Biológiai idézetek
(311)
A biológus vasárnap éjjel is biológus, minden gondolata a témája körül forog, nem dobja el a tollat délután ötkor.
Az emberi elme, vagy akár egy macska elméje is érdekesebb komplexitásában, mint egy teljes, életet nélkülöző galaxis.
Ömlő lávából, csillámló pépből, csodálatosan megfogamzó élő sejtből származunk, és lassan növünk, míg végül kantátákat írunk, és tejutak pályáit mérjük.
Az "akció" ma nem a biológiai evolúcióban folyik, hanem a kulturális evolúcióban - az internettel, az elektromos autóval, a japán szupervonattal. A kulturális evolúció sokkal gyorsabb a biológiainál.
Nem nagyon megy, hogy egy tudós kiváló evolucionista és jó hívő legyen egyszerre. Ez egyszerűen gyakorlati okokból nem megy, mert annyira interferál a két világ, hogy az ember nem tudja a kényelmes hasadt állapotot fenntartani. Valamelyik irányba engedményeket kell tennie.
Az ember nem a fajt tartja fenn, hanem önmagát; a faj szerencséje, hogy ebből a kevésből is meg tud élni.
A gének nem képesek minden lehetséges helyzetre előrehuzalozott megoldást kódolni, ezért létrehoztak egy tanulógépezetet, az agyat.
Mi vajon az a biológiai entitás, ami évmilliárdnyi időt nem kímélve végigpörgette az élet folyamát, melynek csúcspontján az anyag - az emberi tudat által - eszméletre ébredt, hogy megvizsgálja önmagát? A test biztosan nem, hiszen az egy halandó porhüvely csupán, ez a valami viszont az öröklétet "tűzte ki célul". Egy szenvtelen információcsomagról van szó, melynek kódját a DNS őrzi.
Fogantatásunkkal szüleink genetikai üzeneteit egyesítjük, vállalva, hogy azokat épségben továbbadjuk majd. Cserébe az anyaméh tápláló melegét és a családi fészek oltalmát kapjuk.
A ma élő fajok azért létezhetnek, mert őseik hűen követték az evolúció alapszabályát, mely így szól: szaporodjatok! A lusták, a lúzerek és a pechesek mind kivesztek, a törekvők közül viszont sokan máig fennmaradtak.
Egy genetikai gépezet képtelen kiválasztani a megfelelő virágot egy randevúra, motiválni viszont képes e tettre való törekvésre.
Mi értelme van az emberi létnek? (...) Amióta felismertem az igazságot, nap mint nap döbbenettel tölt el, hogy a testem és az elmém a vérvonalam szolgálatában állnak. Feladatom az életben csupán egy közvetítő szerep, ami nem más, mint egy önző információcsomag folytonosságának biztosítása eleimtől az utódaim felé.