Ateista idézetek
(310)
Ateista vagyok. Édesanyám korán meghalt, és mi, hárman fiútestvérek együtt kerültünk be egy gyerekotthonba - ott pedig az ember előbb vagy utóbb mindenképp ateista lesz. De az élet misztikus, amint az is, ha éjjel nem tudok aludni, feltekintek az égre, és bámulom az egész világmindenséget.
Nem vagyok semmilyen vallásnak a híve. (...) Toleráns módon viszonyulok hozzájuk, de egyik sem tudott meggyőzni. (...) Így, ezzel a tudattal nehezebb feldolgozni azt a problémát, hogy az ember élete véges. És hát azért ez a kérdés foglalkoztat elsősorban és minden más kérdés előtt.
A templomok (...) olyanok, mint a boltok. Azokat a hazugságokat árusítják bennük, amiket a távoli vallásgyárakban állítanak elő.
Ateista vagyok, nem tisztelem az Istent, mert nincs, de tisztelem a vallásokat, mások Istenét - ameddig ők tisztelnek engem.
Az Isten-nélküliség tudata (...) rád ruházza a felelősséget saját sorsod iránt. Rádöbbent, csak te magad adhatsz értelmet életednek. Arra késztet, hogy állandóan szembesülj azzal, mit végeztél addig. Az első pillantásra ijesztő ez a magadra utaltság. Ám ha körülpillantsz, látnod kell, nem vagy egyedül. Ott van családod, amelybe beleszülettél, barátaid, akiket te választottál, közösséged, amely befogadott. Ott vannak tehát azok a hús-vér emberek, akikre támaszkodhatsz a nehéz helyzetekben.
A világ nagy része hisz Istenben. Istennek intelligens, művelt, racionális hívei vannak. Háborúkat vívnak a nevében, pedig semmilyen tudományos tény nem támasztja alá a létezését.
Semmi sem egyszerűbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tűnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére.
A logika segíthet elrendezni a természetről szerzett ismereteinket a fogalmi doménekben, de nem helyettesíthetik a megfigyelési és a kísérleti bizonyítékokat. Ezek hiányában az istenbizonyítékok csupán szofizmák, a hívőket szórakoztató okfejtések.
Ateista vagyok, és elvárom minden rangú-rendű hívőtől, hogy tisztelje ebbéli meggyőződésemet. Ugyanakkor - és éppen ezért - magától értetődőnek tartom a viszonosságot; a tolerancia nem azt jelenti, hogy a hívőnek tudomásul kell vennie az én tiszteletlenségemet.
Meggyőződéses, szenvedélyes ateistaként erősen nehezményezem vallások és egyházak tolakodó jelenlétét a világomban, s még inkább a mindenkori hatalom elvtelen udvarlását, tudniillik, hogy vélt érdekei okán minduntalan megkörnyékezi az avítt, középkori képződményeket, mit sem törődve a felvilágosodás elveivel.
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínű virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tűzijátékszerűen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
Következetes ateista vagyok. Az a véleményem, hogy Isten nem létezik, hogy Istent az emberek találták ki, és hogy a vallás az emberiség fejlődéséhez volt nélkülözhetetlen. Számomra az Isten az emberiség.
Régebben azt mondtam, hogy százszázalékos ateista vagyok, ma már csak azt mondom: kilencvenkilenc. Nem akarok olyan elvakult lenni, mint a bigott vallásosak.
Nem vagyok hívő ember. Úgy gondolom, teljesen egyedül vagyunk, s mindig, minden percünkben felelősök vagyunk a cselekedeteinkért. Döntéseink következményeitől sem Isten, sem Jézus nem menthet föl bennünket. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyes ember a világegyetem középpontja. Még Földünkről sem mondhatjuk el ugyanezt. Ki tudja, hány univerzum létezik a miénken kívül?