Emberismerettel kapcsolatos idézetek
(4866)
Az ember, mint mindnyájan tudjuk, azt szokta csodálni, ami tőle távol esik, s amire nézve a szárnyaló hírt nem lehet a közvetlen tapasztalat próbája alá vetni.
Az ember többek között attól ember, hogy számtalan olyan hülyeségre képes, amire a mesterséges intelligencia valószínűleg soha nem lesz.
Miként is lehetséges, hogy ugyanaz a valaki egyszer önmagánál jobb legyen, másszor rosszabb, vagy egyszer uralkodjon magán, de egyúttal más is uralkodjon rajta, hacsak nem lenne valamilyen módon mindenki kettős természetű, önmagában hordozva a rosszabbat is és a jobbat is?
Sokan utálják a munkájukat, elégedetlenek a párkapcsolatukkal, egyre nagyobb a hasuk... de amíg nem beszélnek róla, és elnyomják ezeket a gondolataikat, valamint hasonló emberekkel veszik körül magukat, addig nem is fáj annyira. Csak ne kerülnének időnként olyanok is a látóterükbe, akik felvállalták a munkát - lényegében önmagukkal - és ennek eredményeként ma már teljesen más minőségű életet élnek! Ez a kontraszt túl nagy. Ez már komoly fájdalmat tud okozni.
A hősnek végzetre és balsorsra van szüksége ahhoz, hogy megmutatkozhasson. A szükség és a hős úgy tartoznak össze, mint a betegség és a láz.
A viselkedés alku a gondolkodás és a körülmények között. Nem tehetünk arról, ha a körülmények zavarosak és lealacsonyítóak, de arról tehetünk, ha a gondolataink is olyanok. Akkor a viselkedés puszta termék lesz. Az ember úgy fokozza le magát, hogy merő kortünetté válik.
Különös az, hogy rendszerint más, sőt, éppen ellenkező tulajdonságokkal szoktunk mások előtt kérkedni, mint amelyekkel bírunk.
Minden embernek három nemű természete van. Egyik a Születésé, másik a Nevelésé, harmadik a Szokásé. Ezek szabadságunkat úgy megszorítják, hogy az többnyire nem egyéb mint nem tudása annak, hogy melyik természetünk határozta meg ezt vagy azt a cselekedetünket.
Azt mondják, hogy a vadászathoz való kedvtelés veleszületik az emberrel - valami ösztönszerű szenvedélynek a maradványa. Ha ez igaz, azt hiszem, hogy a szabadban való élet gyönyörűsége, ahol az égbolt alkotja a tetőzetet s a föld az asztalt, ugyanannak az érzésnek egyik megjelenési formája; a civilizálatlan ember tér benne vissza a maga vad és veleszületett szokásaihoz.
Az emberek csak emberek,
Csalók, önzők, hitványak,
Irigylik egymástól a nőt,
A falatot, az ágyat.
Mihelyest megszerezhetik,
Kitúrnak mást belőle,
Ember embernek farkasa,
Saskeselyüje, ölyve.
A tetoválások érdekesek, ugyanakkor mindegyik egy maszk is egyben: a saját múltadat állítod ki velük a testeden.
Háromszor születik az ember. Szüli őt az anya, a nevelés, és a szerencse; s rendesen mindegyik másmilyennek szüli őt.
Az emberek olykor nem egészen azt mondják, amit gondolnak, de ha egy fotón elkapod a megfelelő pillanatot, az többet mond a valóságról.