Idézetek az elfogadásról és elégedettségről
(1010)
Ugyanúgy tévúton jár, aki minden szép csajt egy kalap alá vesz, mint aki egy füst alatt intézi el a dagikat.
Az élet túl rövid ahhoz, hogy megítélhessünk másokat. Nem a mi dolgunk közölni velük, mit érezzenek, vagy hogy kik is valójában.
A tervek változnak, az ember csak annyit tehet, hogy szélirányba fordítja a vitorlákat, és hagyja sodortatni magát az árral.
A gyerekek agya már születésükkor különböző. Ebben több tényező kölcsönhatása játszik szerepet: a genetikai háttéré, az anyaméhben a fejlődő agyat érő környezeti hatásoké, az agyterületek lokális önszerveződéséé - és a véletlené, amelynek ebben a fázisban komoly szerep jut. Ez egyben azt is jelenti, hogy minden embernek más tehetségek és korlátok jutnak, és hogy minden ember másképp viselkedik, másképp reagál a külvilág felől érkező ingerekre, és más körülmények között érzi jól magát. Ez is része az egyének közötti hatalmas különbségeknek, amelyek az evolúció során mindig megvoltak, és meg is lesznek, úgyhogy a legjobb, ha mindenki megtanulja tisztelni az emberek közti eltéréseket.
Nincs a természetben két egymáshoz tökéletesen hasonló falevél, s így bizonyosan két ember sem lehet teljesen egyenlő. Mégis felébred azért a növény szendergő ékessége téli álmából, zöldell a tavaszi lágy szellőkben, örvendezik a harmatnak, s mohón szívja be a nyári eső cseppjeit, összezsugorodik az ősz hidegétől, s végül szárazon hull a földre. Bár olyannyira különböző alakban, a természet mégis csak egyetlen törvényét követi. S ehhez hasonlóan mi, emberek is, bolygónk benépesülése óta a fehértől a szerecsenig, s ettől az albínóig, annyi milliárdan mind különbözők vagyunk, s bár különbözünk, mégis egyetlen törvény hatalma alatt állunk. Mindegyikünk egyféle módon születik, a kín mindegyikünknek fáj, a szív - egyikünkben csakúgy, mint másikunkban -, néha tágul, és örömet érez, néha szorong és szenved, a fej csakúgy az egyikben, miként a másikban a lélek valódi székhelye, s a halál mindegyikünk vágyainak, reményeinek, munkásságának határt szab.
Ez mindannyiunk egyik legfőbb motivációja: hogy úgy fogadjanak el minket, ahogy vagyunk.
A társadalmi címkék nem feltétlenül veszélyesek. Önmagában semmi problémát nem jelent, ha valakit "jobbkezesnek", "feketének" vagy "munkásosztálybelinek" nyilvánítunk; e címkék annyiban károsak, amennyiben személyiségjegyeket társítunk hozzájuk.
Rejtett, tudattalan hozzáállásunk a kisebbségekhez sokkal lassabban változik, mint nyíltan hangoztatott nézeteink. Sok ártalmas vélekedésünk olyan jól rejtve marad, hogy még mi magunk sem vagyunk tudatában a létezésüknek.