Idézetek a boldogságról
(1654)
Az anyagi jólét növekedése csak egy bizonyos pontig járul hozzá a boldogságszint emelkedéséhez, mert egy határon túl nagyon gyorsan hozzászokik az ember a jóléthez, majd egyre többet és többet akar.
Az ember a saját boldogságának kovácsa, rajtunk múlik, mennyire leszünk boldogok, és mi magunk is tudjuk ezt a képességet fejleszteni.
Éppen annyi nappal létezik, amennyi éjszaka, és az egyik éppolyan hosszú, mint a másik, évről évre. Még a boldog élet sem lehet híján némi sötétségnek, a "boldogság" szó is elveszítené jelentését, ha nem ellensúlyozná a szomorúság.
A boldogság csak a forrása tekintetében egységes, de egyébként sohasem egyforma. Minden napnak megvan a maga külön virágja.
A végső boldogság és a legnagyobb szerencse az utolsó csepp boldogság. Ez akkor köszönt be, amikor meghalunk.
Én tényleg hiszek abban, hogy a valódi változás és az igazi boldogság az elfogadásban rejlik. A testünk elfogadásában, annak elfogadásában, akik vagyunk, és annak a helyzetnek az elfogadásában, amiben vagyunk. Azoknak a bizonytalanságainknak a többsége, amikkel nap mint nap harcolunk, abból a gondolatból ered, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük.
Az Úr útjai kifürkészhetetlenek és végtelenek, nekünk azonban elegendő egy is: a Boldogság Útja.
A szenvedés örök igazság, a boldogság csak pillanatnyi; de e pillanatnyi igazság is végig rezg az örökkévalóságon.
A boldogság főföltétele a megelégedés. Minden haladás csírája az elégedetlenség. S az emberiség e két ellentét között hányódik évezredek óta. Ebben rejlik minden küzdelmének nyitja.
A komoly munka az a bűvszer, mely a boldogságot táplálja és a szenvedést emészti.