Idézetek dalszövegekből
(2878)
Nem akarom, hogy sajnáld, itt a vége,
Nem kell a szó, az úgy is mulandó,
Egyedül azt sajnálom az egészbe`,
Mindent megtettem és így sem voltam jó.
Mint madár a dróton
Mint részeg az éjféli karban
A magam módján kipróbáltam, hogy legyek szabad.
Rávettek-e már arra, hogy eladd a hőseidet szellemekért? A forró hamut a fákért? A forró levegőt a hűs szellőért? Az unott megszokást a változásért? Elcserélted-e apró szerepedet a háborúban a főszerepért egy kalitkában?
Egy vándor vagyok, nehezen megérthető,
De nem mindig ég a ház, mikor az ég a tető,
Csak sodródok az árral és pont, mint egy folyó, folyok,
Nekem az is elég, ha egy csillag rám mosolyog.
Amióta ősz lett a nyár,
csak ténfergek a fák alatt,
s csak fütyörészem összevissza
a jó szomorú dalaimat.
Amióta ősz lett a nyár,
olyan sanzonos minden gondolat,
az egész világ moziba ment,
én meg maradtam magam alatt.
Nem adom el a lelkem senkinek,
akinek kell, csak ingyen kapja meg,
de nem az övé, és úgy vigyázzon rá,
mintha életben ő tartaná.
Ne gyűlölettől félj.
Ne is őrült szavaktól félj.
Ártóbb mindennél
a félelem. A félelemtől félj.
Nem a jó van velünk,
és a rossz ellenünk.
Így nem igaz semmi.
Mindig a gyávaság
fogna fegyvert bármiért.
A semmiért.
Én kimondok mindent, nincs cenzúra,
A népem mellett élve vagy halva,
Elmondtam százszor, nem leszek szolga,
Nem állok be a sorba.
Tudnod kell, nincs kegyelem
Bátor vér csorog az ereimben
A tűz ugyanúgy ég a szememben,
Ahogy régen elkezdtem.