Idézetek az elfogadásról és elégedettségről
(968)
Aki nem tud a saját tetteivel együtt élni, az mások tetteivel sem fog tudni.
A világ nem olyan, amilyennek látni szeretnénk, és nem is fog megváltozni a kedvünkért. A legokosabb, amit tehetünk, hogy nem méltatlankodunk, ha az emberek nem egészen úgy viselkednek, ahogy elvárjuk tőlük.
Ha valaki elégedett az életével, akkor nem próbál vélt vagy valódi sérelmeiért más csoportokat okolni, belső feszültségeit, konfliktusait másokra kivetíteni, bűnbakot képezni. Csakhogy olyan ember biztosan nem létezik, akinek nincs semmi baja, és olyan se nagyon, aki a bajaiért olykor ne próbálna meg másokat okolni.
Van, akinek szimpatikus vagyok, és van, akinek nem. Ezen nem tudok változtatni, csak a teljesítményemen.
Nincs mit tenni. Az ember együtt él a bajával, és lassan megtanulja, hogyan bánjon vele.
A megelégedettség az elfogadás és az alázat nyomában jár. Akkor köszönt ránk, ha nem akarunk többé mások lenni, mint amik vagyunk, ha nem törekszünk arra, hogy megfeleljünk az önmagunkról kialakított nagyzoló képnek, hanem meghajolunk az élet teljessége előtt, és hagyjuk, hogy hatalmas árja magával ragadjon.
Én nem vagyok hívő, az ember megszületik, megöregszik, majd meghal, ez a világ rendje.
A saját gondolataidtól (...) soha, soha, de soha ne félj! Ha ijesztő gondolataid támadnak, egyszerűen gondolj rájuk másképp. Iktass beléjük más hangokat. Kicsinyítsd le őket. Tanuld meg, hogy a saját gondolataidat te irányítod. Értve ezt természetesen a múltaddal kapcsolatos gondolataidra is.
Virágozzék minden madár, de hadd mondjam én meg, hogy melyik dalának az illatát akarom hallgatni.