Ateista idézetek
(337)
Nem járok templomba, gyanakszom a papságra, az egész klérusra, rosszak a tapasztalataim. És ember képére mintázott szakállas jóistenben sem hiszek, de abban igen, hogy úgy kell élni, mintha lenne, tisztességesen, hogy a halálom pillanatában könnyű lélekkel távozhassak, ne terhelje semmi a lelkiismeretemet.
Az, hogy jó volna hinni, hogy örök megnyugvás lenne hinni, az nem ok arra, hogy higgyek. Mert nagy a tévedés lehetősége, és sok a helytelen idea. És akkor elvész az ész, az értelem.
Egy ideig elegendő magyarázat az embernek Isten akarata, de amikor ő maga is észrevesz valami más összefüggést, egyből elfelejti a földöntúli erőket okolni, és szívesebben haragszik földi hatalmakra.
Míg buzgó katolikus voltam, én is elhittem mindent. De ez az egész, tudja, menny és pokol, Róma és az egyház... a tömegek vigasza.
Amikor Isten ad egy horogkeresztet, kinyit vele egy ablakot. Aztán eszedbe jut, hogy nincs Isten.
Mentől nagyobb hézag tátong a vallás dogmái s az értelmi felvilágosodás közt, annál nagyobb közöny támad a vallásos dolgok iránt. Mert mikép tarthassam én vezérlő fáklyának azon vallásos tantételt, melyre az előítéletekből kibontakozott józan értelmem s a tudományok alapján szerzett fölvilágosodásom az igaztalanság, sőt a képtelenség bélyegét?
Én nem hiszem az égről,
mit prédikál a pap,
tebenned hiszek én csak,
bűvös szem, földi nap!
Engem még a világosan hallható égi szózat sem győzne meg arról, hogy a nő a férfi nélkül szülhet, és hogy a halottak feltámadnak.
- Ha Isten nem létezik, akkor az ember sem létezik.
- Ez tiszta badarság, apa, nagyon jól tudod. Mi itt vagyunk. Én itt állok előtted. Be tudom bizonyítani - mondtam, és megtapogattam a kezem-lábam.
- Akkor voltaképp minek foglalkozol azzal, hogy az Isten teremtette az embert, vagy az ember teremtette az Istent? Isten mindkét esetben létezik.
- Nem, apa, ha az ember találta ki az Istent, akkor Isten nem létezik. Csak az emberek agyában létezik.
Kezdetben az ember minden körülötte lévő tárgyat, melyen korlátlan uralma nem volt, gondolkodó, akaró lénynek nézte, melynek kegyét meg kell nyernie. Mindegyiket megtette kisistennek. Volt annyi istenkéje, hogy se szeri, se száma. Mikor ez kezdett kissé kényelmetlen lenni, s mikor gondolkodása is fejlettebb lett, bizonyos eszmék leszűrésével az istenek számát megcsappantotta. Így lett a panteizmusból polyteizmus, ebből monoteizmus s ebből - ateizmus.
Az Egyház feneketlen bendő,
Egész tartományokat bekapott,
De még soha jól nem lakott;
Csak az Egyház áll arra készen,
Hogy bitang holmit megemésszen.
Az ateisták teljes mértékben felelősek tetteikért és életükért, hibáikat és rossz cselekedeteiket nem háríthatják át túlvilági kísértőkre, és nem reménykedhetnek egy jóságos isten kegyes megbocsátásában! Ezt belátva erkölcsös magatartásuk önkéntes, nem egyszerű szabálykövetés, hanem életforma.
Micsoda csodálatraméltó világrend! Éppen engem, aki nem hiszek a létében, látott el Isten olyan robosztus természettel, hogy nem kell hinnem a halhatatlanságban sem.
Rengeteg véletlen és különleges körülménynek kell összejátszania ahhoz, hogy valaki megszabadulhasson Isten fogalmától, melyet az anyatejjel szívott magába. Mély értelem szükséges ehhez, s olyan életmód, mely megengedi, hogy foglalkozhassék az irodalommal, művelhesse a matematika szigorú tudományát, s így tökéletesítse azokat a képességeit, melyeket a metafizikusok a léleknek tulajdonítanak, mert az értelem csak ezen a módon szokik hozzá, hogy mást, mint bebizonyított igazságot ne fogadjon el.