Színészek

(30 idézet)

A hírnév nem olyasvalami, amit az ember csinál; a hírnév érzékelés, amely nem a híres emberből ered, nem az ő agyából pattant ki, hanem a nyilvánosság kollektív képzeletéből. Idő múltával a színész ellenszolgáltatásai és a közönség elvárásai ellenőrizhetetlenné nőnek, és a maga módján mindenki örömmel elfelejti, hogy az egésznek az alapja merő illúzió. Egy egyszerű varázstrükk a színházban vagy a televízió képernyőjén képes a varázslatot társadalmi szélességű járvánnyá változtatni.

Michael J. Fox

A színész csöndről álmodik, miközben képtelen csöndben maradni, ha mégis, azonnal orvost hívnak hozzá.

Sándor Erzsi

A szerepszerelmet nem lehet megúszni. Gyakran színészházasságok köttetnek rá, csakhogy a szerep elmúlik, és ezzel a szerelem alapja is. Nézik egymást, és várják a következő páros lehetőséget, hátha valaha még képesek lesznek visszaszeretni egymásba. A szerepszerelmet a színészek mellett élő civil partnerek többnyire megpróbálják elviselni. Úgy tesznek, mintha nem látnának semmit, de ezt más házasságokban is éppen így csinálják.

Sándor Erzsi

A színházi álmoskönyvek szerint ha a darabbeli női főszereplő életkora és testsúlya feleannyi, mint az őt eljátszani készülő színésznőé, akkor nehéz időszaknak néz elébe a társulat.

Sándor Erzsi

Egy filmben minden egyes szereplőnek óriási jelentősége van, a legeslegkisebbeknek is.

Gárdos Éva

Minden előadóművész fölött - ha kiáll a nagyközönség elé - ott lebeg egy láthatatlan "zsinórpadlás", azaz a felkészülés szellemi kellékeinek összessége.

Faragó Laura

Minél tehetségesebb egy színész, annál nehezebben kezelhető. A rendezés és az igazgatás éppen abban áll, hogy az, aki rendez vagy igazgat, a nehezen kezelhető színészeket, ha nehezen is, de kezelni legyen képes.

Verebes István

A magyar színész senki másra nem számíthat, csak arra, hogy tetszik a népnek. A nép pedig nagy átlagban rossz ízlésű, és bár ez sajnálatos, bizonyos színészek számára néha még szerencse is.

Verebes István

Mesterséges szembeállításnak tartom a régi és az új színészeket. Inkább azt mondanám, hogy a jó és a jobb színészek között vannak ellentétek.

Kiss Csaba

A színésznő mindig panaszkodik. Akkor is, ha játszik, akkor is, ha nem játszik.

Bajor Gizi

Színészpályán a hiúság szakmai betegségnek számít.

Melvyn Douglas

Az emberek a szerepek által kategorizálják a színészeket, és hajlamosak dobozokba tenni őket.

Kamarás Iván

Semmilyen művészet nem működik játékosság, bizonyos fokú infantilizmus nélkül. A költő rácsodálkozik egy szóra, amit milliószor hallott és használt már, forgatja, dobálja, megcsócsálja - s új univerzumra lel benne... a színész meg egy mozdulattal, egy pillantással, egy érzéssel teszi ugyanezt.

Solténszky Tibor

Bizonyos értelemben minden színész későn érő típus, hiszen időbe telik, amíg az életben és a színpadon megszerezzük azt a tapasztalati tőkét, amit kamatoztathatunk.

Hegedűs D. Géza

A színész rengeteg figyelmeztetést kap a szerepeitől arról, milyennek nem szabad lennie. Észreveszem, hogy én is ugyanazokat a rossz mondatokat használom az életemben, amiket a szereplő, ezért legközelebb már nem fogom elővenni őket. Persze ez nem azt jelenti, hogy a pályánk végén csupa tisztaság leszünk, mert minden rosszat kiszorítottak belőlünk a szerepek. De kapunk lehetőségeket, figyelmeztetéseket, hogy az életünk bizonyos hülyeségeit el tudjuk kerülni.

Bezerédi Zoltán

Kapcsolódó kategória: Művészet

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom