Idézetek dalszövegekből
(2959)
Amikor az ember megszületik, nincs semmije. Amikor meghal, akkor sincs. Mit veszített? Semmit!
Neked megköszönöm, hogy veled az lehetek,
Aki lenni szeretnék, akit nem csak elviselek.
Hiába új a század, még mindig ugyanaz fáj,
és ugyanaz az idő múlik, ami régen mindenkinek járt.
Csak a jóra emlékezz,
Őrizd, mi szép!
Ami rossz, majd bölccsé tesz,
Ne a múltban élj,
Mert rohan az élet!
Legyen a nyárnak minden perce a szerelemé,
Érzem, egymás tüzében hogy foszlunk semmivé,
Mert égni és szeretni akar, aki él,
Majd szomorkodhatunk szépen, ha eljön a tél.
A tenyeredbe illő kő vagyok
De egy nagy titok mindig lehet még nagyobb
Bármikor felcserélhetsz egy szebbel
De senki nincs, akinek ennyire tetszel.
Jönnék én, ha te lennél
Az, kit nékem fújt a szél,
Inkább itt megvárom,
Míg a kezed táncra kér,
És e tánchoz hű legyél,
És én veled járom!
Szerettél, de ennyi nem elég, itt vagyok, kell több is még;
Engedd szabadon a lelkedet - mert csak így lehet.
Soha nem láthattál könnyet a szemünkben,
Ha volt is, észre sem vetted.
Ha féltünk, egymástól vártunk biztatást,
Így lettünk mi megátkozott nemzedék!
Ítélet helyett! Én nem vádolok senkit,
Nem is kérhetem, hogy szeressetek.
Ítélet helyett! Nézz önmagadba,
Téged az sem érdekel, hogy mi van velem!
Rád vár az óra, rád vár a perc,
Az utolsó próba: a mindenre képes, édes perc!
Kezdet és vég -, így együtt szép!
Tetté vált szándék - mért tennéd másképp - mért vársz még?!
Ez lesz az óra - Sorsváltozás!
Vagy most, vagy soha:
Mindegy, hogy csoda vár, vagy más!
Félned nem kell! - ez a végső határ -
Mégsem volt légvár! Itt állsz a célnál!
Megtennéd százszor - Így van jól!