Biológiai idézetek
(425)
Nem azért szeretjük az újszülötteket vagy a kiskutyákat, mert aranyosak. Épp fordítva: azért látjuk őket aranyosnak, mert az evolúció úgy alakított minket, hogy szeressük azokat a dolgokat, amik így néznek ki.
Konzervált agyunk van, amelynek a különböző részei különböző korokból származnak - a hátulja és az alja gyakorlatilag hüllőagy, az eleje és a teteje emberi. Hüllőagy a légzéshez és az alváshoz, emlősagy a falkaösztönhöz, emberi agy arra, hogy gondolkozhassunk ezen.
Életünk során csupán annyit teszünk, hogy lezongorázzuk a génjeinkkel örökölt lyukkártyás programot, némi variációval aszerint, milyen környezetben történik mindez. Ha így van, a szabad akarat egyfajta illúzió, amelyet a saját megnyugtatásunkra vagy szórakoztatásunkra agyaltunk ki.
Az emberi agy ugyan csodálatos gép, de, akárcsak a testnek, megvannak a maga korlátai. Szabályok szerint működik, és éppoly korlátozott, mint a többi gép.
Az intelligencia önmagában nem minden, az ősi ösztönökön és viselkedésmintákon nehéz változtatni.
Néha a testünk jelzései megzavarodnak, és a biztonsági háló elszakad. A vérrögök képződése helyett a testünk szétzúzza azokat. És aminek segítenie kéne rajtunk, csak árt nekünk. Ez azt jelenti, hogy vérezni kezdünk és minden leáll.
Rossz hír azoknak, akik a földi paradicsomot akarják elhozni, hogy belső biokémiai rendszerünk, úgy látszik, boldogságunk nagyjából egyenletes szinten tartására van programozva. A boldogságra nem vonatkozik a természetes kiválasztódás - egy boldog remete génkészlete kihalásra van ítélve, míg két szorongó szülő génjei átruházódnak a következő nemzedékre. A boldogság és szomorúság csupán annyiban játszik szerepet az evolúcióban, amennyiben elősegítik vagy hátráltatják a fennmaradást és szaporodást. Ezek után talán nem meglepő, hogy az evolúció se nem túl boldogra, se nem túl szomorúra formált minket. Így képesek vagyunk ideiglenesen élvezni a kellemes érzeteket, de ezek sosem tartanak örökké. Előbb vagy utóbb elmúlnak, és átadják helyüket a kellemetlen érzeteknek.
Egy biológus számára az evolúciós terminusokban való gondolkodás alternatívája az, ha egyáltalán nem gondolkodik.
Semmiféle anyag sem rendelkezhet önmagában az érzés tulajdonságával és az érzés maga nem más, mint egy olyan jelenség, amely egy erre alkalmas szervrendszer működésének az eredménye.
A Homo sapiens mindent megtesz, hogy palástolja, de attól még állat marad.
Az érzelmek nem valamiféle titokzatos, spirituális jelenségek, amelyeknek csak annyi hasznuk van, hogy verseket lehet írni és szimfóniákat lehet szerezni a segítségükkel. Az érzelmek biokémiai algoritmusok, amelyek létfontosságúak valamennyi emlős túlélése és szaporodása szempontjából.
A laikus számára az evolúció a dinoszauruszokkal és a majom emberré válásával foglalkozik. Még a biológusok többségének is csupán történelmi dokumentum, magyarázat arra, hogy a dolgok hogyan jutottak idáig. Az evolúciót általában úgy fogják fel, mint ami megteremti azt a színteret, amelyben a viselkedés megjelenik. Valójában ez még a szereplőket is meghatározza. De, akár a vallásos álszentek, a legtöbb viselkedéskutató is beéri azzal, hogy vallja ezt a hitet, de mindennapi tevékenységében figyelmen kívül hagyja a szervező elveket. Úgy vélik, hogy az evolúció elindíthatta a dolgokat, de a világ tényleges jelenlegi működésében nincs szerepe.