Idézetek a beszédről
(1333)
Kettejük között csak annyi szerepe maradt a szavaknak, hogy keretbe foglalják a csendeket.
Az emberek ráérnek, aztán csak unalomból is forgatják a piszkos nyelvüket, kivált, ha van, aki ráhagyja a szót.
Néha mintha a férj és a feleség interurbán beszélnének egymással egy rossz telefonon. Néha mintha két előre beprogramozott magnótekercset hallana az ember. És néha ott a világűr végtelen csendje. Nem tudom, melyik a szörnyűbb.
A szó kimondatott, visszavonni nem lehet, ott marad a közös levegőben, molekulává válik, az is csak egy metafora; nem száll el, bármit is tartson erről a mondás. Hiába töröltek el mindent, ami a szavak után következett - bejegyzett élettársi kapcsolat, tisztelet, köztársaság -, a szó nem kitörölhető, ember, internet nem felejt. Ott van, látszik, emlékszik.
A beszélgetők élete azért lesz teljesebb, mert meghallgatják és kimondják azokat a mondatokat, amelyek a másik jelenléte nélkül nem születtek volna meg. Ezért lesz beszélgetőtárs minden olvasó.
Beszélni sokkal jobb, mint írni, de írni azért kell, mert manapság inkább találkozunk olvasókkal, mint hallgatókkal.
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
Ha mindenki kétszer annyit figyelne, mint amennyit beszél, sokkal kevesebb zaj lenne a világban. És ha tudnád, hogy csak feleannyit beszélhetsz, mint amennyit egyébként szoktál, valószínűleg körültekintőbben válogatnád meg, mi hagyja el a szádat. Ez egyszerű matek, két fül, egy száj... ha kétségeid vannak, inkább fogd be.
A mások iránti kíváncsiságot tanulni kell. A monológ helyett a szókratészi dialógust, elfogadást, ellentmondást, a retorikát, hogy az unalom fenyegető rémét elűzd.
- Egy ideje nem alszom jól.
- De miért?
- Ha tudnám, akkor már tettem volna ellene. Próbálok nem bunkózni, de ez olyan kérdés, mint amikor hazamész és anyád megkérdezi, hogy nahát, hazaértél?, meg amikor próbálsz elaludni és valaki megkérdezi, hogy már alszol?
Az angoloknál mindig vissza kell kérdezni valamire, hogy érezzék, hogy nem szarod le teljesen, amiről éppen beszélnek.