Biológiai idézetek
(572)
Nem lehet általában azt mondani, hogy jó és rossz környezet, mert ha egy halat kiveszek a vízből és kiteszem a legszebb fűre, az annak nem jó környezet. De ha egy nyulat beteszek a tengerbe, az neki nem lesz jó körrnyezet. Szóval nincs jó és rossz környezet, csak az a jó, amihez hozzá vagyunk "szabva".
Az egyén megjelenik egy pillanatra, bekapcsolódik a gondolatok közösségébe, módosít rajta, és meghal; de a faj, amely sosem hal meg, learatja az ő múlékony létezésének gyümölcsét.
Nézem sötétlő, sűrű véremet,
amint öntik a sűrű kék erek,
ahogy lüktetve gyöngyözik elő,
mint forrás, rubint tűzzel perzselő.
Nehéz hullással gördül cseppre cseppje,
a tű csövén a csillámló üvegbe
és habot forrva egyre följebb ér -
Nézem: ez hát a vér! - ez hát a vér!
Ez hát az élet színe, íze, hője,
ez hát a szívünk bíbor dobverője,
ez borul illatba virágnyitáskor,
ebben gyújt dicső máglyákat a mámor,
szédült fejjel az éjbe ki ez űz,
ettől kacag csengettyűket a szűz,
a vizet s földet átal ez cikázza -
Ez hát a vér - a mámorok sirálya!
Ez a Föld történetének összes tömeges kihalási eseményére igaz. Ami az egyiknek árt, a másiknak használ.
Mi, emberek hosszú utat jártunk be. Nem csak jelenlegi formánkban, Homo sapiensként, hanem az élet hosszú, szakadatlan láncolatának részeként is, amely a különböző korokon át a történelem előtti időkbe nyúlik vissza. Örökítőanyagunk egy része régebbi, mint az ősi kőzet, amelyen járunk.
Bár az emberi genom megfejtése nagy reményekkel kecsegtetett, terápiás haszna meglehetősen szerény. A betegségeknek csak elenyésző hányada kapcsolható egyetlen gén hibájához. A legsúlyosabb problémáink nagy része, mint például a depresszió, genetikánk, környezetünk, neveltetésünk és a vakszerencse kölcsönhatásainak eredménye.
Bizonyos környezeti hatások befolyásolják a gének kifejeződését, és ezek a változások akár öröklődhetnek is. Az ember több mint részeinek matematikai összege.
Az agyunk őseink természetes kiválasztódás útján létrejött észlelési reflexeinek a megtestesülése, amelyek egyesültek a saját reflexeinkkel és a bennünket körülvevő kultúráéval is. Ezeket viszont a fejlődés és tanulás mechanizmusai befolyásolták, aminek eredményeként csak azt látjuk, ami a múltban segítette az életben maradásunkat - és semmi mást.
Nem kizárólag és csakis attól mechanikus valami, hogy fémből meg különböző áttételekből áll össze. Úgy vélem, hogy az ember a természetes, de mechanikus szerkezetek egyik szélsőséges esete.
A világ minden része lakható! Akár a sóstavak, a vulkanikus hegyek alá rejtett földalatti tavak, a melegforrások, az óceán mélységei, a levegő felső rétegei, sőt az örök hó felülete is: mindenhol tanyát üt az élet!
A társadalmi létünk nem írja felül a biológiai küldetésünket, az ezt megvalósító genetikai és agyi apparátus máig jelen van és irányítja a viselkedésünket.
Az evolúció alapelve egy rendkívül egyszerű körkörös logikán alapul: aki hatékonyabban képes a génvariánsait a következő generációba juttatni, annak génvariánsai nagyobb arányban lesznek képviselve a következő nemzedékben. A test a gének célba juttatására szolgáló gépezet.
Mi, emberek pontosan ugyanúgy viselkedünk a telkünk elhatárolásánál, mint az állatok. A kutya felemeli a lábát, mi sövényt ültetünk, vagy kerítést építünk. A kerítés félreérthetetlen figyelmeztetés az idegen fajtársak számára, hogy itt foglalt terület kezdődik, ahová illetékteleneknek tilos belépniük. A többi teremtménytől eltérően azonban mi (már) nem támadással reagálunk a szabályok megsértésére, hanem bírósági eljárással. A hatalomgyakorlás átruházása lényeges különbség, egyébként biológiai szempontból nem lógunk ki a sorból.
Az emberi agy titkai nem csupán kifürkészhetetlenek, hanem kimeríthetetlenek is.
Van egy sajátos - komplex és nem teljesen feltárt - kölcsönös alkalmazkodási folyamat a kórokozó (legyen az baktérium, vírus vagy egyéb parazita) és a gazdaszervezet között, amely gyengíti a betegség virulenciáját. (...) Azt mondhatnánk, a kórokozó "nem érdekelt" abban, hogy a gazdaszervezet, amelytől fennmaradása függ, elpusztuljon, inkább kevésbé károsítja, hogy együtt élhessen vele; így és ezért választódnak ki a kevésbé veszélyes tenyészetek.