Ateista idézetek
(345)
Ateista vagyok. Az Isten az emberek leghőbb vágyálma. Magányosak vagyunk egy fagyos és egykedvű világmindenségben.
Uram, én nem hiszek Benned, bár ettől még el tudom képzelni, hogy létezel. Ebben az esetben ne haragudj rám, létezz nyugodtan.
Bátorság és kockázatvállalás kell ahhoz, hogy megszabadulj a történettől, és úgy élj, hogy nem tudod, mit hiszel. Ha teret engedsz ennek a nyitottságnak, felfedezheted, amit valójában érzel, és a saját igazságod.
Sokan, az egyértelmű állásfoglalás helyett az agnoszticizmus álláspontjára helyezkednek, azt állítván, hogy sem a létezést, sem a nemlétezést nem tudjuk bizonyítani. A helyzet azonban az, hogy korántsem egyenrangú állításokról van szó, hiszen a létezést kell igazolni, nem pedig a nemlétezést.
Mennyivel egyszerűbb lenne, ha hinnék istenben! Na, nem mintha bármi okom lenne rá. Ha létezik is, egész biztosan totál diszfunkcionális alak. Semmiben, soha nem segített.
Mivel nem vagyok hajlandó egy olyan isteni szervezőelv közbeavatkozásával magyarázni a világot, akinek a cselekedetei számomra még magánál a rejtélynél is rejtélyesebbek, nem marad más választásom, mint bizonyos mértékig homályban élni. És én elfogadom ezt a homályt.
Nem járok templomba, gyanakszom a papságra, az egész klérusra, rosszak a tapasztalataim. És ember képére mintázott szakállas jóistenben sem hiszek, de abban igen, hogy úgy kell élni, mintha lenne, tisztességesen, hogy a halálom pillanatában könnyű lélekkel távozhassak, ne terhelje semmi a lelkiismeretemet.
Az, hogy jó volna hinni, hogy örök megnyugvás lenne hinni, az nem ok arra, hogy higgyek. Mert nagy a tévedés lehetősége, és sok a helytelen idea. És akkor elvész az ész, az értelem.
Egy ideig elegendő magyarázat az embernek Isten akarata, de amikor ő maga is észrevesz valami más összefüggést, egyből elfelejti a földöntúli erőket okolni, és szívesebben haragszik földi hatalmakra.
Míg buzgó katolikus voltam, én is elhittem mindent. De ez az egész, tudja, menny és pokol, Róma és az egyház... a tömegek vigasza.
Amikor Isten ad egy horogkeresztet, kinyit vele egy ablakot. Aztán eszedbe jut, hogy nincs Isten.
Mentől nagyobb hézag tátong a vallás dogmái s az értelmi felvilágosodás közt, annál nagyobb közöny támad a vallásos dolgok iránt. Mert mikép tarthassam én vezérlő fáklyának azon vallásos tantételt, melyre az előítéletekből kibontakozott józan értelmem s a tudományok alapján szerzett fölvilágosodásom az igaztalanság, sőt a képtelenség bélyegét?