Együttérzéssel kapcsolatos idézetek
(336)
Az ember csak egy test külön tagja mind
Hisz egy főanyagból van alkotva mind.
A sors hogyha megsérti egyik tagot,
A test mindegyik tagja végigsajog.
Ha más kínja szíved nem indítja meg,
Nem érdemled akkor az ember nevet.
Ha az ember a padlón van, egyesek késztetést éreznek, hogy a hátára vagy a nyakára lépjenek, ahelyett, hogy talpra segítenék.
Az igazi együttérzés nem érzelem, hanem cselekvés, gyógyszer és kenyér, de legfőképpen figyelem és odafordulás.
A szenvedő ember mindig rokonszenvesebb, mint az, aki a szenvedést okozta, még akkor is, ha az ítélet-végrehajtónak igaza van!
A segíteni akarás nem egyenlő azzal, hogy azonosulok a másik gondjával-bajával. A segítés, a támogatás épp ott kezdődik, hogy kívül maradok, így képes vagyok a támasznyújtásra, tudok más nézőpontból tekinteni a helyzetre. Nyugodt maradok, erős maradok, önmagam maradok. Ha átveszem a másik lelkiállapotát, ha empátia helyett egyfajta kompániát vállalok, akkor könnyen előfordulhat, hogy érzelmileg alkalmatlanná válók a segítésre.
Személyes veszteség vagy megpróbáltatás idején gyakorta halljuk, hogy az emberek azt mondják, "imádkoznak értünk": Mindig azt hittem, hogy ez csak afféle kifejezés, szófordulat, míg végül megéreztem, mit jelent az, amikor ezer meg ezer ember ajánlja fel az ilyesmit. Az érzés mindent elsöprő; semmi kétségem afelől, hogy az utóbbi két évben ez a rengeteg spirituális energia tartott fenn. Soha többé nem fogom alábecsülni az imádság erejét.
A pszichoterápia igazi beszélgetés. Az igazi beszélgetés felfedezés, kifejezés és stratégiaépítés. Ha igazi beszélgetést folytatunk, hallgatunk és beszélünk - de többnyire hallgatunk. A hallgatás odafigyelést jelent. Elképesztő, mi mindent megosztanak velünk az emberek, ha egyszerűen meghallgatjuk őket. Néha, ha hallgatunk, még azt is elmondják, hogy mi a bajuk. Néha még azt is, hogy miképpen szeretnék orvosolni. És ez néha nekünk is segít a saját bajunk orvoslásában.
A válság az emberségünk szakítópróbája - vagy engedünk a gyanakvásunknak és a félelmeinknek és falakat húzunk fel, vagy a másik emberben saját magunkat látjuk viszont.
Az együttérzés és a segíteni akarás mélyről jövő érzés, főleg akkor, amikor az ember rongyos, árva gyermekeket lát az utcán.
Lehetetlen mindenkinek pénzt adni. Ez fájdalmas lecke, amit el kell fogadni ugyanúgy, mint azt, hogy az ember szíve lassan immunissá válik a testi fogyatékos gyermekek és a koldusok láttán.
A legszorosabb, legmélyebb kapcsolat pillanataiban minden más semmivé foszlik. Csak a szívünk dobogása jut el a tudatunkig. A másik kezének érintése. A hihetetlen élmény, hogy mindketten ugyanazt érezzük. És arra a rövidke időre tudjuk, hogy utunkon nem vagyunk egyedül, van valaki mellettünk.
A te gondod az én gondom, a te kételyed az enyém is, és ugyanúgy segíteni akarok rajtad, mintha saját magamról lenne szó.
Ha teljesen jelen vagyunk a pillanatban, tökéletesen ráhangolódunk a körülöttünk lévőkre. Az idő megállni látszik. A szívritmusunk és agyhullámaink összhangba rendeződnek. Ez az az állapot, amelyben az együttérzés és a gyengédség megszületik.
A betegségek és a súlyos sérülések a betegeket sokszor úgy sodorják magukkal, mint egy katasztrofális földcsuszamlás. Úgy érzik magukat, mint aki csapdába esett, magányosan és egyedül. Az emberi törődést kifejező érintés lehet az egyetlen dolog, ami biztonságot és reményt nyújt a számukra. Amikor megérintjük a betegeket, ők is ugyanúgy megérintenek minket. Ezekben a pillanatokban rádöbben az ember, hogy nincs egyedül a félelmeivel és a szenvedésével, sem betegként, sem pedig szakemberként.