Idézetek a beszédről
(1489)
A jól képzett, szép hang hatalmas "varázserővel" bír: ahogy az igényes és ápolt külsőhöz, úgy a kellemes hanghoz is automatikusan pozitív tulajdonságokat társítanak az emberek.
Érdekes, hogy a jó benyomást sokszor akkor a legkönnyebb elérni, amikor mi nem beszélünk, csupán hallgatóság vagyunk. Ekkor érdemes érdeklődést mutató testbeszédet felvenni, így előre dőlni, mosolyogni. Ha mi beszélünk, akkor hasznosak a nyílt gesztusok, ugyanúgy az igazi mosoly, a hangszín - hangsúlyok használata.
A kommunikációs képzések nagy része azzal foglalkozik, mit mondunk, ugyanakkor a tanulmányok kimutatták azt, hogy ahogy mondunk valamit, az sokkal nagyobb hatással van az üzenetünkre. A testbeszéd tudatos használata a hiányzó összetevő a legtöbb ember számára.
Hihetetlen nagy ereje tud lenni a csöndnek. Amikor tényleg harapni lehet a levegőt, annak nagyobb ereje van, mint a szavaknak, mint ahogy a japán írásjeleknél is mindenki a feketét nézi, pedig a fehér ugyanúgy része az egésznek.
Ha nem ironizálsz, nem szarkasztikus vagy, hanem egy nagyon fontos, fajsúlyos kérdésről próbálsz meg beszélni, de úgy, hogy azzal célod van, (...) azzal rá akarsz valamire világítani, és mindezt emberségesen és együttérzéssel teszed, akkor szerintem mindenről lehet beszélni.
Óvakodjunk a túl sok magyarázkodástól, nehogy túl sok mentegetőzéssel fejezzük be!
A felnőtteknek nagyon óvatosnak kell lenniük abban, hogy mit mondanak ki hangosan, mert a kimondott szavak gyorsan egy gyermek belső szavaivá válhatnak.
A szavak akár a levelek; és ahol a legtöbben vannak,
az értelem gyümölcsének helyet már ritkán hagynak.
Beszélgetni olyan, mintha könyvet olvasnál. Bármelyik oldalra ellapozhatsz. Egyből odaugorhatsz a kedvenc fejezetedhez. Addig olvashatsz, ameddig csak akarsz, és azt olvashatsz, amit csak akarsz, és hidd el nekem, minden ember egy nagyon jó könyv. Ezért is szomorít el annyira, amikor egész emberi életeket sűrítenek bele 140 karakterbe vagy egy hangzatos szalagcímbe; mert az emberek nem ilyenek. Nem zanzásított kivonatok vagyunk, hanem teljes emberi történetek, akik több figyelmet érdemelnek egymástól. Szóval mit csinálsz ebben a világméretű könyvtárban? Csak járkálsz fel-alá, és átfutod a keménykötésű kiadások címeit, vagy leveszel egy könyvet a polcról, kinyitod, és elkezdesz olvasni egy történetet? Te döntesz.
A lényeg gyakorta a hosszú beszélgetések végén tör fel. A nagy igazságokat a küszöbön mondjuk ki.
Bármennyire csodáljuk is a szónok alkalmilag kirobbanó ékesszólását, a legszebb írott szó többnyire éppoly távol és magasan van a tünékeny beszélt nyelv fölött, mint a csillagos égbolt a felhők felett. A csillagok ott vannak: ám olvassa őket, aki tudja.
Az ilyen beszélgetéseket, amikben így hullámoznak ide-oda két ember között a szavak, nem lehet csak úgy abbahagyni. Nem szabad, mert kidőlnek akkor a körút két szélén a fák, és összekuszálódnak a sínen a villamosok.
Veszélyes műfaj az interjú, ha az ember őszintén kíván beszélni, nem pedig tetszetős iskolai dolgozatban retusált képet festeni önmagáról.
Aki nem számol azzal, hogy félreérthetnek valamit, ha akarják, az hagyjon fel a nyilvánosság előtti őszinteséggel.