Idézetek az álmodozásról
(225)
Az álmaitok tépnek szét benneteket. Mindenki a saját képzeletének áldozata: magunkban hordjuk pusztulásunk magvát.
Az emberek nagy része leragad az álmodozásnál. Viszont vannak olyanok, (...) akik komolyan veszik az álmaikat, és meg is valósítják őket.
Álmokat megvalósítani jó, légvárakat építeni nem. Vágyakozni jó, a vágyakba beleragadni s ezektől függeni nem. Nemcsak azért, mert közben - akár figyelmetlenségből, akár önteltségből - megfeledkezünk a jelenről és a realitásokról, hanem azért, mert még azt is elveszíthetjuk, amink van.
Az ember semmit sem tart többre, mint azokat az álmait, amelyekből soha nem lett valóság, nem is sérülhettek és kophattak tehát.
Az időérzék is alszik, de nem akkor, mikor az ember. Mert aki álmából ébred, gyakran meg tudja óra nélkül is mondani, hány órát aludt, tehát az időérzéke, amíg ő aludt, ébren volt. Viszont, aki ébren ábrándozik, az felserkenve nem tudja, hogy másfél órát tűnődött-e, vagy húsz percet, tehát az időérzéke aludt, míg ő ébren volt.
Csodára várunk: hogy csak úgy a szánkba repüljön a sült galamb. Hogy megkapjunk mindent, anélkül hogy kimásznánk a kemencesutból. Hogy a kemencében magától süljön a palacsinta, az aranyhal meg teljesítse, amit csak kívánunk. Ide nekem a szépséges királylányt! És repíts egy másik birodalomba, oda, ahol tejtől és méztől duzzadnak a folyók. Álmodozók vagyunk! A lelkünk küszködik, a dolog meg alig megy előre, mert ahhoz már nincs bennünk elég szusz.
Hát így élek... a reális és az irreális világban egyszerre. Nem tudom, hol érzem jobban magam.
Ha a földi mennyországról ábrándozunk, talán mosoly ül az arcunkra, de álmaink valóra váltásában ez vajmi keveset segít.
Az olvasók és az álmodozók nem különböznek. Nem a világhoz ragaszkodnak, belső képeiket hajszolják csupán, és a többi olvasót és álmodozót hívják hozzájuk tanúul.
Beletörődni mindabba, amid nincs, erről szól minden. Álmodozni arról, amid sose lesz.