Idézetek dalszövegekből
(2845)
Holdsütötte éjszakán követtem a csillagok nyomát,
egyedül voltam, mellettem senki sem állt.
Most felemelt fejjel járok veled,
és a legsötétebb éjszakán is érzem, mennyire élek.
Fütyülök rá,
hogy milyen a hírem,
a devianciától sose féltem,
és az sem izgat,
ha furcsa vagyok -
ilyen maradok.
Nem azok vannak veled, kik várnak, hanem akik mennek,
támogatnak, még ha az életedet el is verted.
Ha szeretsz valakit,
jobb bevallani, míg veled van,
mert bármikor elszakadhatsz tőle.
Állítsd meg az időt -
ha elszáll a pillanat,
mintha sose lett volna,
félek, elveszítelek.
Tudom, hogy fáj, tudom, hogy félsz,
tudom, hogy inkább megdöglesz csendben,
de azért se kérsz,
tudom, egyszer élünk,
akkor is minek,
te mindent megtettél,
tudom, hogy boldog még sohasem voltál,
hiába villog a tévé, a diszkógömb, meg az oltár,
nincs benned semmi,
ami hasonlít rád,
mégis azt mondom én,
tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szíved a sarokban,
ahol mindig sötét van.
Míg te szárnyaltál, én inkább zuhantam,
A földön vergődtem, és végül feladtam.
Semmi sem hozhatja vissza azt, ami eltűnt,
Csak a pillanat, amikor szerelmesem a karjai között tart.
Ne féljetek, nem megyünk haza!
Az már olyan rég a másság temploma,
És ti is csak szolga rab vagytok ott,
Bár zsebetekben útlevél ragyog.