Idézetek az álmodozásról

(270)

 IdőKedvencHossz

Most egy álomképbe vagy szerelmes, és ez a világ legveszélyesebb dolga.

Tony Parsons

A cselekvés azok menedéke, akik nem tudnak álmodozni.

Oscar Wilde

124

Álmodozásaimban egész regényeket élek át.

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij

Az emberek mindig azt hiszik el, amire vágynak. Boldogan hagyják átverni magukat, hogy megkapják, amit akarnak, az illúziót, hogy lehetnek valakik, hogy nincsenek egyedül, hogy van kiút ebből a pöcegödörből. És az illúzió drága mulatság, de még így is megéri.

Kaméleon c. film

121

Vigyázni kell az elhatalmasodó ábrándokra. Az ábrándozás titokzatos és finom, mint az illat. Úgy kapcsolódik a gondolathoz, mint az illat a tubarózsához. Egy mérgező gondolat néha szétterjeng és belénk hatol, mint a füst. Ábrándokkal és virágokkal egyaránt megmérgezhetjük magunkat. Kábító és előkelő, rettenetes halál. A téves gondolkodás a lélek öngyilkossága. Mérgezés. Az ábránd vonz, hízelkedik, csal, átfon s a végén bűntársává tesz. Bevon a lelkiismerettel űzött szemvényvesztő játékába. Elbájol. Aztán tönkretesz.

Victor Hugo

119

Az egyetlen hely, ahol az álmod lehetetlenné válik, a saját gondolkodásodban van.

Robert Harold Schuller

102

Tudnunk kell tétlennek lenni, ami korántsem lustaság. Az álmodozás felüdíti a fáradt gondolatokat, akárcsak az éjjeli eső az út letaposott füvét. Az álmodozás a gondolkodás vasárnapja.

Henri-Frédéric Amiel

101

Minden harmadik ember álomvilágban él. Tisztában van az élettel, eltelnek a napjai, mégis, monoton életükben egyfajta felüdülést jelent az a néhány pillanat, amikor elképzeli, más életet él, mással, úgy, ahogy szeretne.

Leiner Laura

101

Ha azt szeretnéd, hogy váljanak valóra az álmaid, ébredj föl!

Ambrose Gwinnett Bierce

A legszebb dolog számomra az alvás, de ébren is tudok álmodni.

Marilyn Monroe

98

A legtöbb ember egész életében olyan álmokat kerget, amik nem válnak valóra, mégsem adja fel.

A Főnix útja c. film

97

Azt mondják, az igazi énünk (...) álomképekben jelenik meg, akkor is, ha minden nap álmodozunk, akkor is, ha kétévente egyszer. Rejtett énünk rejlik ezekben a képekben, nemcsak azok lehetünk, akik szeretnénk, vagy akik sose lehetünk. Azok lehetünk, akik nem merünk lenni.

Leiner Laura

Az álmodik, akinek hiányzik valami az életéből. Aki nem álmodozik, az egy életre kelt álomban él!

Adam Lambert

89

Az álmok mindig valóra válnak. A gond az, hogy sokan egy bizonyos álmot kergetnek, és nem veszik észre a sok-sok beteljesült álmot maguk körül.

Dean Ray Koontz

86

Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.

Fekete István

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom