Idézetek az elfogadásról és elégedettségről
(1171)
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok, és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek. Ma ezt úgy hívom: önbizalom.
Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam. Ma ezt úgy hívom: tisztelet.
Vállalj önkéntes munkát, írj figyelemfelhívó leveleket, lépj be egy menekülteket segítő csoportba, vagy hozz létre egyet magad, legyél kedves az új diákhoz az iskoládban, aki menekültként most kezdi újra az életét! Tedd meg, amit csak tudsz! Az empátia mindennek a kulcsa. A nagylelkű gesztusok, legyenek akár kicsik vagy nagyok, jobb hellyé teszik a világot, és segítenek begyógyítani a sebeket.
Az életet úgy tudjuk csak igazán megszeretni, ha el tudjuk fogadni, hogy ez így van, így volt, és így is lesz. Nem mindig a legjobbat fogjuk kapni, nem mindig úgy fognak alakulni a dolgok, ahogyan mi azt szeretnénk, de dönthetünk úgy, hogy mindig azt keressük, hogy adott helyzetben mi lehet a jó, vagy éppen mi az, amit az élet tanítani szeretne nekünk ezen keresztül.
Elfogadni mindent úgy, ahogy van, egy gyönyörű állapot. Képzeld el, milyen lenne, ha elfogadnád magad olyannak, amilyen vagy, nem vékonyabbnak vagy magasabbnak, vagy csinosabbnak, hanem pontosan olyannak, amilyen vagy. Milyen lenne, ha elfogadnád az életed olyannak, amilyen, a munkát, a családot, a barátokat, a szexuális életet, a lehetőségeidet, az egész csomagot úgy, ahogy van? És milyen lenne, ha elfogadnád ezt az - elcseszett, zavaros, felmelegedő, némi háborúval fűszerezett, kapzsisággal teli - világot pont olyannak, amilyen?
Kétféleképpen élhetünk harmonikusan egy zavaró világban: vagy megváltoztatjuk azt, ami felbosszant bennünket, vagy elfogadjuk úgy, ahogy van. Kevésbé sikeres módja az, ha egyrészt semmit sem teszünk az ellen, ami zavar, másrészt nem is fogadjuk el, szóval olyan dolgokon bosszankodunk egész nap, amelyek ellen nem is akarunk semmit sem tenni. Nagyon sokan élik így az életüket.
Bármi, amit érzek, rendben van, úgy, ahogy van. Ha szeretetet és békét érzek, az pontosan annyit számít, mint amikor félelem és szorongás van bennem. Ez az igazi elfogadás, minden ítélkezés nélkül. Nem mondhatod, oké, oké, nem borít ki a haragom, de azért inkább a lelki békét választanám. Nem. Mindkettő egyforma - ez az ítélkezésmentesség.
Van egy fantasztikus mellékhatása önmagad elfogadásának: más embereket is el fogsz majd fogadni! Talán nem azonnal, de biztosan így lesz. Egyszerű oka van ennek: ha ítélkezel valaki felett, az pusztán abból fakad, hogy saját magadat képtelen vagy elfogadni.
Itt az ideje, hogy levedd a kezed az élet kerekéről. Rá fogsz jönni, hogy megy az magától is elég vidáman, anélkül, hogy bármit is tennél. Itt az ideje, hogy megpihenj, feltedd a lábad, hátradőlj és élvezd a változás felé vezető utat.
Nagyon kevés a tolerancia bármi iránt, és nagyon nehezen tudnak az emberek elfogadni bármit is, ami az ő elképzeléseiktől eltér.
Senki nem tud elfogadni, amíg meg nem békélsz magaddal. És ezt sem én, sem más nem teheti meg helyetted.
A béke választás kérdése (...). Amikor az ember úgy dönt, hogy nem akar többé harcban állni a világgal, és inkább elfogadja az istenek útját. Nem találhatsz nagyobb békére, mint amikor az istenek akarata szerint cselekszel.
Egy másik ember legszokatlanabb érzéseit és viselkedését is megérthetjük, ha törekszünk rá.