Álmokkal kapcsolatos idézetek
(502)
Néha, mélyen belemerülve gondolataiba, töprenkedéseibe, ugyanazon képeket átveszi az álom, s gyakran oly erős a képzelet, hogy nemcsak ábrándképeket, de jó ötleteket is ad. Ilyenkor lát az álmodó a jövőbe. Ezért mondják, hogy az álom jó tanácsot ad. S midőn reggel felébredünk, oly messze, messze látszanak az álom varázsködén keresztül az egész éjjel hányt-vetett gondolatok, mintha hetek, havak múltak volna el aközben.
Egy gyermek álmai (...) frissek és furcsák, még nedvesek a színei, mint a kötélre száradni csipeszelt fényképeké.
Az álmok csak rám és megint csak rám tartoznak. A szégyenletességük, a furcsaságuk. Kell valami, ami az enyém, hát nem?
Az ember belemerül a teljes álomba. Mit csinál ezalatt a lélek? Magamagában él, mint a kormányos szélcsendben, mint a tükör éjjel, mint az a hárfa, amelyet senki sem érint; új izgatásra vár.
Akármilyen különösek is azok a képzetek, amelyek álmunkban foglalkoztatnak bennünket, ha jobban megfigyeljük ezeket, meg kell győződnünk róla, hogy ezek mind emlékek vagy emlékeknek a kombinációi. Kísértésben vagyok, hogy azt mondjam: az álom az érzékek emlékezése.
Mindenkinek az életében eljön a pillanat, amikor így szól: "Nem szeretem a melóm. Nem szeretem azt az embert, aki vagyok. Nem szeretem az embereket magam körül. Valami jobbat akarok magamnak, hiszen van egy álmom." Mindenkinél eljön ez a pillanat valamikor. De az én álmom az én felelősségem.
Van egy bizonyos ködös állapot az álom és ébrenlét között, amikor csak homályosan sejtjük, hogy mi van körülöttünk. Ilyenkor félig nyitott szemmel öt perc alatt többet álmodunk, mint öt éjszakán át, amikor teljesen csukott szemmel, teljes öntudatlanságban fekszünk. Ilyenkor a halandó elég tisztán látja, hogy mi megy végbe lelkében, mely a testtől felszabadultan, hatalmas erővel szökken fel a földről, és száguld időn és téren keresztül.
Van az alvásnak egy fajtája, amely a testet lenyűgözi ugyan, de a lelket csak félig ejti rabul.
Az élet körforgás, amely két szakaszból áll: a hajnali gongütéstől az estiig és az estitől a reggeliig. Amikor megszólal a reggeli hangjelzés, felélednek az érzékek, és gúzsba kötik a lelket: vége a paradicsomnak.
Ha a fáradtság és a kényelem együtt hívogatják az álmot, akkor a legszörnyűbb rémkép is elhomályosodik, és halkan zümmögő szomorúsággá csillapul.
Álom közben úgy találunk ki történeteket, ahogy az alkoholos demenciával küzdő ember konfabulál, olyasmivel tömködve be a lyukakat a memóriájában, ami sohasem történt meg. Utána néhány perc alatt elfelejtünk mindent - akárcsak egy Alzheimer-beteg.