Ateista idézetek
(306)
Ateista vagyok, nem tisztelem az Istent, mert nincs, de tisztelem a vallásokat, mások Istenét - ameddig ők tisztelnek engem.
Az Isten-nélküliség tudata (...) rád ruházza a felelősséget saját sorsod iránt. Rádöbbent, csak te magad adhatsz értelmet életednek. Arra késztet, hogy állandóan szembesülj azzal, mit végeztél addig. Az első pillantásra ijesztő ez a magadra utaltság. Ám ha körülpillantsz, látnod kell, nem vagy egyedül. Ott van családod, amelybe beleszülettél, barátaid, akiket te választottál, közösséged, amely befogadott. Ott vannak tehát azok a hús-vér emberek, akikre támaszkodhatsz a nehéz helyzetekben.
A világ nagy része hisz Istenben. Istennek intelligens, művelt, racionális hívei vannak. Háborúkat vívnak a nevében, pedig semmilyen tudományos tény nem támasztja alá a létezését.
Semmi sem egyszerűbb Isten nemlétének bizonyításánál (...). Ami megvalósulhat kevesebb princípium révén, sohasem valósul meg több révén. De úgy tűnik, minden, amit a világban látunk, megvalósulhat annak feltevésével is, hogy nincs Isten: mivel a természeti jelenségek a természetre, céltudatos tevékenységek pedig az emberi észre vagy akaratra vezethetők vissza mint princípiumukra. Semmi szükség tehát Isten létének feltevésére.
A logika segíthet elrendezni a természetről szerzett ismereteinket a fogalmi doménekben, de nem helyettesíthetik a megfigyelési és a kísérleti bizonyítékokat. Ezek hiányában az istenbizonyítékok csupán szofizmák, a hívőket szórakoztató okfejtések.
Ateista vagyok, és elvárom minden rangú-rendű hívőtől, hogy tisztelje ebbéli meggyőződésemet. Ugyanakkor - és éppen ezért - magától értetődőnek tartom a viszonosságot; a tolerancia nem azt jelenti, hogy a hívőnek tudomásul kell vennie az én tiszteletlenségemet.
Meggyőződéses, szenvedélyes ateistaként erősen nehezményezem vallások és egyházak tolakodó jelenlétét a világomban, s még inkább a mindenkori hatalom elvtelen udvarlását, tudniillik, hogy vélt érdekei okán minduntalan megkörnyékezi az avítt, középkori képződményeket, mit sem törődve a felvilágosodás elveivel.
Azáltal, hogy a vallás bizonyos erkölcsi, esztétikai értékeket kizárólagosnak kiált ki, Istentől eredeztetve azokat, megfosztja magát a sokféleség elfogadásától és annak élvezetétől. A metafizikus/teista, ha belép a világ nagy kertjébe, mely tele ezerszínű virággal (képzeljük el magunk előtt itt mondjuk Versailles színpompás képződményeit a tűzijátékszerűen csillogó szirmok végtelen sokaságával, ahol ott ragyog minden elképzelhető forma, szín és méret), rögtön választani akar, rátalálni az "igazira", szemben az antimetafizikussal, aki éppen a sokféleségében leli örömét. Az ateista ember attól, hogy az értékeket, a szépséget, a szerelmet és társaikat nem istentől származtatja, még nem tagadja ezek érték voltát. A metafizikus gondolkodás viszont elszegényíti az embert, elutasítja azt a gazdagságot és sokféleséget, amely a világ szépségét adja.
Következetes ateista vagyok. Az a véleményem, hogy Isten nem létezik, hogy Istent az emberek találták ki, és hogy a vallás az emberiség fejlődéséhez volt nélkülözhetetlen. Számomra az Isten az emberiség.
Régebben azt mondtam, hogy százszázalékos ateista vagyok, ma már csak azt mondom: kilencvenkilenc. Nem akarok olyan elvakult lenni, mint a bigott vallásosak.
Nem vagyok hívő ember. Úgy gondolom, teljesen egyedül vagyunk, s mindig, minden percünkben felelősök vagyunk a cselekedeteinkért. Döntéseink következményeitől sem Isten, sem Jézus nem menthet föl bennünket. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyes ember a világegyetem középpontja. Még Földünkről sem mondhatjuk el ugyanezt. Ki tudja, hány univerzum létezik a miénken kívül?
Nem vagyok hívő. A világban, a mindenségben hiszek, nem Istenben. Ugyanakkor a művész számára Isten az első és utolsó metafora.
Úgy vagyok a hittel, mint botfülű a muzsikával, aki se énekelni nem tud, se igazán élvezni nem képes az emberiség talán legszebb megnyilvánulását, a zenét. Hogy lehet-e akarni megszerezni a hit képességét, azt sem tudom, de ha lehet, akkor akarni sem tudom eléggé.
Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.