Több embert szeretni

(10 idézet)

Az ember nem találhat meg mindent egy nőben. Újabb érv a többnejűség mellett.

Daniel Keyes

De ha már mindenáron fel kell osztani az embereket szerelem dolgában, én a következőt javaslom: egyesek vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy több embert szeretnek, egymás után vagy egymást átfedve, mások pedig vannak olyan szerencsések vagy szerencsétlenek, hogy egész életükben csak egyszer szerelmesek. Ha egyszer szerelmesek lesznek, történjék bármi is, az nem múlik el. Mert vannak, akik csak egyszer képesek rá.

Julian Barnes

Ha egyszerre két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretted volna, nem szerettél volna bele a másodikba.

Johnny Depp

Próbálj meg két nőt szeretni, és a végén oda lyukadsz ki, hogy egyiküket sem szereted, legalábbis nem úgy, ahogy megérdemlik.

Tony Parsons

Újból megfogalmazódik bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, és ami azóta sem hagy nyugodni: lehet-e két nőt szeretni egyszerre? Ha igennel válaszolok, hűtlen vagyok. Ha nemmel, akkor is. Az életben vannak pillanatok, amikor akárhogyan is döntünk, rosszul döntünk. Ez nem amolyan egyszerű szerelmi háromszög, mint ahogyan azt gondolná valaki is, ez annál jóval több, vagy egyszerűen más.

Horváth Géza

Egyszerre több nőt is lehet szeretni, és mindegyikért egyformán lehet szenvedni, úgy, hogy egyiküket sem csalja meg.

Gabriel García Márquez

Nem igaz a tézis, hogy egyszerre csak egy embert lehet szeretni. Lehet többet is, csak másként.

J. J. Stalter

A vágy, a szerelem és a kötődés nem mindig kapcsolódnak egymáshoz.

Helen Fisher

Az idő, azon kívül, hogy begyógyította a sebeimet, valami egészen különöset is tartogatott a számomra: megmutatta, hogy életünk során képesek vagyunk egynél több embert is szeretni.

Paulo Coelho

Egy nőnek nincs két szerelme.

Honoré de Balzac

Kapcsolódó kategória: Szerelem

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom