Bűnnel kapcsolatos idézetek
(955)
Igen leverő hatást tesznek ránk
- nem a bűnök, amiket a gonoszok
elkövettek, hanem a büntetések,
amiket a jók kiszabtak rájuk.
A kivégzéseknek tisztességesebb benyomást kell kelteniük, mint a velük büntetett bűncselekményeknek, és a törvény szerint gyorsan és fájdalommentesen kell lezajlaniuk. Mindenképpen el kell kerülni, hogy az ítélet végrehajtása olyan pancser módon történjen, hogy az elítélt együttérzést keltsen a közönség körében, vagy hogy a rosszul működő állam áldozatának tekintsék őt.
Mindenkinek a múltjában van valami, valami kompromittáló, eltemetve a byte-jai között - ha nem a fájljaiban, akkor az e-mailjeiben, ha nem az e-mailjeiben, akkor a böngészési előzményeiben.
Az, hogy egy viselkedésforma gyakori, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy helyes is.
A gyilkosságok utáni nyomozás a legtöbb esetben nem vezet eredményre. Nem csak azért, mert a tettesek titkolóznak, ami tökéletesen érthető, hanem mert a nyomozóknak sem áll érdekükben az igazság kimondása. Lapítanak, ködösítenek. Néhány esetben ennek az az oka, hogy ők maguk a tettesek, azaz önmagukat kellene leleplezniük. Vagy ha nem, valahogy akaratlanul is belekeveredtek a gyilkosságokba. Például úgy, hogy nem akadályozták meg őket, pedig megtehették volna. Szóval, az egész emlékeztet azokra a modern krimikre, amelyekben nem találják meg a gyilkost, nem derítik ki az igazságot.
Szeretet nélküli, gátlástalan, aljas emberek mindig voltak, mint ahogy mindig születtek testi hibás csecsemők. De ha olyan társadalmi rendszereket hozunk létre, amelyekben az ilyen emberek nem juthatnak pozícióba, nem juthatnak szerephez, akkor van esély. Már vannak olyan társadalmi formációk a világban, amikben az egyén az optimális megközelítő mértékig megtalálhatja az identitást, nem kényszerül mellékpályára, nem siklik ki az élete. Amikben szó sem lehet arról, hogy az aljasság, a hízelkedés előnyt élvezzen a szakértelemmel szemben, hogy valaki teret engedhessen az agresszív ösztöneinek.
Az emberi gonoszságban nagyon is hiszek (...). Nem a hétköznapi rosszindulatra gondolok, amit mindenki megtapasztal az életében. Én arra a jeges űrre gondolok, amit néhány lélek maga körül teremt, és nincs az univerzumban olyan hideg és üres hely, mint ez. Én úgy vélem, ez a gonosz. Nem valami, hanem valaminek a hiánya. Az isteni hiánya; elégtelenség, valami különös zsugorodottság. Nincs semmi, amit adhatna, hiszen ő maga a hiány. Ezért inkább mindig csak elvesz, mintha érezné, hogy nem egész. És ha az ember találkozik vele, soha nem ússza meg sebek nélkül.