Bizalommal kapcsolatos idézetek
(596)
Ha mások cselekedetei mögött mindig a rosszat feltételezzük, lehet ugyan, hogy kevesebbszer csalódunk, de ennek körülbelül csak annyira örülhetünk, mint annak, hogy nem fogunk bőrig ázni a sivatagban kóborolva.
A legtöbb ember nem akar átverni bennünket. Azért vesszük észre a csalást olyan nehezen, mert előnyösebb, ha bízunk másokban. A bizalom, nem pedig a csalások felismerése a sikeresebb evolúciós stratégia.
Te csak ne ígérj semmit. Ígérjük inkább azt, hogy nem ígérünk egymásnak semmit. Elég lesz nekünk a pillanatok őszintesége. Ugye érted? Szükségünk van ígéretekre? Hát nincs.
A bizalom olyan kötelék két ember között, ami csak akkor van jelen, ha képesek figyelni és megérteni egymást.
A család nem az, ahová látszólag tartozol, vagy ami a születési anyakönyvi kivonatodban áll, vagy ahogy kinézel, de még az sem, amit a DNS-vizsgálat mutat. Családot bárhol lehet találni, ahol az embert szeretik, és ahol gondoskodnak róla. Ez jelenthet barátokat, nevelőszülőket, egy bizonyos csoportot vagy akár egy jótékonysági intézményt is. Ami sokkal inkább számít - a kémiánál és a felmenőknél is sokkal jobban -, az egyfajta speciális kötelék, az az érzés, hogy soha nem hagynak cserben.
Vannak olyanok, akikre minden körülmények között számítani lehet, és vannak, akikre csak bizonyos körülmények között, nekünk pedig tisztában kell lennünk azzal, hogy ki melyik kategóriába tartozik.
A gyermekek, de a felnőttek is, a következetességet és a megbízhatóságot igénylik a legjobban. Az agy erre vágyik.
Az érdekérvényesítés történhet tiszta eszközökkel és játszmákkal. Ha tudatos vagy tudatalatti törekvéseink bejelentik "igényeiket", arra törekszünk, hogy kiszolgáljuk azokat."Ölelj meg kérlek" - hangzik el a játszma nélküli mondat." Te mindig rohansz reggelente" - mondja az érdekeit közvetlenül kifejezni képtelen gyermeki én, aki fél a visszautasítástól. (...) Játszmából márpedig nem jön őszinte visszajelzés. Mert valahol mélyen az is tudja, aki indítja a játszmát, hogy ez nem a valóság. De képesek vagyunk hozzátorzulni. Játszmákat csak az indít, aki fél, aki félti önmagát. Aki nem lát tisztán befelé. Akit a világ gyarapodása helyett az önérdek vezérel, mert önmagából határozza meg a világot, ahelyett, hogy részt venne benne.
Sok disznóság történik egy színházban, de a betyárbecsületre számíthatunk. Ezt persze hívhatnánk körkörös hazugságnak is. Egymást fedező, egymásra vigyázó önzésnek.
Az a legfontosabb, ami a másiknak már a nyelvén van, de nem mondja ki. Az a kulcsa mindennek, az a hiányzó láncszem. De ezeket a szavakat nem húzhatjuk ki senkiből harapófogóval. Csak úgy jó, ha a másik magától, szabad akaratából mondja ki őket. Márpedig ez csak akkor történik meg, ha a szavak gazdája bízik bennünk.