Búcsúzással kapcsolatos idézetek
(355)
Utolsó Szavaimat
elmondtam már? meglehet;
akkor ezek
a torkomon-rekedt-ragadt
Utolsóelőttiek.
Ég áldjon! Oly soká mentünk mi egy irányba,
most más úton megyek, te is menj más úton.
Az értelmed legyen úrrá a bánaton,
s kérlek, ítéletet ne mondj rólam hiába!
Hatalmunk nincs magunk felett.
Elhamarkodott esküinken,
mit tettünk ifjú éveinkben,
a mindent figyelő sorsunk nagyot nevet.
Jevgenyij Abramovics Baratinszkij
Vannak olyan emberek az életünkben, akikkel egyszerűen muszáj megismerkednünk, és ha másért nem is, azért, hogy az elválásból tanuljunk.
Fülelve
lesem, ahogy az ablakon
pattog a zápor, csepp a cseppre.
S te rám mosolyogsz biztatón.
Imádlak. Ó, hogy sír e csendes
csobogás: akár egy agyő!
Mindjárt elmégy, és mintha, kedves,
szemedben esnék az eső.
Valahányszor esik a hó, gondolj rám! (...) És jusson eszedbe, hogy ott vagyok minden egyes hópehelyben.
Végül majd
ott leszek egy halk szóban,
egy dalban, mit a szél sodor,
ott leszek egy véletlen pillanatban,
hol még őszinte az a mosoly.
Elbúcsúzni olyan, mint meghalni egy picit, de ha valami őszinte volt, sosem múlik el igazán.
A dolgokat nem szabad kimondatlanul hagyni, ha az ember elmegy, mert nem tudhatja, lesz-e még valaha alkalma elmondani őket.
Ki tudja, mikor látlak (...), de a gondolatom mindig veled lesz, s akárhová vet a sors, őrködök feletted, még ha a sírba jutok, onnan is.
Azt akarom,
hogy lassíts.
Azt akarom csak,
hogy lassuljon le minden;
Építsünk erdőt
a pillanatból,
és éljünk ott
örökké,
mielőtt elmész.
Akadnak drága dolgok, melyek csak egy röpke pillanatig léteznek az életünkben. El kell engednünk őket, hogy egy másik égboltot is beragyoghassanak.