Idézetek az egyéniségről

(1174)

Nem az határoz meg, amit csinálok, hanem egyedül az számít, ki vagyok.

Deborah Lytton

Fütyülök rá,
hogy milyen a hírem,
a devianciától sose féltem,
és az sem izgat,
ha furcsa vagyok -
ilyen maradok.

Joan Jett

Képtelenség függetlennek vagy igazán eredetinek lenni, ha mindig jól viselkedsz, és nem akarsz megszegni semmilyen szabályt. El kell szakadnod a megszokott gondolkodásmódtól!

Arnold Schwarzenegger

12

Szerintem remek, ha a gyerek jobban viselkedik idegenek társaságában, mint otthon. Ez azt jelenti, hogy otthon önmaga lehet.

Feldmár András

Az egész világot alakíthatjuk úgy, ahogy szeretnénk, hiszen a korábbi, kőbe vésettnek tűnő szabályok abszolút megváltoztathatóak.

Szél Dávid

2

Bonyolult ember vagyok nagyon egyszerű, de sajátos igényekkel.

Elon Musk

23

Az ember sokat vihet végbe erői egyikének célszerű felhasználásával, a rendkívülit is több képességének szövetkezése által, de egyedülálló, nem is remélhető teljesítményre csak akkor képes, ha minden tulajdonsága együttesen lép a sorompóba.

Johann Wolfgang von Goethe

Tegyük fel, hogy igazuk van a képregényeknek és létezik egy olyan gép, amellyel vissza lehet repíteni valakit az időben! Tegyük fel, hogy segítségével visszarepülhetnék fiatalkoromba és találkozhatnék akkori önmagammal! Nem merném azt mondani a fiatalembernek, hogy én vagyok a későbbi és leépülőben lévő, mégis valamivel bölcsebb "énje". Minden bizonnyal pimaszul nézne rám és talán meg is jegyezné, hogy hasonlítok az apjára, ami a megboldogultat elégedettséggel töltené el. Vajon kijönnénk-e egymással, én meg az a fiatal fickó? Mit gondolna arról az idősebb emberről? Nagy valószínűséggel megtalálnánk a közös hangot. De ott állnék szemtől szemben egy másik emberrel, egy névrokonnal. Én nem létezem. Különböző "ének" léteznek, illetve léteztek.

Mark Nelissen

Az ember tapasztalatok árán válik magabiztossá, de a hidegvér olyasmi, amire az ember vagy születik, vagy megtanulja imitálni - és a színlelés sohasem tud meggyőzni egy figyelmes szemlélőt.

Dean Ray Koontz

8

Ha mindent áteresztesz egy szűrőn, azzal elvész az eredetiség, az, hogy milyen is vagy valójában.

Krystal Sutherland

10

Még ha önmagunkat alakítjuk is, smink akkor is kell.

Stanislaw Jerzy Lec

14

Könnyű azt adni mindenkinek, amit kér tőled. Amit elvár. A gond csak az ezzel, hogy egyhamar elfelejted közben, hol kezdődik az igazi éned, és hol folytatódik a hamis. Azaz lényednek az a része, amelyik mindenkinek, mindenkor meg kíván felelni.

Jennifer Niven

Vagyok, aki vagyok, és nem változom meg sem érted, sem a fivéremért, sem senki másért.

Vikingek c. film

15

Mi tesz egy embert közönségessé? Még inkább, mi tesz egy embert egyedivé? Háborúk megnyerése, díjak elnyerése? Nem! Ami kiemeli az embert az átlagból, az az, akit szeret, és akik őt szeretik.

Oz c. film

Sosem szégyelltem magam, amiért az vagyok, akinek születtem.

Borsa Brown

9

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom