Ateista idézetek
(330)
Én nem hiszem az égről,
mit prédikál a pap,
tebenned hiszek én csak,
bűvös szem, földi nap!
Engem még a világosan hallható égi szózat sem győzne meg arról, hogy a nő a férfi nélkül szülhet, és hogy a halottak feltámadnak.
- Ha Isten nem létezik, akkor az ember sem létezik.
- Ez tiszta badarság, apa, nagyon jól tudod. Mi itt vagyunk. Én itt állok előtted. Be tudom bizonyítani - mondtam, és megtapogattam a kezem-lábam.
- Akkor voltaképp minek foglalkozol azzal, hogy az Isten teremtette az embert, vagy az ember teremtette az Istent? Isten mindkét esetben létezik.
- Nem, apa, ha az ember találta ki az Istent, akkor Isten nem létezik. Csak az emberek agyában létezik.
Kezdetben az ember minden körülötte lévő tárgyat, melyen korlátlan uralma nem volt, gondolkodó, akaró lénynek nézte, melynek kegyét meg kell nyernie. Mindegyiket megtette kisistennek. Volt annyi istenkéje, hogy se szeri, se száma. Mikor ez kezdett kissé kényelmetlen lenni, s mikor gondolkodása is fejlettebb lett, bizonyos eszmék leszűrésével az istenek számát megcsappantotta. Így lett a panteizmusból polyteizmus, ebből monoteizmus s ebből - ateizmus.
Az Egyház feneketlen bendő,
Egész tartományokat bekapott,
De még soha jól nem lakott;
Csak az Egyház áll arra készen,
Hogy bitang holmit megemésszen.
Az ateisták teljes mértékben felelősek tetteikért és életükért, hibáikat és rossz cselekedeteiket nem háríthatják át túlvilági kísértőkre, és nem reménykedhetnek egy jóságos isten kegyes megbocsátásában! Ezt belátva erkölcsös magatartásuk önkéntes, nem egyszerű szabálykövetés, hanem életforma.
Micsoda csodálatraméltó világrend! Éppen engem, aki nem hiszek a létében, látott el Isten olyan robosztus természettel, hogy nem kell hinnem a halhatatlanságban sem.
Rengeteg véletlen és különleges körülménynek kell összejátszania ahhoz, hogy valaki megszabadulhasson Isten fogalmától, melyet az anyatejjel szívott magába. Mély értelem szükséges ehhez, s olyan életmód, mely megengedi, hogy foglalkozhassék az irodalommal, művelhesse a matematika szigorú tudományát, s így tökéletesítse azokat a képességeit, melyeket a metafizikusok a léleknek tulajdonítanak, mert az értelem csak ezen a módon szokik hozzá, hogy mást, mint bebizonyított igazságot ne fogadjon el.
Csupán beteges mysticismusra hajlandó kedélyek láthatnak természetfölötti erőket lenyúlni az égből s a földi dolgok folyamába vegyülni; a természettudományi igazságokon erősödött értelem hasztalan keresi azokat, nem tudja föltalálni.
Szeretem az ateistákat. (...) Szeretem őket, mert ők foglalkoznak az Istennel. Foglalkoznak vele, mert azt mondják, hogy nincs. Hát innen csak egy lépés, hogy meggyőzzem őket az ellenkezőjéről. Ezek jámbor, derék emberek.
Nem hinni (...) ugyanolyan nehéz, mint hinni. A legkönnyebb csak legyinteni. Azt bárki tud.
Minél jelentősebb egy tudós, annál kevésbé hisz Istenben, míg az átlagember nem egyszerűn vallása hagyományaihoz ragaszkodik, hanem kifejezetten igényli Isten jelenlétét mindennapjaiban.
A családom zsidó, buddhista, baptista és katolikus. Én viszont nem hiszek az emberek által alkotott vallásokban.