egy új világ kell bátor tengerésznek,
térképeket hoz ő a földi résznek,
de mi maradjunk egynek és egésznek.
Rejtekéből minden vágy kizúdul,
forr a vér és partjain kitör,
test a testbe átzuhanni vágyik,
s szív a szívvel égve egybedől.
Ki még nem láthatott soha,
ki érted mégis híven ég,
teneked adja hő szivét,
és vallja: sorsa mostoha,
ha nincsen módja látni még.
Ha minden édes nedve a tavasznak
öregedő törzsembe beleárad,
hogy még utolszor virágba borítsa,
sem érezném mindazt a jót, amellyel
eltölt, hogy látlak, hogy oldalamon vagy,
s figyelhetlek minden mozdulatodban,
minden formádban, apró tetteidben.
Hiányzol, mint levél a fának,
Dideregnek a csupasz ágak.
Hiányzol, mint a víz a halnak,
Egy kis idő, és belehalnak.
Hiányzol, mint vaknak a látás,
Papnak isten, hívőnek áldás,
Forradalmár a forradalmat
akarja úgy, mint én akarlak.