Idézetek a birtoklásról
(451)
Egyvalamit jól gondolj át: nem szabad összekeverned azt, amit akarsz, azzal, amire szükséged van.
A pénz és a drága cucc annál fontosabb, minél nagyobb az úgynevezett érzelmi nélkülözés vagy érzelmi depriváció. Ha csak a 37 500 forintos sportcipő "jó", és a gyerek kétségbeesetten-erőszakosan tiltakozik a 6900 forintos ellen, akkor gyanakodhatunk, hogy valami baj van ezen a téren. Ilyenkor a tárgyak világa, a fogyasztás vigasztaló-szórakoztató (helyettesítő) szerepet játszik, és persze mindig csak pillanatnyilag hatékony, hiszen az igény, ami megbújik mögötte, ezen a módon kielégíthetetlen!
A felnőttek, akik bolhapiacokon archeológust játszva megpróbálják felfedezni gyermekkoruk tárgyait, a társasjátékokat, a műanyag katonákat, és rábukkannak egy-egy leletre, iszonyúan boldogok. A szemét relikviává válik, a kacat felértékelődik. Nosztalgikus érzéseket táplálunk az olyan holmik iránt, amelyeket valamikor egyszerűen szemétre hajítottunk. Hogy miért? Mert félünk evolválódni. Fejlődni. Felnőni. Változni. Lefogyni. Félünk attól, hogy újra felfedezzük és átértékeljük önmagunkat. Hogy alkalmazkodjunk környezetünkhöz.
A munkamánia legtöbbször abból a kényszeres szükségletből fakad, hogy minél többünk legyen: több pénz, autó, nagyobb elismerés vagy előléptetés. Pedig ezek sosem segítenek ki maradéktalanul.
Ha jobban belegondolsz, az anyagi javak általi kielégülés csak a jéghegy csúcsa. Ezek a dolgok az emberi fejlődés materiális kivetülései az anyagi világban.
A magabiztosságnak belülről kellene fakadnia, a szívünk legmélyéről, nem pedig kívülről, az általunk birtokolt dolgok mennyiségéből.
Sóvárgás, forró vágy tölti el a szívet, de ha végre elnyertük azt, amiért ezernyi gonddal-bajjal küzdöttünk meg, ez a vágy hamarosan halálos-hideg közönnyé dermed, s mint ócska játékszert hajítjuk el megszerzett javainkat.
Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
- Szerinted van különbség? Mármint aközött, hogy vele vagy, vagy az övé vagy?
- Persze. Az egyikben benne rejlik a választás lehetősége, a másikban nem.
Az ipari forradalom óta úgy bántunk a világgal, mint egy hotelszobával, amelyben mi vagyunk a rocksztárok.
Ami a birtokunkba kerül, valahogy "eltűnik", nagyjából úgy, ahogyan az új autó is eltűnik, miután már fél éve a miénk, és sokszor a szeretteinkre sem fordítunk kellő figyelmet. Nem kegyetlenségből, egyszerűen csak nem értjük, miért kellene tovább küzdeni valamiért, ami már a miénk. Így aztán az udvarlás romantikus hódításának helyét átveszi a figyelmetlen, tapintatlan viselkedés, sőt a birtoklás goromba feltételezése.
A nők természetüknél fogva "adnak". Szeretnek adni, a lényegükhöz tartozik. A férfiak ezzel szemben természetüknél fogva elvesznek. Szeretnek elvenni, azzal határozzák meg magukat, hogy mennyit tudnak "szerezni".