Idézetek a birtoklásról
(521)
Minden sarkon csapdába csalnak: egyél, igyál, fogyassz, vegyél fel kölcsönt, vedd meg ezt, vedd meg azt... mindegy, csak hagyd, hogy rászedjenek. Szajkózhatjuk a szólásszabadságról szóló lózungokat, de közben az értékeink gyanúsan egybevágnak a nagy cégek főműsoridős reklámszlogenjeivel.
Ez az élet dilemmája: vagy tudod, mit akarsz, és nem kapod meg, vagy megkapod, amit akarsz, aztán nem kell.
Nincs annál ostobább dolog, mint olyan tevékenységet végezni, amely bár sok pénzt hoz a konyhára, de szinte semmi örömet sem okoz. Főleg akkor, ha ezt a sok pénzt élmények helyett tárgyakba fekteted.
Maradj laza, és örülj annak, amit a sors eléd tár. De sose feledd, hogy ezek a dolgok illékonyak, törékenyek és ideiglenesek. A legjobb az, ha mindenre úgy tekintünk, mintha csak kölcsönbe kaptuk volna, és amit bármikor visszavehetnek tőlünk. Legkésőbb halálunkkor.
Ha egy állapot vagy egy probléma túlságosan megnövekszik, az emberek úgy szoktak védekezni ellene, hogy kiverik a fejükből. De azért belül megmarad, összekeveredik egy csomó egyébbel, ami már ott volt, és az egyvelegből rosszkedv születik, és rossz közérzet, bűntudat és kényszer, hogy szerezzünk meg valamit, akármit, mielőtt még késő.
A felesleges, sőt káros holmik termelése manapság már olyan aggasztó méreteket öltött, hogy csaknem vele azonos léptékű reklámiparra van szükség ahhoz, hogy az embereket rábeszéljék, vegyék, egyék és használják (el) mindezt a - valójában semmire való - sok szart. A reklámoknak ez a fajtája helyenként ugyanolyan mérgező szemét a szellem számára, mint ami a földnek a dioxin, a plutónium, és más ezekhez hasonló - vagyis az emberi kultúra anyagcseréjének legundorítóbb - ürüléke. A média feladata pedig éppen abban áll, hogy mindezt a szemetet - jó pénzért! - két kézzel szórja.
Néha annyira akarsz valamit, hogy amikor megkapod, el sem hiszed, hogy igaz lehet.
Add fel, hogy akarsz valamit, és megkapsz mindent. (De ezt persze nem akarhatod!)
Aki elvesztett valamit, azt hiszi, tudja, mi hiányzik neki. Akinek sohasem volt semmije, annak nem kell hinnie semmi ilyesmit. Annak minden hiányzik.
Akinek rosszul megy a sora, az élni akarása a legkülönfélébb tárgyak birtoklásában nyilvánul meg.
A hazaváltás lecsupaszítja az életet: a szülőváros nosztalgiává, a barátok többsége emlékké válik; a családot szétszakítja és összetolja, van, amit élesít, rengeteg mindent elmos és elmosódottá tesz, elválasztja a fontost a fontatlantól; ami a bőröndbe, kamionba belefér, az jön, minden más marad, örökké. (...) Ami marad, az könnyűvé tesz, a súlyok leszakadnak, a tárgyak új életet kezdenek barátoknál, ismerősöknél. Emberektől is megválunk, aki marad, marad; ez is súly volt - haver, kapcsolat, indulat, fecsegés, pletyka, utálat: ezer kiló felesleg.
A férfiak csak azokat a javaikat engedik át egymásnak, amelyekre kissé ráuntak már, amelyeket többé nem szeretnek igaz hévvel. És ha azt kérik tőlük, váljanak meg valamitől, ami becses nekik, megtagadják, és ádáz düh fogja el őket.