Idézetek dalszövegekből
(3095)
Nem fogadtam meg
a saját tanácsomat,
Magam mellé vettem én
a csalfa barátokat.
Senki nem tudja, hogy min megy a vita,
De senki sem enged, mondd, hol van a hiba?
Van az úgy, hogy semmi sem jó,
és van az úgy, hogy lenni sem jó.
Hát gyere, mondd, hogy akarod még,
és ezer év sem téphet szét.
Szóljon a zene, amit pont neked írtak,
tekerd meg a gombot jól!
Ha túl halknak érzed, nem baj, ha néznek,
segíts bele tele torokból!
Meddig jössz velem, hogyha hívlak,
Csukott házakon nyitni ablakot,
Hova napsugár rég nem ragyog?
Meddig jössz velem, hogyha hívlak,
Hűvös messzi tájba menni mindhiába?
Ha legközelebb látlak,
Már nem figyelek rád,
Nem fordulok utánad,
Megyek csak tovább.
Ha nem vagy, úgyse jó,
Itt vagy, úgyse jó,
Akkor miért tegyem?
Egyszer már illene
Rendbe hoznom az életem.
Nem vagyok én apáca,
Nem élhetek bezárva,
Te sem vagy, kedvesem, börtönőr,
Engedj ki hát a hűvösből!
Mindannyian mások vagyunk,
Bár egyben-másban hasonlítunk,
Mindannyian mások vagyunk,
Még jó, hogy van néhány közös dalunk.
Őneki más jelent az "igazából szerelem",
De bennem van, hogy egyszer úgyis majd elfeledem.
Néha úgy érzem, tényleg elvette az eszemet,
De bennem van, hogy egyszer úgyis majd elfeledem.
Nem kell ide más
Ülök a fűben és csak várom a csodát
Szürkébb az ég is, mikor nem gondolok rád.
Aki tudja, honnan érkezett,
és azt is, hová tart, annak
hiába mondod, hogy ő tévedett,
ő tudja csak igazán, milyen a túlsó part.
Aki hisz abban, amiről álmodik, és
létezik számára magasztos cél,
Ő az állandó, minden más változik,
sohasem felejti el, amiért él.
Úgyse marad a végén nekem más,
csak ezek itt, ezek a nagy hegyek.
Én itt születtem, itt halok meg,
boldog voltam, boldog leszek.
Hajnal, országút, még egy ismeretlen táj.
Véget nem érő út visz megint valahonnét, valahová.
De hiszen én akartam így,
soha semmit meg nem bántam,
Csak tudod, régen volt, és már úgy hiányzik,
hogy a hegyeimet újra lássam.
Hát megint itt maradtam, olyan egymagamban,
ismerős az érzés, de már régen hozzászoktam.
Tudod, mindennek vége egyszer,
aztán álmokat úgy temetsz el,
hogy abból születnek új remények,
amitől lehet, hogy mások majd félnek.
Én most is szeretlek téged,
És ugyanúgy érzek,
És ott várok az út végén.
Kereslek álmaimban,
És azt akarom,
Szeress úgy, ahogy én.