Emberismerettel kapcsolatos idézetek
(4369)
Azoknak az embereknek az életében, akik a saját erőforrásaikra vannak hagyatva, elkövetkezik egy pont, amikor megszűnnek élni, és kezdenek csupán túlélni.
Úgy vagyunk megteremtve, hogy a szó jobban fáj nekünk, és nehezebben gyógyulunk utána.
A legtöbb ember kilencven százalékig a múltban él, hét százalékig a jelenben, úgyhogy csak három százaléka marad a jövőre.
Az ember egy elfuserált mérőműszer, amely szélsőségesen ingadozik a vágyai és az akarata között.
Csak az első tömegbunyót kell valahogyan túlélni, a másodikon már rutinosan cselekszik az ember.
Amint megtalálják a módszert, amivel a halottakat büntetni lehet, a világ boldogan ítélkezik majd felettük.
Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Őket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserű véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltűnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben.
Egyesek attól félnek, hogy ma megint halálos veszély fenyeget bennünket vulkánkitörések és aszteroidák képében. A hollywoodi producerek milliárdokat kaszálnak ezeken a félelmeken. A valóságban azonban ez a veszély jóval kisebb. Tömeges kihalások sok millió évente következnek be. Igen, valószínű, hogy a következő 100 millió év során becsapódik majd a Földbe egy nagy aszteroida, az viszont nem valószínű, hogy ez jövő kedden történik. Nem aszteroidáktól kellene félnünk, hanem saját magunktól.
Azt, hogy a pénz interszubjektív valóság, viszonylag könnyű elfogadni. A legtöbb ember azt is örömmel elismeri, hogy a görög istenek, a gonosz birodalmak és az idegen kultúrák értékei csak a képzeletben léteznek. Azt azonban, hogy a mi istenünk, a mi nemzetünk és a mi értékeink is puszta fikciók, már nem akaródzik elfogadnunk, mivel ezek azok a dolgok, amelyek értelmet adnak az életünknek. Hinni akarunk abban, hogy az életünknek van valami objektív értelme, és hogy az általunk hozott áldozatoknak nem csak a fejünkben létező történetek szerint van célja. A valóságban azonban a legtöbb ember életének csak az egymásnak mesélt történetek keretein belül van értelme.
Az emberek, ha valakiről vagy valamiről azt olvassák, hogy tökéletes, gyanakodni kezdenek. Esetleges korábbi szimpátiájuk is elhalványul, kisebbségi érzésük támad, és bizonytalan előjelű indulatokkal telik meg a szívük. Azt szeretik csak, ami közel áll a tökéleteshez, de még nem az. Lehet érte tenni valamit, harcolni, kiállni mellette, alakítani. S általuk, a többi ember által válik egyre szebbé, jobbá vagy használhatóbbá.
Bár jobban hasonlítanának az emberek az állatokra, nem foglalkoznának annyit a múlttal és a jövővel, nem lennének olyan álságosak és színlelők, mert akkor ez a világ is békésebb és talán sokkalta boldogabb hely lehetne.