Biológiai idézetek
(560)
Mi, emberek pontosan ugyanúgy viselkedünk a telkünk elhatárolásánál, mint az állatok. A kutya felemeli a lábát, mi sövényt ültetünk, vagy kerítést építünk. A kerítés félreérthetetlen figyelmeztetés az idegen fajtársak számára, hogy itt foglalt terület kezdődik, ahová illetékteleneknek tilos belépniük. A többi teremtménytől eltérően azonban mi (már) nem támadással reagálunk a szabályok megsértésére, hanem bírósági eljárással. A hatalomgyakorlás átruházása lényeges különbség, egyébként biológiai szempontból nem lógunk ki a sorból.
Az emberi agy titkai nem csupán kifürkészhetetlenek, hanem kimeríthetetlenek is.
Van egy sajátos - komplex és nem teljesen feltárt - kölcsönös alkalmazkodási folyamat a kórokozó (legyen az baktérium, vírus vagy egyéb parazita) és a gazdaszervezet között, amely gyengíti a betegség virulenciáját. (...) Azt mondhatnánk, a kórokozó "nem érdekelt" abban, hogy a gazdaszervezet, amelytől fennmaradása függ, elpusztuljon, inkább kevésbé károsítja, hogy együtt élhessen vele; így és ezért választódnak ki a kevésbé veszélyes tenyészetek.
A biológiai nem összetett, és nem mindig illeszkedik pontosan a férfi vagy nő kategóriájába. Ráadásul a gendert sokan olyan bonyolult módon élik meg és gyakorolják, amelyre a biológiai nézőpontnak nincs magyarázata.
A világ úgy jelenik meg előttünk, mint valami gigászi "kozmikus üzem", amely megállás nélkül ontja magából a tömegtermelés gyártmányait. Ez az "üzem" tömeges mennyiségben állít elő madarakat, fákat és pillangókat, elefántokat és nyulakat, és mindezt a tömegtermelés sorozatformájában (nyúlsorozat, elefántsorozat stb.). Nem volt még olyan eset, hogy a "kozmikus üzem" olyan egyszeri készítményt hozott volna világra, amelyben semmi közös vonás sincs a többi hozzá hasonló egyedekkel.
Az ember nem egyszerűen jó vagy gonosz, nem lehet kijelenteni, hogy igaza van, illetve téved, nem lehet csak kedves vagy haragtartó, jó szándékú vagy veszélyes. Nem lehet az embert egyszerűen a biológia termékének tekinteni, a tudomány csak részben ad felvilágosítást az ember viselkedéséről.
Mindent meg lehet változtatni a genetikai és epigenetikai háttér ellenében. De hogy a változás tartós is maradjon a genetikai környezet dacára, ahhoz az kell, hogy feladjunk szinte mindent.
Nem feltétlenül szabják meg a génjeink és a gyermekkori stresszes eseményeknek a génjeinkre tett hatások, hogy kik vagyunk és milyen a személyiségünk, de a genetika és epigenetika folyamatos nyomás alatt tart bennünket, hogy bizonyos módon viselkedjünk.
Az igazi gondoskodó nevelés felülírhatja azt, ha születéskor szörnyű lapokat osztott valakinek a biológia.
Mi sértő van abban, ha azt mondom, hogy az ember az állatvilág része? Miért mondjuk az emberre, hogy szuperlény, ha egyszer nem az?
Mivel annyi esetleges mozzanatot feltételez az olyan fejlett létformák keletkezése, mint a Homo sapiensé meg az oposszumé is, nem valószínű, hogy mondjuk emlősök előfordulhatnak másutt is az univerzumban. E nézet híveinek szemében az élet a földön nem kevésbé csodálatos és bámulatra méltó, mint azoknak, akik az isteni teremtést látják benne.
Az emberiséget régi és új betegségek, rossz táplálkozás és környezetszennyezés sújtják, és a génsebészet reményt nyújt e bajok legalább részleges megoldására, elkerülésére. Azt kell tehát meggondolnunk, hogy megengedhetjük-e magunknak azt, hogy folyton azokkal a feltételezett veszélyekkel foglalkozunk, amelyekről nem tudjuk, hogy léteznek-e, és közben korlátozzuk magunkat abban, hogy olyan veszélyek ellen küzdjünk, amelyekről viszont nagyon jól tudjuk, hogy léteznek. Más szavakkal: nagyobb veszély-e, ha óvatosan és gondosan haladunk, mintha egyáltalán nem haladunk?
Veszedelmes dolog túlságosan meggyőzni arról az embert, mennyire egyforma az állatokkal, ha egyúttal nem mutatunk rá nagyságára is. Ugyancsak veszedelmes az is, ha túl sokat hangoztatjuk nagyságát, de hallgatunk gyarlóságáról. Még ennél is veszedelmesebb, ha mindegyik felől tudatlanságban hagyjuk. Az viszont nagyon a hasznára válik, ha mind a kettőre emlékeztetjük.