Idézetek a birtoklásról
(437)
Ami a birtokunkba kerül, valahogy "eltűnik", nagyjából úgy, ahogyan az új autó is eltűnik, miután már fél éve a miénk, és sokszor a szeretteinkre sem fordítunk kellő figyelmet. Nem kegyetlenségből, egyszerűen csak nem értjük, miért kellene tovább küzdeni valamiért, ami már a miénk. Így aztán az udvarlás romantikus hódításának helyét átveszi a figyelmetlen, tapintatlan viselkedés, sőt a birtoklás goromba feltételezése.
A nők természetüknél fogva "adnak". Szeretnek adni, a lényegükhöz tartozik. A férfiak ezzel szemben természetüknél fogva elvesznek. Szeretnek elvenni, azzal határozzák meg magukat, hogy mennyit tudnak "szerezni".
Az ember csak azokat a dolgokat képes értékelni, amiért meg kell szenvednie. Ha valamit túl könnyen megkap, nem is bánja annyira, ha elveszíti.
Ha szükséged van valamire, ami nem csak úgy kell neked, hanem ami nélkül nem tudnál élni, meg fogod találni a módját, hogy megszerezd.
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerű igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
Gyerekkoromban sokszor tűnődtem azon, vajon milyen érzés lehet, ha az ember eldob valamit. El sem tudtam képzelni annál édesebb bűnt, mint azt a luxust, hogy az ember egyszerűen kihajítja a dolgokat. Azóta már kidobtam pár holmit. Nem annyira felszabadító érzés, mint hittem.
Sokszor azért félünk valamit elengedni, mert aztán nem lesz miben kapaszkodnunk.
Görget, amim van, görgetem én,
S forgok e vásár görgetegén:
Hord a tulajdon, mint lavina,
Mert csupa vant szül mind, ami van.
Na, melyik a legerősebb alapvető kölcsönhatás az univerzumban? Nem, nem a tömegvonzás, az irigység.