Szívdobbanás

(10 idézet)

Álmodozunk, és szédülünk. Úgy érünk földet, hogy igazán el sem hisszük, hogy valaha lebegtünk. A fogadalmakat szétrágja a rozsda. Mégis újra kezdjük. Szívdobbanást érlelünk, kérés nélkül osztogatjuk. Elesünk. Egyedül legvégül mindig elesünk. Átlényegülünk. És valami ismeretlen oknál fogva, hiszünk. Nem bevallottan, de hiszünk.

Albert Tímea

Attól a pillanattól kezdve, hogy egy egészséges testben megtörténik az első szívdobbanás, megkondul egy harang és az idő elkezd peregni. Életbe lép egy üzlet, amiről még azt sem tudtuk, hogy megkötöttük, a kártyalapokat azonban a sors tartja a kezében. Ahogy telnek a percek, az órák, a napok a hónapok és az évek, a történelem íródik, mi pedig folyamatosan futunk ki az időből, amíg az utolsó szívdobbanásunk azt nem jelzi, hogy az utazás véget ért, és itt az ideje összeszámolni a nyereségeinket és a veszteségeinket.

J. R. Ward

A szív minden kebelben egyiránt dobog, s van az életnek oly boldog kora, melyben minden szívdobbanás azt mondja: szeretni kell. Feltűnik a vágyó érzelem előtt egy-egy rokonszenvű arc, az érzelem lágy viasza elfogadja annak benyomatát, s viseli, míg egy másik el nem törli onnan, vagy pedig viseli örökké; annak csak erényeit ismeri, annak bűneit megbocsátja, azért tűr, azért szenved, azért csalatkozik, és mégis hisz, mégis szeret; és ez a szenvedés, csalódás, ez a hit és szeretet - az ifjúkor bohósága.

Jókai Mór

Két olyan pillanatunk van, ami egészen biztosan egyszeri és megismételhetetlen. Az első és az utolsó szívdobbanás. De a kettő között... a kettő között még lehet egy harmadik. Van egy harmadik, amiért értelmet kap a másik kettő. Az a pillanat, amikor találkozol Vele, a szemébe nézel, és meglátod benne mindazt, amiért értelmet kap a másik kettő. Amikor megérzed, hogy van értelme. Mindennek. Az Életnek, a szépségeknek, a világnak. Az a két másik pillanat ettől kap értelmet.

Csitáry-Hock Tamás

Szerelmünk beteljesedése pedig nem más, mint egy kisbaba. Ezt adja nekünk a szerelem. Amikor először a karodban tartod a kislányodat, döbbenten nézed és nem érted, hogy lehet ilyen kicsi, apró kis emberke. Érzed az apró kis szívdobbanásait és attól kezdve ő az, akit a legjobban szeretsz a világon. Megfogadod, hogy vigyázni fogsz rá, hogy mindig mellette leszel és mindig számíthat rád, ha baj van. Ha rosszat álmodik, ha összetörik a kedvenc játékát... vagy a szívét.

Megint 17 c. film

És sokszor átkarollak csendesen,
Szivdobbanásaid busan lesem
És mig a tündérek körüldalolnak,
Én megsiratlak, mint egy rég-halottat.

Kosztolányi Dezső

Hallotta már a "vérző szívű" kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.

Christopher Paolini

Tartozol... de te mégsem bánod. Mert ennek a tartozásnak nincs mértéke, nincs lejárati ideje. Nem pénzben, nem aranyban mérik. Egészen másban. Talán mosolyban. Vagy szívdobbanásban. Mert ez a legszebb tartozás. Mert nem "valakinek" tartozol. Hanem "Valakihez". Hozzá.

Csitáry-Hock Tamás

Az ideális király hasonlatos a karmesterhez. A jó uralkodónak nem lehet kisebb becsvágya, minthogy megértse mindnyájunk lelkét, és minden szívdobbanás egy-egy hangjegy legyen abban a szimfóniában, melyet vezet - és hogy jogara ne legyen egyéb, mint egy taktusvezető karmesteri pálca!

Kosztolányi Dezső

Van az üzenet. "Az" üzenet. Az az egy. Az egyetlen. Ebben az üzenetben nincsenek szavak, nincsenek betűk. Ebben az üzenetben nincsenek képek, nincsenek hangok. Ezt az üzenetet nem hallod, nem látod, nem olvasod. Ebben az üzenetben egyetlen dolog van csupán. Egyetlen... egyetlen... szerelmes... szívdobbanás.

Csitáry-Hock Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom