Idézetek a beszédről
(1297)
Néha addig kell kimondani, ami a szíveden ül, amíg teheted, mert talán nem lesz rá később esélyed.
Gondosan válogasd meg a szavaidat, még gondolatban is, mert a szavak magvak, és történelem nő ki belőlük.
Az a legfontosabb, ami a másiknak már a nyelvén van, de nem mondja ki. Az a kulcsa mindennek, az a hiányzó láncszem. De ezeket a szavakat nem húzhatjuk ki senkiből harapófogóval. Csak úgy jó, ha a másik magától, szabad akaratából mondja ki őket. Márpedig ez csak akkor történik meg, ha a szavak gazdája bízik bennünk.
Az emberek néha azért nem válaszolnak a feltett kérdésekre, mert túl fájdalmas lenne a válasz.
A megfelelően megválogatott szavak háborúkat robbanthatnak ki vagy békét hozhatnak, kapcsolatokat tehetnek tönkre vagy emelhetnek új magaslatokba.
Hogy mennyire határozza meg a használt kifejezésmód az életérzésünket? Alapvetően. Röviden és tömören, az a szó, amivel egy adott élményt felcímkézünk, lesz maga az élmény.
A szűkös szókincs az érzelemvilágot is elszegényíti, míg a gazdag szókincs színárnyalatok széles skáláját kínálja az élményeink lefestéséhez, nem csak mások, de önmagunk számára is.
A szavak megbetegíthetnek és meg is ölhetnek. A bölcs orvosok ezért nagy gonddal válogatják meg a szavaikat.
A nagy szónok hatása nem azon fordul meg, hogy mit mond, hanem azon, hogy hogyan mondja.
A beszélgetésnek, ha van ilyen műfaj, a köztesség a lényege: a két beszélgető közötti térben, a kérdés és a válasz köztes idejében történik meg. Kötetlennek tűnik, de van szerkezete; szakmai, mint egy tanulmány, de érezhetően személyes is. A stílusa pedig egyszerre viseli magán a nyilvános megszólalás és a magánbeszéd jegyeit.
Aki azt hiszi, hogy mindennél jobban fájhatnak a szavak, még nem hallotta a csendet ordítani.
Egyszer megkérdezted, mit nem lehet megbocsátani. (...) A szavakat. A szavakat, amelyeket nem lehet visszavonni.