Tudomány ereje

(11 idézet)

A műtrágyáknak, rovarirtó szereknek és génmódosított növényeknek köszönhetően a mezőgazdasági termelés ma bőven túlteljesíti azt, amit az ősi földművelők az isteneiktől vártak.

Yuval Noah Harari

Nem kell megvárnunk Krisztus második eljövetelét, hogy legyőzzük a halált. Egy csapat okostojás is képes lehet rá egy laboratóriumban.

Yuval Noah Harari

A kapitalizmusnak az örökös gazdasági növekedésbe vetett hite szinte mindennel ellentétes, amit az univerzumról tudunk. Egy farkasfalka rettentő ostoba lenne, ha azt hinné, hogy a birkaellátmány vég nélkül növekedni fog. Az emberi gazdaságnak azonban tényleg sikerült az újkor során exponenciálisan növekednie, köszönhetően egyedül annak, hogy a tudósok minden pár évben előálltak valami felfedezéssel vagy találmánnyal - például Amerikával, a belső égésű motorral vagy a genetikailag megtervezett birkával. Pénzt a bankok és kormányok nyomtatnak, de a fedezetét a tudósok adják.

Yuval Noah Harari

A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma.

Széchenyi István

Korunkban a tettek igazi emberei, akik átalakítják a világot, nem a politikusok és az államférfiak, hanem a tudósok.

Wystan Hugh Auden

A tudomány, a technológia - ezt világosan és erősen akarom mondani - nem old meg minden problémát. De tudomány és technológia nélkül semmiféle problémát nem lehet megoldani.

Teller Ede

A tudomány istenekké tett minket, még mielőtt emberek lehettünk volna.

ReGenesis c. film

"A tudomány hatalom." Sőt: a tudás boldogság, mert akinek széleskörű és mélységes tudása van, az megkülönbözteti az igazi célt a hamistól, a magas rendű dolgot az alacsonytól. Aki megismeri az emberi haladás útján született gondolatokat és cselekedeteket, mintegy érzi az emberiség szívverését az évszázadokon keresztül. És aki ezen ütőérlüktetésből nem érzi ki az ég felé törekvés vágyát, azelőtt az élet összhangja örökös sötétségbe van temetve.

Helen Keller

A tudomány kitágította a határokat.

Agatha Christie

A tudománynak egyetlen lépése közelebb juttatja az emberiséget az igazságosság és igazság rendszeréhez, mint százesztendős politizálás és társadalmi lázadás. A tudomány maga elsöpri a dogmákat, elsodorja az isteneket, világosságot és boldogságot teremt.

Émile Zola

Be kell vallanom, én egyetlen dologban hiszek. A tudományban. Meggyőződésem, hogy a tudomány fogja megmenteni az emberiséget a pusztulástól.

Berkesi András

Kapcsolódó kategóriák: Tudomány Tudományfilozófia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom