Idézetek a beszédről
(1347)
Dolgok, amiket a monitoron nagyon könnyű leírni, nagyon nehézzé válnak, amikor szemtől szemben kellene kimondani okét. A távolság kedvez az intimitásnak: senki nem beszél nyíltabban, mint amikor egyedül van egy szobában, és egy láthatatlan valakivel chatel, aki egy másik szobában van egyedül. De ha találkozunk ezzel az emberrel, leesünk a magas lóról.
Bármily gyakorlott szónok legyen is valaki, őrizkedjék beszéde fonalát tulhosszura nyújtani, különben elszakad a hallgatóság türelmének fonala.
Elég egy felhő, amiről beszélünk, és máris tovaszállunk rajta más vidékekre, tájakra. És peregnek a percek, órák. Észrevétlenül. Mert beszélünk. Mert tudunk beszélni. Tudunk miről beszélni. És ez árulkodó. Mert ezt sem lehet bárkivel. Csak azzal, akivel hallgatni is tudsz.
Beszédünkben éppen az a jó, hogy pontos képet, látleletet ad a beszélő lelkületéről. Az a sok förtelem, amit egyes magánemberek egymásra vagy épp "közéleti kitűnőségek" a parlament nyilvánossága elé okádnak, véletlenül sem a nyelvet minősíti, hanem a használóit.
Mint a dajka a gyermekeket énekléssel, úgy az ördög az ember lelkiismeretét káromkodással szokta elaltatni.
A mesével nehéz vitatkozni, akár szomorú, akár vidám. A logikát figyelmen kívül tudjuk hagyni, az érzelmeinket azonban nem. Ha kapunk egy sor érvet, azokkal vitatkozni tudunk, ám ha egy jó történetet hallunk, nem igazán tudjuk felfedezni, miért is kellene résen lennünk. Végül is semmi veszedelmes nem hangzik el nyíltan, legfeljebb csak célzások formájában.
Ne feledd hát feltenni ezt a három kérdést annak, aki rád akarja zúdítani a legfrissebben szerzett pletykáit: biztosan igaz-e, építő-e és hasznos-e, amit el akar neked mondani? Ezek alapján pontosan fogod tudni, hogy be akarod-e fogadni az információt.
A szó a tökéletes smink a valóságon, a nyelv a legfontosabb kozmetikai eszköz, amivel bármit át lehet festeni igazsággá.
A sikeres kérdezéstechnika módszerében nincs semmiféle varázslat vagy túlbonyolított alkalmazástan: egészen egyszerűen oda kell figyelni a másikra! Ennyi a titok.
Az olyan emberek között, akik az ételeknek előkelő, többnyire idegen neveket adnak, nem érzem otthon magam. Nekem a "mozzarellás bruschetta" mindig is melegszendvics volt és az is marad, én jobban szeretem az egyszerű ropit, mint a "tapas"-nak nevezett falatokat, és szerintem a "smoothie" sem más, mint egy péppé darált uborka. Nem igaz? Itt az őszinteség a kulcsszó; aki már a sörkorcsolya egyszerűségét is fényezett szavak mögé akarja rejteni, az bizonyára saját magát is hamis körítéssel tálalja.