Állatokkal kapcsolatos idézetek
(576)
Mindennek van határa, így az én szeretetemnek és a büdös kutyafing elviselhetőségének is.
Sokan azt hangoztatják, hogy létezett olyan idő, amikor az emberiség harmóniában élt a természettel. De ilyen idő soha nem létezett. Maguk az emberek harmóniában éltek a természettel. De az emberiség sohasem. A világ bármely pontján bukkantunk is fel, nyomunkban járt a kihalás.
Milyen intenzív dolog ez - az emberek azon vágya, hogy szeressék őket. Ez az egyik legalapvetőbb érzés, ami a szociális állatokat szociálissá teszi.
A madárnak nincs arca a fájdalom kifejezésére, csak a szeme mutat valami elmélyülést, mielőtt megtörne, ha el kell pusztulnia.
A kutya az ember legrégebbi, leghűbb barátja. Igen, barát. A kutya nem betonkeverő, nem hajtű és nem kocka csoki! Tessék elfelejteni a tárgyiasítást! A kutyának lelke van. Ami az emberek többségéről nem mondható el.
A finoman érzékelő radarhoz és a fejlett társas élethez nagyon fejlett agy szükséges, és az ember után a delfinek agya a legbonyolultabb biológiai szerkezet a Földön. A bonyolult agy általában magas intelligenciát is kölcsönöz birtokosának, ezért az etológusok nagyon kíváncsiak arra, hogy miben is nyilvánul meg ez az intelligencia. Vajon lehet velük beszélgetni? Esetleg még nálunk is okosabbak?
A béka az az állat, amelynek ragyás a bőre, sokat ugrál, artikulálatlan hangokat ad ki, de mégse tinédzser fiú.
Mindig azt mondják, az ember úgy fejlődött, hogy kisbabát akarjon, és régebben azt hittem, hogy ez oltári baromság, de már nem. A macskák, a kutyák (...) csak pótlékok ahelyett, amiről gondoskodnunk kellene. Az ember végül elkezdi megérteni, mit jelent egy kisbaba, mit jelent igazából, és minden megváltozik.
A hangyák a mikrokozmosz urai. Ha a természetben pihenni szeretnénk, és nekidőlünk egy fa törzsének, az első rovar, amelyik a vállunkra mászik, nagy valószínűséggel egy hangya lesz.
Az állatok készen álltak a harcra, hogy bármi áron megtarthassák az életüket, amiről elvileg fogalmuk sincs, hogy az övék.
Emberek, míg rántottcsirkét esztek vasárnap ebédre, eszetekbe jut-e néha, hogy ő is élt valamikor? És egyáltalában: ha csirkére gondoltok, elképzelitek-e máskép is, mint rántva, sütve vagy paprikásan? Ki törődik a csirkékkel, amíg a piacról eljutnak a tányérig?
Úgy látszik, ilyen a világ: addig irt valamilyen állatot, míg végül megijed, hogy végkép eltünteti a föld színéről és ezért az utolsóelőtti pillanatban elkerít neki egy szép és nyugodt kis kört, hogy legalább hírmondó maradjon belőle. Van emögött valami meghatóan ügyetlen lelkiismeretfurdalásféle.
A macska nem ravasz, a nyúl nem gyáva, a liba nem buta, a galamb nem szelíd, az oroszlán nem a vadon királya és a méh nem nyárspolgár. Nyugodjunk bele, hogy egészen más síkon mozognak, mint az ember és tulajdonságaik is egészen mások. Egy előnyük mindenesetre van az emberrel szemben: nem ismerik a nagyképűséget.
A ló szebb, mint az ember, a madár bájosabb, a macska kecsesebb, a kutya hűbb, a kígyó kitartóbb, az oroszlán bátrabb és a termesz okosabb. Mivel vesztegettük meg a természetet, hogy nekünk adta mégis a legveszedelmesebb fegyvert, az aljasságot, amely lehetővé teszi, hogy a többi állat fölé kerüljünk?