Együttérzéssel kapcsolatos idézetek
(397)
Átélés és ítélkezés között körülbelül olyan különbség van, mint lélegzés és harapás között.
A fájdalom összehozza az embereket, talán még az örömnél is jobban, mert az utóbbiról, amilyen javíthatatlanul hálátlanok vagyunk, hamar elfeledkezünk.
Ha az együttérző szív és egy ideológia követelményei közt kell választanod, tétovázás nélkül dobd el az ideológiát! Az együttérzésnek nincs ideológiája.
A kollégiumi szobatársak okosak, tudják, hogy az empatikus meghallgatás befektetés, ha te leszel szarul, téged is odafigyeléssel és házi süteménnyel vigasztalnak.
A kimondott szavakat mindenki hallja, de csak kevesen értik a szívet, ami mögöttük van.
Nem mindig könnyű megtalálni a megfelelő szavakat, ám ettől még részt vehetünk a beszélgetésben. Például úgy, hogy elkísérjük az embereket egy darabon, leülünk melléjük, meghallgatjuk őket.
Ha jól ismerünk valakit, nem kell sokat látnunk egy emberből ahhoz, hogy lássuk rajta, hogy érzi magát.
Mint látni fogjuk, az "empátia" mint azonosulás valaki más nézőpontjával nem ugyanaz, mint az "empátia" mint együttérzés valaki mással, de az első természetes úton vezethet el a másodikhoz.
Amikor egy másik ember szíve mélyéről alkotunk ítéletet, jó szolgálatot tesz, ha van bennünk egy cseppnyi alázat és könyörület.
Vannak dolgok, amiket csak akkor érthetünk meg, ha velünk történnek. Nincs semmi más mód kilesni őket. Csak maga a történés ad felvilágosítást arról, hogy mi is történt valójában. Lehetnek róla elképzeléseink, hogyha elég bátor és vad a fantáziánk, de csak akkor értjük meg, ha ténylegesen megtörténik. Ez még akkor is így van, ha nem tudjuk vagy nem akarjuk megfogalmazni, vagy mert nem is lehet megfogalmazni, mert a megfogalmazás meg sem közelíti, sőt megöli, megsemmisíti a megszerzett tudást.
Amikor felfedjük mások előtt, hogy kik vagyunk és min megyünk keresztül, sokkal inkább elfogadnak. A szégyen eltűnik. A büszkeség győzedelmeskedik.
Az empatikus viselkedést is elengedhetetlen tanulni, és gyakorlást igényel. Ha vannak is biológiai alapjai, akkor is egy olyan kultúrára van szükség, amely elősegíti és formalizálja az empátiát.
Az empátia nem csupán tulajdonságaink vagy képességeink egyike, hanem az empatikus készség alapvetően határoz meg bennünket emberi lényként.
A legtöbb emberi képességhez hasonlóan az empátia is elsősorban és mindenekelőtt azt szolgálja, aki empatikusan érez, és nem azt, akinek a helyébe beleérzi magát az illető.