Idézetek dalszövegekből
(2756)
Nem én vagyok a kezdet és nem én vagyok a vég,
Hidd el, hogy Jézusból egy is éppen elég,
Nem mondom neked azt, hogy nem érdekel,
Mert lehetnél te is az, aki itt énekel.
Csepp a tengerből, mely sziklás partot ér,
Szirmok ezerfelé, amint virágot tép a szél,
Csepp a véredből, ami mindent elmesél,
Nincs már se égen, se földön, csak a remény,
hogy visszatér.
Lennék a takaród, mely minden este veled van,
Lennék egy csillag, minden éjjel terád ragyogna.
Ha már túljutottam minden hegyen
Hogy ajkad számról mintát vegyen
Volna-e kedved megöregedni
Énvelem...
Már csak mi tudjuk
Milyen eredetű
Egy korhadt fán
A négy kezdőbetű
Mit egykor belekarcolt
Ki végig érted harcolt
Most újra előtted áll
És válaszra vár.
Ahogy a csillagok vágynak az éj után,
mert csak így látható, ha velük ragyog az ég,
én is úgy várlak még, ne legyen reggel, mert kiolt a fény.
Nem leszek másé többé teljesen,
Nevedet hordozom a szívemen.
Lépnék, de valami még visszaránt:
Még mindig fáj gondolni rád.
Remélem eljön az a nap, amikor hazatalálsz,
Együtt a nagyvilágban, üzenem egy dallamon át,
A szemed elmesélte nekem azt, hogy te vagy a lány,
Amikor rád gondolok, mai napig a szívem fáj.
Kicsit messzire vitt ez a péntek este,
A taxis tekinteted kereste,
Ő tudta, hogy itt lakom, néhány lépés,
De kellett még ma ez a városnézés.
Hosszú álomból ébresztettél fel.
Lehet, álom csak, mikor két karod átölel.
Veled érzem úgy, hogy a lelkem súlytalan,
szívem meztelen.
Zuhanunk, szoríts most engem.
Csak a fák dalolnak rólunk.
Csak a szélbe súgtad, merre jársz.
Ahol álmainknak éltünk,
Oda vissza többé hogy találsz?