Idézetek az elfogadásról és elégedettségről
(1222)
A címkézés többet mond el a társadalom állapotáról, mint az emberi elme állapotáról.
Minél több időt töltesz egy távoli kultúra tagjaival, annál inkább rájössz, hogy ők sem marslakók, csak emberek, akik időnként szomjasak, boldogok, feszültek, magányosak. Ugyanazt érzik, mint mi.
Vannak dolgok, amelyek hatalmasabbak, mint a vágyak. És nekünk alkalmazkodnunk kell hozzájuk, akár tetszik, akár nem. Idővel az ember ezt érzi és megtanulja. Megtanítja rá az élet.
A különbözőség be- és felismerése, valamint elfogadása az egyik legnagyobb emberi kihívás. Egyenlő az én - vagy az énnek gondolt esetleges üresség - feladásával. Az önismeret számol a különbözőséggel - éppen mert önmagán belül is megtapasztalja az eltéréseket. Az önismeret hiánya nem számol, hanem számon kér. Paradox módon azt kéri számon, amiben maga is a legbizonytalanabb: az önismeretet.
Látszólag nincs semmi beleszólásod sorsod alakulásába. Mégis dönthetsz valamiről. Arról, hogyan viszonyulsz mindehhez, milyen választ adsz erre. Keresheted, miként tudsz úgy élni, hogy ne légy magad terhére. S akkor más terhére sem leszel.
Önök szívesen élnének lélegeztetőgépen, ha úgy tovább élhetnének? Mit tartanak a legfontosabbnak: az idő mennyiségét, vagy inkább a minőségét? Mindkét döntés komoly és bátor, de mindig magunknak kell döntenünk. Ez igaz életünk végén és bármikor, amikor orvosi kezelésre kerül a sor. Aki babát vár, akar-e genetikai szűrést? Jó-e térdprotézist kérni, vagy sem? Otthonában vagy klinikán történjen-e a dialízis? A válasz: attól függ. Melyik gyógymód segíti elő, hogy úgy éljen, ahogy szeretne? Remélem, eszükbe fog jutni a kérdés legközelebb, amikor dönteni kell az orvosi rendelőben. Ne felejtsék el, hogy mindig van választás és mondhatnak nemet egy kezelésre, ha úgy ítélik, hogy nem jó önöknek.
Mindent át kell élnünk: életet és halált, szeretetet és veszteséget. Ezért vagyunk itt. Nem a szenvedés ellenére, hanem azon belül vagyunk emberek.
A morális fejlődés fontos alapelve, amely ugyanolyan fontos, mint a "Szeresd felebarátodat" és a "Minden ember egyenlőnek születik", az a mottó, hogy "Van ez így".
Nem sokra megyünk elméleti előadásokkal, ha lényeges, az életet nagyban befolyásoló attitűdök megváltoztatásáról van szó. Az eltérő háttérrel rendelkező diákok nem fogják egymást értékelni csak azért, mert elmondjuk nekik, hogy az előítélet és a diszkrimináció rossz dolog. Akkor fogják egymást értékelni, ha olyan helyzetbe kerülnek, ahol strukturált, megtervezett módon történik az interakció, amely mindenki számára lehetővé teszi, hogy alapvető embersége mindenen keresztülragyogjon.
Örömöket és fájdalmakat élek át, és ezek értelmében követek célokat, ezért nem tagadhatom meg ugyanezt a jogot a többi érző lénytől sem. Aki számára ez banálisnak és magától értetődőnek hangzik, az a felvilágosodás gyermeke.
Fogadja el, hogy bizonyos dolgokon már nem változtathat, hiszen mindig fölbukkan valami, amire nem számított, és ami fájhat. Ne agyaljon annyit. Ez a maga legfőbb baja. Hogy az agyára ment egy csomó minden.
Az elhízáson alapuló megkülönböztetés a társadalmilag elfogadott hátrányos megkülönböztetés utolsó formája. Mindenki tudja: nem különböztethetünk meg embereket etnikai hovatartozás, bőrszín, szexuális irányultság, életkor, nem, vallás, szellemi vagy fizikai fogyatékosság alapján, de valamiért társadalmi szempontból elfogadhatónak tűnik elítélni az elhízott embereket.
Mindenkinek az életét tiszteletben kell tartani. Fogjuk fel, hogy mindannyiunknak joga van úgy élni az életét, ahogy szeretné. Ez egy elvárható minimum, nem?