Idézetek a beszédről
(1400)
Az írott szöveg nem kommunikáció. Amikor a címzett elolvassa és megérti, az nem más, mint a szöveg írójának kinyilatkoztatása. Vélemény, kérés, értékítélet, panasz. Bármi legyen is a tartalma, a küldő azt akarja, hogy amikor célba ér az üzenet, már ne lehessen beszélgetést kezdeményezni. Ellenben hasson, fájjon, marjon, elgondolkoztasson, megnevettessen. Később, persze, ha úgy adódik, szóba lehet hozni. De az már más. Addigra az üzenet, a szavak már megtették a hatásukat.
Az "ártatlan kis csipkelődések" és az esetenkénti komolyabb mondatok pont úgy viselkednek, mint a kosz. Egy ideig ragadnak, utána már csak kopnak.
Azért vagyunk a világon, hogy a szavainknak valahol helyet teremtsünk benne.
Az emberi szó a legtartósabb anyag. Ha egy költő az ő legfutólagosabb érzését neki kellőképpen megfelelő szavakban testesítette meg, akkor az évezredeken át él ezekben, s minden fogékony olvasóban új életre kél.
Egy-egy viselkedésforma gyakran csak az egyik nemnél szolgál fontos fajfenntartási funkciót, de mivel a két nem genetikailag kevéssé különbözik, a nevezett tulajdonság esetleg a másik nemnél is megjelenik, teljesen feleslegesen, pusztán mint genetikai csökevény. Valószínűleg ez az evolúció-elméleti magyarázata annak, hogy míg az uraknál a beszélgetés képessége fontos fajfenntartó funkciót szolgál, és gyakorlatilag egyedül arra irányul, a hölgyeknél ugyanez a tevékenység mint értelmetlen, felesleges kellék jelenik meg.
Csakis akkor van mese, ha van hallgatóság. A pap se prédikál egyedül a templomban az egérnek.
Olyan a panasz, ha megindul, mint a csermely, aztán csak mind dagad, hogy elviszi a törzses fát is, akkora folyó lesz belőle.
Kimondott szónál országnak, királynak is a hallgatás szabadsága néha többet árt.
Az első tál ételnél, a lakoma kezdetén, a legtöbb ember mohón eszik, keveset beszél és nem figyel arra, amit a másik mond; mindenki elfelejtkezik társadalmi állásáról s a nagy gyár egy munkásává válik. Hanem amikor a szükség kezd kielégülni, a gondolattalanságnak vége, a társalgás megindul, s új rend következik; mindenki, aki eddig csak fogyasztó volt, most többé vagy kevésbé szeretetreméltó vendéggé válik, aszerint, hogy a teremtő mennyi tehetséget adott neki ehhez.
Amikor hallgatunk valakit, aki válaszol a kérdéseinkre, nem is az illetőre figyelünk, nem igaz? Inkább saját magunkat hallgatjuk, a másik meg beszél, beszél. De magunknak mi magunk mondjuk meg: ez meg ez igaz, az meg őrültség, amaz pedig megint igazság. Ettől olyan izgalmas másokra figyelni. A közlés öröme abban van, hogy a lehető legkevesebb tévhitet terjesszük.
Az "Isten" után a "szerelem" szó az, amelyből minden nyelvben a leginkább kitaposták a tartalmat.